√Ėn a(z) 840879. l√°togat√≥nk,  √©s 44. a mai napon
   Rovataink: A k√∂tetrŇĎl >> Gyermekkor √©s p√°lyakezd√©s >>
  KezdŇĎlap   
  KeresŇĎ   
  KAPCSOLAT   
   K√©pzŇĎmŇĪv√©szet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudom√°ny
   Sz√≠nh√°z
   Opera
   T√°nc
   J√≥ helyek...
   In memoriam...
   A k√∂tetrŇĎl
   √Čp√≠t√©szet
   Kritik√°k
   A m√°sodik k√∂tetrŇĎl
   Sulyok Erzs√©bet √≠r√°sa
   A GREGOR-album
   Gregor-k√∂tetrŇĎl - √öj Ember
   Gregor Bernadett eml√©kezik
   Gyermekkor √©s p√°lyakezd√©s



(1933-2019)


(1899-1996)




(1935-2013)


(1916-2018)

(1930-2016)


(1928-2001)

(1910-2002)

(1924-2013)


(1911-2011)

  Instagram
Gyermekkor és pályakezdés


(Holl√≥si Zsolt: GREGOR c√≠mŇĪ k√∂tet√©nek I. fejezete)






Gregor J√≥zsef gy√∂kereirŇĎl, csal√°dj√°r√≥l, gyermekkor√°r√≥l nem szeretett besz√©lni. Azt mondta: sok minden nem publikus belŇĎle, ha elmes√©ln√©, biztosan nem √©rten√©k meg.
√Čdesanyja, St√©p√°n Jol√°n 1907-ben R√°koskereszt√ļron l√°tta meg a napvil√°got. FelmenŇĎi r√≥mai katolikus sz√°szok voltak: apja, St√©p√°n Alad√°r 1870-ben Sz√°szv√°ron sz√ľletett, anyja, Zeller Vilma 1875-ben a felvid√©ki Garamberzencz√©n. Erd√©lyben, a s√≥s vizŇĪ f√ľrdŇĎj√©rŇĎl ismert Aknasugatagon k√∂t√∂ttek h√°zass√°got 1898-ban. A helyi doh√°nygy√°r irod√°j√°ban munk√°t v√°llal√≥ St√©p√°n Alad√°r volt az egyik elsŇĎ r√°kosligeti telepes, aki h√°zhelyet vett, amikor a sz√°zadfordul√≥n a versenyk√©ptelen, korszerŇĪtlen nagybirtokokat a ‚ÄěR√°kosvid√©ken‚ÄĚ eladt√°k √©s felparcell√°zt√°k.



St√©p√°n Jol√°n huszonegy √©vesen, 1928 m√°jus√°ban R√°kosligeten k√∂t√∂tt h√°zass√°got a r√≥mai katolikus vall√°s√ļ Gregor J√≥zsef √©s Piller M√°ria gyermek√©vel, a kispesti sz√ľlet√©sŇĪ, huszonn√©gy √©ves ifj. Gregor J√≥zsef tisztviselŇĎvel.



A h√°zasp√°r a r√°kosligeti tisztviselŇĎtelepen √©lt, h√°rom fiuk sz√ľletett: G√©za 1929-ben, L√≥r√°nt 1930-ban, a harmadik, a legkisebbik Gregor fi√ļ, J√≥zsef Alad√°r M√°ria ‚Äď aki m√°sodik √©s harmadik keresztnev√©t k√©sŇĎbb nem haszn√°lta ‚Äď 1940. augusztus 8-√°n.  Mindh√°rman a csal√°d r√°kosligeti otthon√°ban j√∂ttek a vil√°gra. A legifjabb Gregor J√≥zsef nem tervezett gyermek volt, √©desanyja k√©sŇĎn vette √©szre, hogy √°ldott √°llapotban van. Ezt k√©sŇĎbb, kamaszkor√°ban keresztanyj√°t√≥l, √©desanyja bar√°tnŇĎj√©tŇĎl tudta meg, aki azt is elmondta neki, hogy sz√ľlei akkoriban m√°r nem √©ltek j√≥ h√°zass√°gban, nem akartak m√°r t√∂bb gyermeket, √≠gy az ŇĎ l√©te puszt√°n a v√©letlennek k√∂sz√∂nhetŇĎ.



A h√°bor√ļ alatt √©desapja a fronton teljes√≠tett szolg√°latot, a csal√°d otthon v√°rta, majd amikor 1944-ben k√∂zeledtek a szovjet csapatok, Ausztri√°ba menek√ľltek. A k√©t nagyobbik Gregor fi√ļ ugyanis levente volt, √©s √©desanyjuk √ļgy gondolta, biztosabb, ha √ļtra kelnek. 1945-ben, hazat√©r√©s√ľkkor szembes√ľltek vele, hogy a helyi szovjet parancsnoks√°got a h√°zukban rendezt√©k be. A csapatok t√°voz√°sa ut√°n a csal√°di otthont visszakapt√°k, √©s a szomsz√©dokt√≥l sok elrejtett berendez√©si t√°rgy is visszaker√ľlt.
Gregor J√≥zsef √©desapja egyetlen karcol√°s n√©lk√ľl v√©gigharcolta a II. vil√°gh√°bor√ļt, majd 1945-ben, haza√©rkez√©se ut√°n egy h√≥nappal Debrecenbe menet egy szerencs√©tlen balesetben meghalt. Feles√©ge nagyb√°tyj√°hoz, Zsed√©nyi B√©l√°hoz, az Ideiglenes NemzetgyŇĪl√©s eln√∂k√©hez k√©sz√ľlt, amikor a teheraut√≥val belefutott egy aknag√∂d√∂rbe.
‚Äď Nem sok eml√©kem maradt az ap√°mr√≥l, csak f√©nyk√©pekrŇĎl tudom felid√©zni az arc√°t. √Čdesany√°m egyszer elmondta: ha nem halt volna meg, akkor is elv√°ltak volna, mert rosszul √©ltek. √Čdesap√°m mŇĪkedvelŇĎ √©nekesk√©nt sokszor fell√©pett, ŇĎriztem is az egyik plak√°tj√°t. Azt mes√©lt√©k r√≥la, nagyon sz√©p hangja volt. Nagyn√©nje, Irma n√©ni tizen√©vesen ker√ľlt be az Operah√°zba, ahol majdnem hetven √©ven √°t p√°holyos volt. Azt √°ll√≠totta, hogy m√©g Puccinivel is kezet fogott, amikor itt j√°rt Budapesten. Sokszor seg√≠tettem neki a t√ľzelŇĎt felhordani a lak√°s√°ba, √©s bev√°s√°rolni, porsz√≠v√≥zni is. TŇĎle tudom, hogy ap√°m nagy k√°rty√°s volt, a n√°szaj√°nd√©kba kapott r√°kosligeti h√°zat egyetlen √©jszaka elj√°tszotta. A nŇĎ√ľgyei sem maradtak titokban, ez√©rt sokat veszekedtek any√°mmal ‚Äď mes√©lte m√°r befutott mŇĪv√©szk√©nt Gregor J√≥zsef.
Amikor 1945-ben √©desanyja √∂zvegyen maradt, tisztviselŇĎk√©nt √°ll√°st kellett v√°llalnia, hogy gyermekeit eltartsa. A Hangya Sz√∂vetkezetn√©l kapott munk√°t, √©s az √°llamos√≠t√°s ut√°n is a sz√∂vetkezet ut√≥dj√°n√°l, a Sz√∂voszn√°l dolgozott Budapesten, a Szabads√°g t√©ren. Eg√©sz √©let√©ben ez az egyetlen munkahelye volt, 1978-ban, hetvenegy √©ves kor√°ban hunyt el hasny√°lmirigyr√°kban.    
‚Äď Mivel any√°mnak dolgoznia kellett, hatt√≥l tizenk√©t √©ves koromig √∂zvegy nagyn√©nje, Zuzmann J√°nosn√© Margit n√©ni nevelt. Nem volt m√°s megold√°s. G√©za b√°ty√°m a Vas utcai kereskedelmi k√∂z√©piskol√°ba j√°rt, L√≥r√°nt b√°ty√°m pedig Tat√°n tanult a bentlak√°sos piarista gimn√°ziumban. Any√°m h√©tfŇĎtŇĎl szombatig dolgozott, csak vas√°rnaponk√©nt tudott elj√∂nni megl√°togatni. Margit n√©ni aranysz√≠vŇĪ, idŇĎs asszony volt, aki istenien s√ľt√∂tt-fŇĎz√∂tt, de borzaszt√≥an szigor√ļan nevelt, √©s hallatlanul hirtelen term√©szetŇĪ volt. Ny√ļjtotta a r√©test√©szt√°t, √©s ha elszakadt a k√∂zep√©n, m√©rg√©ben √ļgy megvert, hogy alig b√≠rtam meg√°llni a l√°bamon. M√°sk√ľl√∂nben keny√©rre lehetett kenni. Val√≥sz√≠nŇĪleg az ŇĎ szigor√°nak is k√∂sz√∂nhetŇĎ, hogy szeretem magam k√∂r√ľl a rendet. Azt az egy √∂lt√∂zet ruh√°mat, ami volt, rendesen kellett leraknom, √©s a cipŇĎmet is minden este ki kellett tiszt√≠tanom. Kem√©nys√©ge ellen√©re √©reztem, hogy szeretett. A szigora elŇĎl √ļgy pr√≥b√°ltam elmenek√ľlni, hogy iskol√°sk√©nt azt k√©rtem, hadd legyek napk√∂zis, amit minden m√°s norm√°lis gyerek gyŇĪl√∂lt. K√©t b√°ty√°m k√©sŇĎbb mes√©lte, hogy akkoriban, ha j√≥t akartak r√∂h√∂gni, arra k√©rtek, √©nekeljek, mert azt nagyon szerettem, de kib√≠rhatatlanul hamisan sz√≥ltam.



Margit n√©ni m√©lyen vall√°sos volt, ez√©rt iskola elŇĎtt mindennap ministr√°lnom kellett a helyi templomban, a reggeli mis√©n. Advent idej√©n hajnali √∂tkor kellett kelnem, hogy oda√©rjek a ror√°t√©ra. Egyszer el is √°jultam, annyira f√°radt voltam. Ahogy mes√©lt√©k, akkoriban v√©rszeg√©ny, cing√°r kisfi√ļnak l√°tszottam, azut√°n kezdtem csak megerŇĎs√∂dni, hogy be√≠rattak a napk√∂zibe.



Nem voltam kitŇĪnŇĎ tanul√≥, a jegyeim t√∂bbs√©ge n√©gyes volt, √©s erŇĎsen hull√°mzott a teljes√≠tm√©nyem. Borzaszt√≥an ut√°ltam tanulni. Megcsin√°ltam a h√°zi feladatomat, √©s azzal r√©szemrŇĎl el volt int√©zve az iskola. Ami √©rdekelt, azt nagyon szerettem, de azt nem is kellett tanulnom, mert ragadt r√°m. A k√©mia volt a kedvencem, ez√©rt egy ideig vegy√©sznek k√©sz√ľltem. Kisebbfajta laborat√≥riumom is volt otthon. A t√∂rt√©nelmet, a f√∂ldrajzot √©s a sz√°mtant is szerettem. Az, hogy az embert mi √©rdekli, t√∂bbnyire a v√©letleneken m√ļlik, egy j√≥ besz√©lget√©sen vagy egy j√≥ tan√°ron. Negyedik oszt√°lyos tan√≠t√≥nkat, Bender J√≥ska b√°csit annyira szerett√ľk, hogy sokszor elŇĎfordult: a f√©l oszt√°ly hazak√≠s√©rte, hogy addig is besz√©lgethess√ľnk vele. Abban az idŇĎben m√©g nem volt divat a szervezett oszt√°lykir√°ndul√°s, de ŇĎ elvitt benn√ľnket megn√©zni a Szilas-patakot, ami t√∂bb mint 12 kilom√©teres gyalogt√ļra volt. Ez egy t√≠z√©ves gyereknek komoly kih√≠v√°st jelentett. Az iskol√°n k√≠v√ľl is sok mindenre felh√≠vta a figyelm√ľnket.
Sz√ľleim polg√°ri sz√°rmaz√°s√ļ hivatalnokk√©nt nem tudt√°k √©rt√©kelni a R√°kosi-korszak ‚Äěeredm√©nyeit‚ÄĚ, ez√©rt is furcs√°llott√°k, hogy √©n nagyon szerettem a m√°jus elsejei t√°blavivŇĎs felvonul√°sokat. Fogalmam sem volt, hogy azok micsod√°k, de tetszettek. Arr√≥l sem tudtam, hogy azokban az √©vekben egyik nagyb√°ty√°mat, az √©lelmiszerm√©rn√∂k Bandi b√°csit kitelep√≠tett√©k Feh√©rgyarmatra, √©s csak √©vek m√ļlt√°n t√©rhetett haza.
FelsŇĎ tagozatban a k√©miatan√°rom, Nagy B√©la, az iskol√°nk igazgat√≥ja volt a kedvencem, aki olyan √©rdekeseket mondott √©s mutatott, hogy az ŇĎ hat√°s√°ra kezdtem el otthon is k√≠s√©rletezgetni. Atyai j√≥ bar√°tom, a helyi patikus l√°tott el vegyszerekkel. Izgalmas volt a patika laborat√≥rium√°ba bej√°rni! Ha az √©nekl√©s k√∂zbe nem j√∂n, akkor biztosan vegy√©szm√©rn√∂k lettem volna.



√Čdesanyja 1952-ben √ļjra f√©rjhez ment, √©s a hetedik oszt√°lyos Gregor J√≥zsef visszaker√ľlt a csal√°dj√°hoz. NevelŇĎapja, dr. Bart√≥k Albert a Hangya Sz√∂vetkezetn√©l m√°r a negyvenes √©vek v√©g√©tŇĎl egy√ľtt dolgozott √©desanyj√°val. Nem √°llt rokons√°gban a zeneszerzŇĎvel, de √©desapja, Bart√≥k J√°nos, aki R√°koskereszt√ļron volt polg√°ri gimn√°ziumi tan√°r, ismerte Bart√≥k B√©l√°t.



‚Äď A k√©t vil√°gh√°bor√ļ k√∂z√∂tt n√©h√°ny √©vig Bart√≥k B√©la is R√°koskereszt√ļron lakott, √©s amikor Bart√≥k tan√°r √ļrnak c√≠mz√©ssel levelet kapott, a post√°s nem neki vitte, hanem nevelŇĎap√°m apj√°nak, aki biciklire pattanva tov√°bb√≠totta Bart√≥knak. Berci, a nevelŇĎap√°m jog√°sz volt, √©s belŇĎlem is minden√°ron azt akart faragni. N√°la egyenesebb, becs√ľletesebb embert keveset ismertem. Az viszont nem tetszett, hogy a heged√ľl√©s kiv√©tel√©vel mindenf√©le zen√©hez k√∂zeli tev√©kenys√©gtŇĎl eltiltott. Rettenetesen szigor√ļ, igazi jog√°szember volt, akin√©l mell√©besz√©l√©ssel nem lehetett sokra menni.
A n√©h√°ny √©vvel kor√°bban alap√≠tott r√°koskereszt√ļri F√ľrst S√°ndor (ma Balassi B√°lint) Gimn√°zium alig t√∂bb mint egy kilom√©terre volt tŇĎl√ľnk, de a sz√ľleim nem tartott√°k el√©g j√≥nak, ez√©rt Bud√°ra, az Attila utcai PetŇĎfi S√°ndor Gimn√°ziumba, a volt WerbŇĎczybe √≠rattak. Ez azt jelentette, hogy minden reggel 6-kor m√°r vonaton kellett √ľln√∂m, hogy oda√©rjek. Emiatt annyira gyŇĪl√∂ltem ezt az iskol√°t, hogy √©retts√©gi ut√°n elker√ľltem m√©g a k√∂rny√©k√©t is. Pedig j√≥ tan√°raink voltak. J√≥zsef Attila s√≥gora, J√≥zsef Jol√°n negyedik f√©rje, Gerhauser Albert, majd Nemes Nagy √Āgnes volt a magyartan√°runk. Azt hiszem, az volt a baj, hogy a hajnali kel√©s miatt mire oda√©rtem, √©s elkezdŇĎdtek az √≥r√°k, m√°r mindig nagyon f√°radt voltam. Rosszul tanultam, az elsŇĎ f√©l√©vben matematik√°b√≥l, oroszb√≥l √©s √©nekbŇĎl is megbuktam. Papp G√©za volt az √©nektan√°runk, √©s ut√°ltam az √©nek√≥r√°kat.
A rádióban viszont nagyon szerettem hallgatni, amikor énekeltek. Az amerikai fekete énekes, Paul Robeson volt a kedvencem, aki fantasztikusan tudott néger spirituálékat és dzsesszslágereket énekelni.



Interkultur√°lis elŇĎad√≥mŇĪv√©sznek mondt√°k akkoriban, √°ll√≠t√≥lag huszon√∂t nyelven √©nekelt. Annyira szerettem, hogy a r√°di√≥mŇĪsorban elŇĎre kijel√∂ltem, ha ŇĎ √©nekelt, √©s mindig teljes hangerŇĎn bŇĎgettem a n√©pr√°di√≥t. Csod√°latos hangja volt, teljesen elbŇĪv√∂lt. Lassan elm√ļlt a hamiss√°gom is, az √°ltal√°nos iskolai √©nekkarban m√©g a szopr√°n sz√≥lamba osztottak, de gimnazistak√©nt m√°r basszus voltam.
A heged√ľl√©s hat√°s√°ra hat√°rozottan finomodott a hall√°som. NevelŇĎap√°m ‚Äď aki nagyon szerette a magyar n√≥t√°t ‚Äď elŇĎsz√∂r egy h√°romnegyedes, majd egy rendes hegedŇĪt vett nekem. R√°kosligeten a Berlini Filharmonikusok egykori koncertmester√©tŇĎl, Csutor K√°lm√°nt√≥l tanultam heged√ľlni. Mutatta a plak√°tokat abb√≥l az √©vadb√≥l, amikor fiatal muzsikusk√©nt Berlinben j√°tszott. Szerencs√©tlens√©g√©re, amikor hazaj√∂tt l√°togat√≥ba Magyarorsz√°gra, v√©letlen√ľl r√°csapt√°k a bal kez√©re a vonat ajtaj√°t. Ezzel v√©ge is lett √≠g√©retesen indul√≥ muzsikusi p√°lyafut√°s√°nak, a k√©t vil√°gh√°bor√ļ k√∂z√∂tt m√°r valamelyik miniszt√©riumban fŇĎtan√°csosk√©nt dolgozott. Nagyon szerettem hegedŇĪ√≥r√°kra j√°rni hozz√°, mert jellegzetes, erŇĎs szivarszag lengte k√∂r√ľl. Heged√ľlni viszont ut√°ltam, mert am√≠g a t√∂bbiek focizhattak, nekem m√©g ny√°ron is gyakorolnom kellett. Amikor m√°r v√©gk√©pp nem b√≠rtam tov√°bb, ‚Äěv√©letlen√ľl‚ÄĚ r√°√ľltem a hegedŇĪmre. Ezzel fejezŇĎd√∂tt be hegedŇĪs p√°lyafut√°som. Nem j√°tszottam j√≥l, mert nem voltak el√©g f√ľrg√©k az ujjaim. K√©sŇĎbb megpr√≥b√°ltam: n√©h√°nyszor be√ľltem a szegedi sz√≠nh√°z zenekar√°ba, a szekund sz√≥lamba, √©s ugyan nehezen, de le tudtam j√°tszani a kott√°t. Ha t√∂bbet gyakoroltam volna, akkor tal√°n jobban ment volna, hiszen a v√©g√©n m√°r Mendelssohn- √©s Mozart-hegedŇĪversenyt is j√°tszottam. H√©t√©vestŇĎl tizenh√©t √©ves koromig szinte mindennap j√°rtam K√°lm√°n b√°csihoz. B√°rmennyire ut√°ltam is a heged√ľl√©st,  ut√≥lag r√°j√∂ttem, hogy mennyire hasznos volt, milyen sokat seg√≠tett nekem k√©sŇĎbb, az √©nekesi p√°ly√°n. Mulats√°gos volt, hogy amikor a konziba ker√ľltem, akkor der√ľlt ki, nem tudok basszuskulcsot olvasni, csak a violinkulcsot ismertem.
Gimnazistak√©nt a kamasz Gregor J√≥zsef elhat√°rozta: szeretne √©nekelni tanulni. ElŇĎsz√∂r a zongora mellett pr√≥b√°lgatta, hogyan menne.
‚Äď √Čdesap√°mt√≥l maradt r√°m egy kotta, amiben benne volt A var√°zsfuvol√°b√≥l Sarastro F-d√ļr √°ri√°ja, az O Isis und Osiris. Ezt tanultam meg legelŇĎsz√∂r. A r√°kosligeti templomban ‚Äď amelynek a k√≥rus√°ba √©n is j√°rtam √©nekelni ‚Äď minden √©vben volt vir√°gvas√°rnapi passi√≥. Karnagyunk, Tili n√©ni egyszer megk√©rt, hogy √©nekeljem el az Evangelista sz√≥lam√°t egy n√©pies passi√≥ban, amit az√≥ta sem hallottam, √©s nem is tudom, ki √≠rta. Tizen√∂t √©ves lehettem, √©pp t√ļl voltam m√°r a mut√°l√°son, √©s nagyon megtetszett a sz√≥l√≥z√°s.



A forradalom idej√©n a k√°ntorunk disszid√°lt, √©s a pl√©b√°nosunk arra k√©rt: meg kellene tanulnom a Circum dederuntot m√°snapra egy temet√©sre. 1956 okt√≥ber√©tŇĎl rengeteg temet√©sre kellett menn√ľnk, n√©gy-√∂t is volt egy nap, √©s √∂tven forintot fizettek mindegyik√©rt. Egy fiatal reform√°tus k√°ntorral m√©g azt is elv√°llaltuk, hogy minden reggel a temet√©s elŇĎtt k√∂z√∂sen meg√°sunk egy s√≠rt is. K√©tsz√°z forintot kaptunk √©rte, ami akkoriban nagy p√©nz volt, nem is gondoltunk arra, hogy mit csin√°lunk.
1957 febru√°rj√°ban a zenetan√°r C. Nagy B√©la √©desanyj√°t temett√ľk R√°koskereszt√ļron, amikor a temet√©s ut√°n C. Nagy megk√©rdezte tŇĎlem, hogy mi√©rt nem tanulok √©nekelni. A Bart√≥k konzervat√≥riumban tan√≠tott zeneelm√©letet, √©s arra k√©rt, m√°snap menjek be hozz√°, mert j√≥ lenne, ha valaki meghallgatna. M√°snap, amikor Ker√©nyi Gy√∂rgy tanszakvezetŇĎ a konziban azt k√©rte, √©nekeljek valamit, csak k√©t n√©pdal jutott eszembe: az Elindultam sz√©p haz√°mb√≥l √©s az √Āltal menn√©k √©n a Tisz√°n ladikon. Meghallgatt√°k, majd k√∂z√∂lt√©k: azonnal, m√©g a tan√©v k√∂zben felvesznek a konzervat√≥riumba.
Otthon nem is mertem sz√≥lni r√≥la, d√©lut√°nonk√©nt j√°rtam a konzis √≥r√°kra. Amikor 1957 ŇĎsz√©n mondtam a sz√ľleimnek, mi lenne, ha beiratkozn√©k a konziba, teljes ellen√°ll√°sba √ľtk√∂ztem, ez√©rt tov√°bbra is titokban j√°rtam az √≥r√°kra. Nem voltam j√≥ tanul√≥ a gimn√°ziumban, a sz√ľleim att√≥l f√©ltek, nem tudok majd le√©retts√©gizni. Ahogy beker√ľltem a gimn√°ziumba, a nevelŇĎap√°m rendszeresen kik√©rdezte a tananyagot. Ezt rettenetesen ut√°ltam, √©s a tanul√°ssal kapcsolatban hihetetlen undor √©s ellen√°ll√°s alakult ki bennem. R√°ad√°sul a gimnazista √©vekben nevelŇĎap√°m minden reggel f√©l hatkor besz√≥lt a szob√°mba, hogy fel√©bresszen. Ha nem pattantam ki azonnal az √°gyb√≥l, akkor nem sz√≥lt m√°sodszor, hanem a f√ľrdŇĎszobai csapra r√°h√ļzott egy gumics√∂vet, √©s j√©ghideg v√≠zsug√°rral √©bresztett. Kegyetlen volt! Ez k√©tszer vagy h√°romszor fordult elŇĎ, mert azt√°n mint az ŇĎr√ľlt ugrottam ki az √°gyb√≥l. Csak f√©nyesre pucolt cipŇĎben, vasalt nadr√°gban indulhattam a gimn√°ziumba. K√∂rbe kellett utaznom a v√°rost. A hat√≥r√°s gŇĎzvonattal bementem R√°kosligetrŇĎl a Keleti p√°lyaudvarra, onnan a 44-es villamossal elz√∂ty√∂gtem a kisk√∂r√ļtig, ott √°tsz√°lltam a 49-esre, azzal elmentem a Gell√©rt t√©rig, onnan a 63-assal az Attila √ļtig. Ezt n√©gy √©ven √°t mindennap v√©gig  kellett csin√°lnom, csak az√©rt, hogy az elit PetŇĎfi gimn√°ziumba j√°rhassak. Otthon √ļgy tudt√°k, d√©lut√°nonk√©nt tanul√≥szob√°n vagyok, val√≥j√°ban a konzis √≥r√°imra rohantam. Este a nyolcas vonattal mentem haza, √ļtk√∂zben meg√≠rtam az √≠r√°sbeli h√°zi feladatokat, √©s amikor haza√©rtem, ap√°mmal elkezdtem tanulni. Mindenben seg√≠tett, mindent kik√©rdezett, de azon k√≠v√ľl semmit sem voltam hajland√≥ tanulni.



A nevelŇĎap√°m √©retts√©gi elŇĎtt bement a sz√ľlŇĎi √©rtekezletre a gimn√°ziumba, ahonnan hazat√©rve hatalmas pofont adott. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor tettlegess√©gre ragadtatta mag√°t. Amikor megk√©rdezte, hov√° szoktam j√°rni d√©lut√°nonk√©nt √©s szombatonk√©nt, olt√°ri nagyot hazudtam, azt mondtam: az uszod√°ba. Nem mertem el√°rulni, hogy hat√°rozott tilalmuk ellen√©re a konzervat√≥riumban tanulok. 
1957-tŇĎl, amikor csak otthonr√≥l elengedtek, Irma n√©n√©m seg√≠ts√©g√©vel rendszeresen bej√°rtam az Operah√°zba, ahol a kir√°lyi p√°holy melletti bal p√°holy sark√°ban volt egy szabad helyem. √Čretts√©gi ut√°n pedig folyton ott √ľcs√∂r√∂gtem. 1957 tavasz√°n l√°ttam √©letem elsŇĎ operaelŇĎad√°s√°t, a Don Carlost. Ma is tudom a szereposzt√°st: Sz√©kely Mih√°ly volt II. F√ľl√∂p, Losonczy Gy√∂rgy a FŇĎinkviz√≠tor, Sim√°ndy J√≥zsef Don Carlos, Warga L√≠via Erzs√©bet, Delly R√≥zsi Eboli, J√°mbor L√°szl√≥ Posa m√°rki √©s T√≥th Lajos V. K√°roly cs√°sz√°r. Sz√©kely Mih√°lyt ŇĎr√ľletesen √ľnnepelt√©k, mert ‚Äď ha j√≥l eml√©kszem ‚Äď P√°rizsban mŇĪt√∂tt√©k, √©s fel√©p√ľl√©se ut√°n az volt az elsŇĎ elŇĎad√°sa. Amikor Sz√©kely Mih√°lyt meghallottam, teljesen magamon k√≠v√ľl voltam, eld√∂nt√∂ttem, hogy √©n is valami ilyesmit szeretn√©k csin√°lni. Ňź lett a p√©ldak√©pem. Soha nem √©nekeltem vele egy√ľtt, de fell√©phettem vele egy sz√≠npadon: az 1959-es operah√°zi Turandot-premieren statisztak√©nt szerepeltem, √©s nekem kellett ŇĎt lefognom, amikor a harmadik felvon√°sban elfogj√°k Timurt. Minden idŇĎk legjobb basszushangja volt az √∂v√©, √ļgy sz√≥lt, mint egy templomi orgona.
√Čretts√©gi ut√°n, 1958 nyar√°n az √°llatkerti szabadt√©ri sz√≠npadon Szirmay Albert operettje, a M√©zeskal√°cs ment. Szab√≥ Gyuszi √©s Gyurkovics Zsuzsa mellett G√≥zon Gyula b√°csi is szerepelt benne, akit r√°kosligetik√©nt j√≥l ismertem. Megk√©rdeztem tŇĎle, nem tudna-e engem is becsemp√©szni a k√≥rusba. V√°mos L√°szl√≥ rendezte a produkci√≥t, r√∂gt√∂n kaptam is egy kis szerepet benne, √©n lehettem a v√°s√°ri kiki√°lt√≥.
√Čretts√©gi ut√°n k√∂zepes bizony√≠tv√°nyommal nem ker√ľlhettem volna be egyetemre, ez√©rt elmentem seg√©dmunk√°snak a l√°mpagy√°rba, ahol varr√≥g√©peket szereltem √∂ssze. A sz√ľleim azt szerett√©k volna, ha ink√°bb be√ľl√∂k egy irod√°ba, de erre k√©ptelen lettem volna. K√©rtem ap√°m√©kat: hadd k√∂lt√∂zzek be R√°kosligetrŇĎl Pestre. Azt mondt√°k, sz√≥ sem lehet r√≥la, mert Pesten csak elz√ľllen√©k. Hi√°ba √©rveltem azzal, hogy m√°r a f√©l √∂t√∂s elsŇĎ vonattal el kell indulnom, hogy hatra oda√©rjek a l√°mpagy√°rba. D√©lut√°n kettŇĎig tartott a mŇĪszak, ut√°na mentem a konziba, ahol este nyolcig voltak √≥r√°im. Mindennap holtf√°radtan √©rtem haza. T√∂bbsz√∂r elŇĎfordult, hogy amikor szombaton hazamentem a munk√°b√≥l, lefek√ľdtem, √©s any√°m csak a vas√°rnapi eb√©dhez keltett f√∂l, ut√°na visszafek√ľdtem, √©s h√©tfŇĎ reggelig aludtam.
A k√∂zleked√©si dolgoz√≥k klubj√°ban ‚Äď ahol Nagy J√≥zsef, az Operah√°z √ľgyelŇĎje remek kis operat√°rsulatot hozott √∂ssze ‚Äď megismerkedtem egy n√°lam majdnem t√≠z √©vvel idŇĎsebb t√©rk√©p√©sszel, Edittel, akit tizenkilenc √©vesen azon nyomban feles√©g√ľl vettem. Benne volt a d√∂nt√©semben az is, hogy √≠gy megszabadulhatok otthonr√≥l. K√©t √©vig Editn√©l √©ltem, aranyos, kedves nŇĎ volt, a Kartogr√°fiai V√°llalatn√°l dolgozott. A nagy kork√ľl√∂nbs√©g probl√©m√°kat is jelentett ugyan, de v√©gre bent lakhattam a v√°rosban. A sz√ľleimmel emiatt sok√°ig nem voltam besz√©lŇĎ viszonyban. Mindenf√©le haknit elv√°llaltam, ami csak ad√≥dott. Rengeteget dolgoztam F√∂ld√©nyi J√°nossal √©s k√≥rus√°val a r√°di√≥ban is. H√©tv√©genk√©nt elj√°rtam kŇĎmŇĪves mell√© seg√©dmunk√°snak, hogy ne √©rezzem eltartottnak magam.
A R√∂kk Szil√°rd utc√°ban (a k√©sŇĎbbi Somogyi B√©la utc√°ban) laktunk a Corvin mellett, onnan j√°rtam a konziba, ahol t√∂bbek k√∂z√∂tt Kelen P√©ter b√°tyj√°val, Kelen Tiborral tanultam egy oszt√°lyban, aki k√©sŇĎbb fŇĎk√°ntor lett New Yorkban, valamint Szirmay M√°rt√°val, aki azut√°n Nyugatra ment, √©s Czak√≥ M√°ri√°val, aki Debrecenben lett vezetŇĎ szopr√°n. A konzi n√©gy √©vfolyamos volt, kettŇĎt majdnem elv√©geztem. Az√©rt hagytam abba, mert k√∂zben felvettek a Zeneakad√©mi√°ra. Kerekedett egy legenda arr√≥l, hogy kir√ļgtak, mert megvertem a tan√°romat. Ez nem igaz, nem r√ļgtak ki, egyszerŇĪen nem l√°ttam √©rtelm√©t tov√°bb annak, hogy ott tanuljak.
Konzervat√≥riumi tan√°runk, Ker√©nyi Gy√∂rgy rossz n√©ven vette, ha ellenŇĎrizetlen√ľl, enged√©ly n√©lk√ľl l√©p√ľnk fel. Biztosan igaza volt, de √©n m√°r szerettem volna ki√°llni √©s megmutatni, hogy mit tudok. Persze semmit sem tudtam m√©g, legfeljebb sz√©p hangom volt. Mindenesetre √ļgy √∂sszetŇĪzt√ľnk Ker√©nyivel, hogy v√©g√ľl otthagytam a konzit. Erre kitiltottak az orsz√°g √∂sszes k√∂z√©pfok√ļ zeneiskol√°j√°b√≥l. N√©h√°ny nap m√ļlva mint seg√©dmunk√°s elmentem a Zeneakad√©mi√°ra felv√©telizni. Addigra komoly reperto√°rom volt, amit a konziban szedtem √∂ssze. A felv√©telin Fiesco √°ri√°j√°t √©nekeltem magyarul a Simon Boccanegr√°b√≥l. A bizotts√°g tagja volt Forray Mikl√≥s, Luk√°cs Mikl√≥s, Mik√≥ Andr√°s, Ho√≥r-Tempis Erzs√©bet, R√©vhegyi Ferencn√©, Maleczky Oszk√°r, Lendvay Andor √©s R√∂sler Endre. Varasdy Emmi k√≠s√©rte a felv√©telizŇĎket zongor√°n. Annyira izgultam, hogy azt mondt√°k: vegyem le a zak√≥mat, √©s √ļgy √©nekeljek, mintha ŇĎk ott sem lenn√©nek. A legmagasabb pontsz√°mmal r√∂gt√∂n felvettek az 1959‚Äď60-as tan√©vre a Liszt Ferenc ZenemŇĪv√©szeti FŇĎiskola elŇĎk√©sz√≠tŇĎ √©vfolyam√°ba. A h√≠res tenorista, R√∂sler Endre oszt√°ly√°ba ker√ľltem, akit nagyon tiszteltem. Hallottam, hogy a harmincas √©vekben m√©g Toscanini dirig√°l√°s√°val fell√©pett Salzburgban, valamint sikerrel √©nekelt a Mil√°n√≥i Scal√°ban is De Sabata vez√©nylet√©vel. √ďri√°si dolognak gondoltam, hogy egy ilyen vil√°gh√≠rŇĪ √©nekestŇĎl tanulhatok majd.
A Zeneakad√©mia azonban csal√≥d√°st okozott, nem szerettem oda j√°rni. R√∂sler Endre eur√≥pai klasszis, remek √©nekes √©s borzaszt√≥an ped√°ns ember volt, de nem tudott tan√≠tani. Minden√°ron azt a fesz√≠tett, nyomott, szŇĪk tork√ļ technik√°t, akarta minden n√∂vend√©k√©re r√°k√©nyszer√≠teni, amellyel ŇĎ √©nekelt. Sohasem felejtem el, mindig azt mondta: kis, magvas hang. EttŇĎl az erŇĎltetett, pr√©sel√©ses √©nekl√©stŇĎl nekem minden √≥ra ut√°n olyan sz√∂rnyŇĪ torokf√°j√°som lett, hogy n√©h√°ny h√≥nap m√ļlt√°n Forray Mikl√≥s tanszakvezetŇĎh√∂z mentem panaszra. Arra k√©rtem, hadd menjek √°t m√°sik tan√°rhoz. Ez akkoriban bevett gyakorlat volt, k√©rhett√©k a n√∂vend√©kek, hogy ink√°bb m√°sn√°l folytathass√°k. Nekem addig mindig √∂r√∂met okozott az √©nekl√©s, akkor viszont kellemetlen√ľl f√°jt a torkom, √©s minden √≥r√°ra fr√°sszal mentem be. ElŇĎsz√∂r azt hittem, bennem van a hiba, de amikor otthon √©nekeltem, sohasem f√°jdult meg a torkom. Az √©nek tanszakon azonban √ļgy d√∂nt√∂ttek, most megmutatj√°k, egy n√∂vend√©k, fŇĎleg egy elŇĎk√©sz√≠tŇĎs ne d√∂nthesse el, hogy mi j√≥ neki √©s mi nem. P√©ld√°t statu√°ltak, azt mondt√°k, √©n leszek az elsŇĎ, akinek ugyanann√°l a tan√°rn√°l k√∂telezŇĎ v√©gigj√°rnia az akad√©mi√°t. 1960-ban, a tan√©v v√©g√©n letettem a vizsg√°imat, majd eld√∂nt√∂ttem, hogy ilyen felt√©telekkel nem csin√°lom tov√°bb. Egy pillanatig sem tart√≥ztattak. Lendvai Andor volt az egyetlen, aki amikor a ny√°ron √∂sszetal√°lkoztunk, √©s magyar√°zkodni pr√≥b√°ltam, azt mondta: ‚ÄěMaga ne k√©rjen bocs√°natot, maga az egyetlen okos ember a R√∂slern√©l, aki m√©g idej√©ben elj√∂tt tŇĎle. N√°la nem szabad tanulni, csak t√∂nkretette volna mag√°t is.‚ÄĚ Azt persze egyetlen sz√≥val sem mondta, hogy menjek ink√°bb hozz√° tanulni. Gondolom, nem akart konfliktust.
A Zeneakad√©mi√°n egyetlen tan√°rt kedveltem igaz√°n: Maleczky Oszk√°rt, n√°la szerettem volna tanulni. Titkon bej√°rtam az √≥r√°ira. Az√©rt titkon, mert nem akartam R√∂slert megb√°ntani. Oszi b√°csi n√∂vend√©kei √ļgy √©nekelhettek, ahogy j√≥lesett nekik, csak akkor sz√≥lt, ha valami nem volt j√≥. Egyik k√°v√©t itta a m√°sik ut√°n, √©s folyton cigarett√°zott. Az √©vfolyamt√°rsaim nagyon szerettek hozz√° j√°rni, mert mindig csak azt mondta nekik, mit ne csin√°ljanak. Hagyta, hogy mindenki megtal√°lja a sz√°m√°ra legmegfelelŇĎbb, legterm√©szetesebb √©nektechnik√°t. Oszi b√°csi megtudhatta, hogy nem √°llok t√ļl j√≥l anyagilag, ez√©rt minden reggel ki volt fizetve sz√°momra Zsuzsi n√©nin√©l, a b√ľf√©ben egy poh√°r tej, egy kifli, meg egy k√°v√©. Csak a hal√°la ut√°n tudtam meg, amikor Zsuzsi n√©nivel tal√°lkoztam egyszer a v√°rosban, hogy a reggelimet Maleczky Oszk√°r fizette ki. Minden h√≥napban elŇĎre odaadta a p√©nzt. Sohasem tudtam neki megk√∂sz√∂nni.
Sz√°momra Maleczky Oszk√°r volt a legszimpatikusabb √©nekes: nem bugyol√°lgatta mag√°t, nem volt beteges, szipk√°val cigarett√°zott, √∂r√∂k√∂sen l√≥versenyre j√°rt. Ugyanakkor remek √©nekes volt, kiv√°l√≥ Beckmesser, Telramund, Don Pasquale. Annak ellen√©re, hogy igaz√°b√≥l cs√ļnya, egyenes hangja volt, igazi √©nekes-sz√≠n√©sznek l√°ttam. A besz√©dgyakorlat √≥r√°inkat Mik√≥ Andr√°s tartotta, n√°la tulajdonk√©ppen nem sokat tanultunk, csak √°lland√≥an piszk√°lt benn√ľnket. A f√©l√©ves vizsg√°n a tan√°ri kar elŇĎtt mindenkinek el kellett mondania egy verset. A t√∂bbiek nagy J√≥zsef Attila-, Ady-, Kosztol√°nyi- vagy Radn√≥ti-k√∂ltem√©nyeket hoztak, √©n pedig oda√°lltam a vizsgabizotts√°g el√©, √©s mondani kezdtem: M√≥ricz Zsigmond: A t√∂r√∂k √©s a tehenek. Fetrengett a r√∂h√∂g√©stŇĎl az eg√©sz tan√°ri kar. A k√∂vetkezŇĎ √≥r√°n Mik√≥ Andr√°s irgalmatlanul lehordott: hogy mertem egy ilyen komoly vizsg√°n egy ilyen barom verset elmondani. Biztos voltam benne, ha komolyat v√°lasztottam volna, akkor nem nevettek, hanem kinevettek volna. A fŇĎiskol√°n mindig √ļgy √©reztem, nem azt tan√≠tj√°k, amire nekem sz√ľks√©gem lenne, amit tanulni szeretn√©k.



Amikor kimaradtam a Zeneakad√©mi√°r√≥l, G√©za b√°ty√°mn√°l dolgoztam, aki a R√°kos-menti F√∂ldmŇĪves Sz√∂vetkezet f√ľst√∂lt√°ru-standj√°t vezette a Tolbuhin k√∂r√ļti nagycsarnokban. √Ārut rakodtam, elad√≥k√©nt is be√°lltam, mindenben seg√≠tettem neki. K√∂zben megismerkedtem az egyik v√°s√°rl√≥nkkal, M√°t√© Mih√°ly baritonist√°val, aki hamarosan sz√≥lt, hogy √©pp felv√©tel van n√°luk, a Honv√©d MŇĪv√©szegy√ľttes F√©rfikar√°ban, pr√≥b√°ljam meg. M√°snap reggelre meg is besz√©lte a karmesterrel a meghallgat√°st. Kiss Istv√°n karnagynak el√©nekeltem Sarastro √°ri√°j√°t, az O Isis und Osirist, √©s r√∂gt√∂n felvett. 1500 forint fizet√©st kaptam √©s egyenruh√°t. ElsŇĎ fell√©p√©sem egy b√©kehangverseny volt a Magyar √Āllami Operah√°z sz√≠npad√°n, ahol a koncert sz√≥list√°jak√©nt Paul Robesont k√∂sz√∂nt√∂tt√©k, √©s a M√©ly foly√≥t √©nekelt√ľk vele. Fantasztikus √©lm√©ny volt!
Igaz√°b√≥l a Honv√©d MŇĪv√©szegy√ľttes F√©rfikar√°ban tanultam meg √©nekelni, ott v√©gre eg√©sz nap azt csin√°lhattam, amit szeretek. A konziban √©s a Zeneakad√©mi√°n az nem tetszett, hogy az √©nekl√©ssel foglalkoztunk a legkevesebbet. Elismerem, az √∂sszhangzattan, a zeneelm√©let alapjait is minden √©nekesnek tudnia kell, de olyan m√©lys√©gben, ahogyan azt nek√ľnk tan√≠tott√°k, sohasem lesz r√° sz√ľks√©g√ľnk. Arr√≥l m√°r nem is besz√©lve, hogy a Zeneakad√©mi√°n politikai gazdas√°gtant √©s tudom√°nyos szocializmust is tanulnunk kellett, ezeket v√©gk√©pp ut√°ltam. Ink√°bb naponta √∂t √≥r√°t √©nekeltem volna egyhuzamban.



A Honv√©d MŇĪv√©szegy√ľttessel rengeteget j√°rtunk k√ľlf√∂ldre. 1960-ban elment√ľnk Lengyelorsz√°gba, ahol megismerkedtem egy lengyel kisl√°nnyal, akibe f√ľlig beleszerettem. Miut√°n hazaj√∂ttem, r√°j√∂ttem, hogy a h√°zass√°gomnak nincs sok √©rtelme. Editet, a feles√©gemet csak g√°tolom abban, hogy norm√°lisan tudja √©lni a saj√°t √©let√©t. Sohasem voltam otthon, ebbŇĎl is fesz√ľlts√©gek keletkeztek, ez√©rt sz√©pen megbesz√©lt√ľnk mindent, √©s bar√°ts√°gban elv√°ltunk. Hazak√∂lt√∂ztem R√°kosligetre.
M√©g a Zeneakad√©mi√°n, R√∂sler Endre √≥r√°in ismerkedtem meg R√©csey Elza korrepetitorral, aki f√©rj√©vel, Fischer Alajos √©p√≠t√©szm√©rn√∂kkel a M√©sz√°ros utc√°ban, a Szil√°gyi gimn√°ziummal szemben lakott. Igaz√°n komolyan Elza n√©nin√©l kezdtem el √©nekelni tanulni, aki t√∂bb √©nektan√°rral is dolgozott zongorak√≠s√©rŇĎk√©nt, √©s j√≥ √©rz√©kkel mindenkitŇĎl √°tvette, amit j√≥nak tartott. Az √©desanyja olasz volt, a zene √©s k√ľl√∂n√∂sen az olasz opera a v√©r√©ben volt. Csod√°latos, gy√∂ny√∂rŇĪ idŇĎs h√∂lgyet kell elk√©pzelni egy finom √≠zl√©ssel berendezett, sz√©p lak√°sban. Spanyolul unalomŇĪz√©sk√©nt tanult meg. Nagyon szerettem hozz√° j√°rni, szinte mindennap mentem, √©s minim√°lis √∂sszeget kellett csak fizetnem az √©nek√≥r√°k√©rt. G√©za b√°ty√°mat azut√°n sem hagytam mag√°ra a csarnokban, hogy a Honv√©d f√©rfikar√°ban √©nekeltem, eg√©szen addig beseg√≠tettem neki, am√≠g Szegedre nem szerzŇĎdtem.



A mŇĪv√©szegy√ľttes tagjak√©nt k√©tszer is j√°rtam Szegeden: 1962-ben √©s 1963-ban. Abban az idŇĎben amatŇĎr fot√≥s voltam, √©s a legszebb k√©peimet √©pp Szegeden k√©sz√≠tettem. J√≥l eml√©kszem, mennyire megragadott a D√≥m t√©ri √°rk√°dsoron egy furcsa, klinkert√©gl√°b√≥l √©p√≠tett csavart oszlop. A panteonba azonnal beleszerettem, de a d√≥m eklekticizmusa kifejezetten nem tetszett. A d√≥m m√∂g√∂tti g√∂r√∂gkeleti templom egyed√ľl√°ll√≥ ikonkincsei m√°r az elsŇĎ l√°togat√°skor felkeltett√©k √©rdeklŇĎd√©semet, √©s a m√°sodik alkalommal √ļjra megn√©ztem. MielŇĎtt Szegedre szerzŇĎdtem, opera-elŇĎad√°st egy√°ltal√°n nem l√°ttam a Tisza partj√°n. A sz√≠nh√°zat sem ismertem bel√ľlrŇĎl, hiszen nem ott l√©pt√ľnk fel. Fot√≥s szemmel n√©ztem a v√°rost, eml√©kszem, mennyire megd√∂bbentett, hogy milyen sz√∂rnyŇĪ √°llapotban volt a M√°ty√°s t√©ri templom √©s a kolostor. K√©peslapszerŇĪ fot√≥kat csin√°ltam. A Tisza k√ľl√∂n√∂sebben nem fogott meg, a Dun√°hoz k√©pest kicsinek, a R√°kos-patakhoz k√©pest nagynak tŇĪnt. Az Alf√∂ld sem ragadott meg, gyermekkorom √≥ta ink√°bb a Dun√°nt√ļl tetszett. Sohasem √©rtettem, PetŇĎfi mi√©rt tal√°lta sz√©pnek, hogy messzire el lehet l√°tni az Alf√∂ld√∂n, amikor nincs is mit n√©zni. Ezzel szemben a Dun√°nt√ļl dombjai ritmus√°val vagy √©pp ritmustalans√°g√°val, v√°rosai domborzathoz  idomul√≥ jellegzetes, k√ľl√∂nleges hangulat√ļ utc√°ival izgalmasabbnak tŇĪnt. P√©cset, Veszpr√©met, KŇĎszeget, Sopront sokkal jobban szerettem akkoriban.
Gregor J√≥zsef 1963 j√ļnius√°ban elment a Magyar √Āllami Operah√°zba pr√≥b√°t √©nekelni.  Csajkovszkij Anyeginj√©bŇĎl Gremin n√©pszerŇĪ √°ri√°j√°t k√©rt√©k, √°m v√©gig sem hallgatt√°k, a k√∂zep√©n√©l f√©lbeszak√≠tott√°k.
‚Äď Ha Gremint √©nekeltem, k√©sŇĎbb is az a k√©nyszerk√©pzetem volt, hogy a karmester az √°ria k√∂zep√©n leint, √©s azt mondja: k√∂sz√∂nj√ľk, majd √©rtes√≠tj√ľk. Miut√°n nem siker√ľlt a pr√≥ba√©nekl√©s, k√©t sz√°l is Szegedre vezetett. 1963 december√©ben vend√©gszerepl√©sre ment√ľnk a Honv√©d MŇĪv√©szegy√ľttessel. A Tisza Sz√°ll√≥ban laktunk, egyik bar√°tom, K. Nagy B√©la ‚Äď aki kor√°bban Vaszy Viktor h√≠v√°s√°ra a Tannh√§userben az ŇĎrgr√≥fot √©nekelte a szegedi sz√≠nh√°zban ‚Äď javasolta, hogy ugyan neki v√©g√ľl nem siker√ľlt beker√ľlnie az operat√°rsulatba, de az√©rt √©n pr√≥b√°ljam meg, jelentkezzek Vaszyn√°l meghallgat√°sra. A m√°sik sz√°lat r√°kosligeti bar√°tom, Szalay Mikl√≥s ‚Äď az Operah√°z k√©sŇĎbbi karigazgat√≥ja ‚Äď jelentette, aki akkoriban Vaszy karigazgat√≥ja volt a szegedi sz√≠nh√°zban. Ňźt kerestem meg, ŇĎ sz√≥lt Vaszynak, hogy hallgasson meg. J√≥l eml√©kszem, a Tannh√§usert pr√≥b√°lt√°k a sz√≠nh√°zban. Akkor hallottam √©letemben elŇĎsz√∂r Szalma Ferencet, aki m√°r orsz√°gosan ismert dr√°mai basszus volt. Vaszy Sarastro ‚ÄěItt megtisztul a l√©lek...‚ÄĚ kezdetŇĪ E-d√ļr √°ri√°j√°t k√©rte tŇĎlem A var√°zsfuvol√°b√≥l magyarul, majd Fiesco √°ri√°j√°t a Simon Boccanegr√°b√≥l. V√°rady Zoli k√≠s√©rt zongor√°n. Vaszy szob√°j√°ban j√≥l siker√ľlhetett az elŇĎ√©nekl√©s, mert ut√°na azonnal lement√ľnk a sz√≠npadra is. Mialatt √©nekeltem, Vaszy a f√∂ldszinttŇĎl a harmadik emeletig szinte bej√°rta az eg√©sz n√©zŇĎteret, √©s hallgatta, hogy a k√ľl√∂nb√∂zŇĎ pontokon hogyan hallatszik a hangom. V√©g√ľl azt mondta, √©pp nincs st√°tusa, ez√©rt mag√°n√©nekesnek nem tud felvenni, csak k√≥rusk√∂telezetts√©gŇĪ sz√≥list√°nak. K√∂r√ľlbel√ľl negyven m√°sodperc alatt v√©giggondoltam, mit feleljek. √ögy √©reztem, nem szabad kihagynom ezt a lehetŇĎs√©get, hiszen itt sz√≥listak√©nt is kaphatok feladatokat, viszont ha a mŇĪv√©szegy√ľttesn√©l maradok, akkor lehet, hogy soha √©letemben nem fogok √©rv√©nyes√ľlni. Abban ugyanis biztos voltam, hogy az Operah√°zba m√©g egyszer nem mentem volna vissza pr√≥b√°t √©nekelni. Igent mondtam Vaszynak, √©s j√≥l j√°rtam, mert egyetlenegyszer sem kellett a k√≥rusban √©nekelnem. 1964. janu√°r 1-j√©tŇĎl szerzŇĎdtem a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°zhoz, √©s r√∂gt√∂n Szegedre is k√∂lt√∂ztem. 



√Čpp A var√°zsfuvol√°ra k√©sz√ľlt a t√°rsulat, r√∂gt√∂n megkaptam a m√°sodik ŇĎrt√°ll√≥ szerep√©t. Janu√°r 3-√°n kezdt√ľk a pr√≥b√°t, √©s 4-√©n Vaszy m√°r ki is r√ļgott. Az t√∂rt√©nt ugyanis, hogy az elŇĎzŇĎ napon kaptuk meg a kott√°t, √©n pedig lapr√≥l kiv√°l√≥an le√©nekeltem a sz√≥lamom, mert a mŇĪv√©szegy√ľttesn√©l prima vista kellett tudnunk √©nekelni. Amikor a m√°snapi pr√≥b√°ra is kott√°val √©rkeztem, Vaszy d√ľh√∂sen r√°m sz√≥lt: azonnal csukjam be a kott√°t. Amikor r√°m ker√ľlt a sor, nem √©nekeltem, mert egy sz√≥t sem tudtam a szerepembŇĎl. EgyszerŇĪen nem tanultam meg. Az √Ėreg sz√∂rnyen m√©rges lett: ‚ÄěMit k√©pzel maga!? Azt hiszi, k√≠v√°ncsi vagyok √©n arra, hogyan tud kott√°b√≥l olvasni? Takarodjon ki innen! Vegye tudom√°sul, ez egy operasz√≠npad, ahol maga nem fog a pr√≥b√°kon blattolni!‚ÄĚ Teljesen leforr√°zva mentem haza, eg√©sz √©jszaka nem aludtam. Azt gondoltam, milyen nagy marha vagyok, hogy idej√∂ttem. J√≥ helyem volt a mŇĪv√©szegy√ľttesben, ahol nem ord√≠toztak velem, mindent emberi hangon meg lehetett besz√©lni. Eg√©szen odavoltam, de az√©rt a szerepet gyorsan megtanultam. A m√°snap d√©lut√°ni pr√≥b√°ra m√°r be sem vittem a kott√°t. Vaszy r√∂gt√∂n megl√°tott, √©s azzal kezdte, hogy el√©nekeltette velem a szerepet. L√°that√≥an el√©gedett volt, √©s azt mondta, meg√ļszhattam volna az elŇĎzŇĎ napi inzultust. Soha t√∂bb√© nem volt vele aff√©rom. Atyai j√≥ bar√°tom lett. Nagyon szeretett engem. √Čs √©n is ŇĎt! Az 1963‚Äď64-es sz√≠nh√°zi szezon v√©g√©ig f√©l √©vad alatt h√©t szerepet √©nekeltem el. Szerencs√©m volt, hogy Vaszy r√∂gt√∂n az elej√©n k√≠m√©letlen√ľl megtan√≠tott r√°: a legkisebb szerep√©rt is kem√©nyen meg kell dolgoznom, √©s sohasem mehet be az ember k√©sz√ľletlen√ľl egy pr√≥b√°ra. K√©sŇĎbb, amikor m√°r Liszt-d√≠jas voltam, mondtam egyszer neki: j√≥l kitolt velem, amikor r√∂gt√∂n az elej√©n annyi szereppel megpakolt. Huszonh√°rom √©vesen m√°r Rocc√≥t √©nekeltem, amit h√°rom nap alatt kellett megtanulnom. Vaszy erre azt felelte: ‚ÄěHa valakit, akinek van affinit√°sa az √ļsz√°shoz, bedobnak a m√©ly v√≠zbe, √©s ki tud √ļszni a partra, akkor m√°r csak a st√≠lus√°n kell csiszolni ahhoz, hogy vil√°gbajnok legyen.‚ÄĚ Ez val√≥ban √≠gy van. Ha az elsŇĎ n√©h√°ny h√≥nap nagy megm√©rettet√©s√©t idegrendszerrel, torokkal, aggyal, f√ľllel √©s t√ľrelemmel kib√≠rja egy √©nekes, akkor m√°r nagy baja nem lehet. A p√°ly√°m tal√°n legnehezebb szakasza volt az az elsŇĎ, csonka szegedi √©vad, amelybe kezdŇĎk√©nt belecs√∂ppentem. Ha Vaszy azt mondta nek√ľnk, fess√ľk be az eget, nem azt k√©rdezt√ľk, hogyan, hanem azt, hogy milyen sz√≠nŇĪre.
Hirdetés



Ajánló

Zal√°n Tibor
Kulka J√°nos
Velenczei Tam√°s
Juronics Tam√°s
László Zsolt
Heller √Āgnes
Kerek Ferenc
Bern√°th √Ārp√°d
Alföldi Róbert
Pataki Ferenc
Szathmáry Gyöngyi
SzecsŇĎdi Ferenc
Szörényi László
Zsótér Sándor
Marton √Čva
Schiff Andr√°s
Nádas Péter
Fried Istv√°n
Frank József
Lengyel Andr√°s
Somfai László
Temesi M√°ria
Fritz Mih√°ly
Sejben Lajos
Szonda √Čva
:: Hollósi Zsolt 2006-2019 - e-mail : hollosizs@gmail.com / info@hollosizsolt.hu
www.hollosizsolt.hu