Hernádi Judit a színházról, a Heti hetesről, a politikáról és a most készülő filmjéről
Titánia, az öntörvényű királynő
(Délmagyarország/2001. december 22)
Titániát játssza Alföldi Róbert rendezésében a Szentivánéji álom nagyszínházi előadássorozatában. Az ő tündérkirálynője persze egészen más, mint amit a hagyományos Shakespeare-produkciókból megszokhattunk. Hernádi Judit most is eredeti és utánozhatatlan.
– Körülrajongott pesti színésznőként miért vállalkozott arra, hogy egy háromórás vonatozással elérhető vidéki színházban lépjen fel? – Korábban minden évben Szolnokon is elvállaltam egy szerepet, ám ott változtak a viszonyok, ezért inkább a szegedi felkérésre mondtam igent. Mindebben persze az is közrejátszott, hogy Alföldi Robit nagyon szeretem. Akkor barátkoztunk össze, amikor O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabjában a fiamat játszotta. Azóta több rendezését is láttam. Nem állítom, hogy mindegyiket vita nélkül elfogadnám, de az biztos, hogy mindegyik fantasztikusan átgondolt és izgalmas volt. Robi koncepciózus látásmódja mindig nagy erővel hat, ezért régóta szerettem volna valamelyik rendezésében játszani. – Alföldi azt szokta mondani, nehezen viselné el önmagát rendezőként... – Én is tudtam, hogy nem könnyű munka vár rám, mert a rádióban egyszer már dolgoztam vele, és kegyetlenül kipréselte belőlem a maximumot. De hiszek benne, hogy a színésznek munka közben alázatosnak kell lennie, és azt kell csinálnia, amit a produkció egészét átlátó rendező kér. – A Heti hetes és a Pasik mellett biztosan megtehetné, hogy kevesebbet játszik színházban. – Fontos számomra a folyamatos színpadi jelenlét, mert így kiderül, van-e még bennem annyi rugalmasság, hogy részt tudjak venni olyan produkciókban, amelyek állandó színészi megújulást igényelnek. – Sokat köszönhet a filmnek és a televíziónak. Régen Szegedre is járt. Hogy emlékszik a Kun Zsuzsával itt forgatott tévéprodukciókra? – Máig büszkén vállalom ezeket a műsorokat. A Zuhanások című tévéjátékot és a Simonyi-estet, amit ugyancsak Zsuzsával csináltam, nagyon szerettem. Később Gyulára is hívott játszani, ahol egyébként az elmúlt nyáron Gertrudist alakítottam abban a Bánk bán-produkcióban, amelyikben Alföldi Robi volt Biberach. – Várkonyi Zoltán azt mondta: Hernádi Judit negyvenévesen érik be, azután jön el igazán az ő ideje. Igaza volt? – Sokáig úgy éreztem, ez hülyeség, hiszen rengeteg feladatot kaptam, fiatalon is elkényeztettek, sokat és sokfélét játszottam. Várkonyinak azonban mégis igaza volt, mert én már 28 évesen is negyvenes voltam. Sok szerepet korábban eljátszottam, mint ahogy a színésznők általában szokták. Ilyen volt a már említett ONeill-dráma anyafigurája mellett például a Hello, Dolly! címszerepe is. De nem rágódtam túl sokat ezen a problémán, amikor jöttek a szerepek, megcsináltam őket. – Volt egy emlékezetes önálló estje, amelyben három nagy színésznő alakját idézte fel. Sokan mondják, Hernádi Judit is ugyanabba a vonulatba tartozik, mint Karády Katalin, Mezei Mária és Sennyei Vera. – Eredetileg négyen voltak, Fedák Sárival indult volna a sor, de az akkori politikai viszonyok miatt őt inkább kihagytam, mert áthallásos lehetett volna a felidézése. – Mégis volt egy negyedik nagy színésznő is: Marlene Dietrich. Évekig óriási sikerrel játszották Kútvölgyi Erzsébettel az Edit és Marlene című darabot. Milyen szakmai fortélyokat lesett el ezektől a nagy elődöktől? – Marlene Dietrichtől tanultam a legtöbbet. Például azt is, hogy ki lehet állni a pódiumra, nem kell sokat mozogni, egy elkezdett mozdulatot meg lehet állítani, és akkor kell befejezni, amikor értelme van. Ez apróságnak tűnhet, de valójában fontos lehet. A színésznők élete is tanulságos. Mindannyian karakán emberek voltak, akik kiálltak a hitük, a meggyőződésük mellett. Ezt nagyon szerettem bennük. – Egyetért azzal a jellemzéssel, hogy Hernádi Judit is hozzájuk hasonló öntörvényű nő? – Lassan magam is elhiszem, hogy az vagyok. Persze erre mindig volt is bennem sansz. Meglehetősen rögös volt az az út, amit bejártam, és az a gyanúm, ezután sem lesz könnyebb. Ennek ellenére nem bánok semmit sem. Sokszor bátrabb voltam, mint kellett volna. Visszatekintve nem is értem, mire alapoztam a rendíthetetlen bizalmamat az életben. – Bátorság kell mostanában a Heti heteshez is? – Mindig igyekszem azt mondani, amit gondolok. Az életemből és a pályafutásomból törvényszerűen következik, hogy meghívtak ebbe a kabaréműsorba. Lehet a Heti hetesre sok mindent mondani, lehet sokféleképp értékelni, engem nem izgat. Büszke vagyok rá, hogy a szereplője lehetek, hálás vagyok érte a sorsnak. Örökké ellentmondó voltam. Ha túlzottan jobbra ment valami, balról mondtam ellent, ha pedig balra, akkor jobbról. A hibákat látom meg legelőször. Azt is mondhatják erre, hogy én egy visszamozdító ember vagyok. Pedig Kos a csillagképem, az ilyen jegyű embert pedig úttörőnek tartja az asztrológia. Lehet hogy én másképpen töröm az utat? Feltöröm, amit lebetonoztak... – A Heti hetes miatt jobban figyel manapság a politikára? – A színésznek az a legjobb, ha apolitikus. Otthon persze senki sem az. Amikor elvállaltam ezt a szereplést, elhatároztam, hogy ugyanazt mondom, amit otthon mondanék. Azóta megpróbálok jobban odafigyelni a történésekre, és igyekszem megérteni a dolgokat. Megtanultam, hogy nem szabad dühösnek lenni. Ez volt az egyik legnagyobb hibám, amit ma már tudatosan próbálok levetkőzni. Egy politikával foglalkozó humoros műsor szereplői nem lehetnek dühösek, mert akkor már másról szól a dolog. – Hogy viselte, amikor Grespik László jóvoltából tárgyalásokon kellett ücsörögnie? – Megmondom az őszintét: nem izgatott fel. Kívülállóként tudtam figyelni az egészet. – Nem rándult görcsbe a gyomra? – Egyáltalán nem! Úgy éreztem, az egész hercehurca rajtam kívülálló dolog, nem hittem, hogy komolyan érintene. Ha másodfokon pénzbüntetésre ítélnének, nem örülnék neki, de legfeljebb kifizetném. A tárgyalásokra egyébként Grespik mellett tüntetően kivonult a MIÉP egy kis csoportja. Nem lepett meg, hogy két kollégám, Dörner Gyuri és Horváth Gyula is ott volt. Az egészről az a véleményem: addig nincs nagy baj, ameddig ez a cécó ilyen szinten marad, és a szónál komolyabb fegyverek nem kerülnek elő. Mi másképp gondolkodunk, mint ők, és nem kedveljük egymást. És akkor mi van? – Az egyik radikálisan jobboldali hetilap annak idején a kirekesztők listájára is felvette... – Az semmi, Franka Tibor azt is írta ugyanabban az újságban, hogy le kellene lőni bennünket. Elraktam azt a cikket, majd ha menni kell, magammal viszem... A kirekesztők listáját egyébként nem is értettem, ráadásul egy Karinthy-idézet volt az elején. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha élne. Azt hiszem, ha akiknek ez a mesterségük, jobban csinálnák a politikát, ennek a műsornak nem lenne akkora létjogosultsága, mint amekkora most van. – Úgy hallottam, játszik egy amerikai filmben? – Max a produkció címe, a II. világháború előtt Bécsben játszódik, valójában egy művészfilm. Persze nem olyan értelemben, mint a magyar művészfilmek, amelyekre senki sem kíváncsi. Remek a forgatókönyve, és nincs happy endje. Itthon forgattuk, nagy élmény volt, hogy John Cussack partnere lehettem benne. Hollósi Zsolt
* * *
Hernádi Judit a sportolásról, az árpagyöngyről és Tímár Péter vígjátékáról
Egy epekedő szépasszony
Hernádi Judit hatalmas, vágyakozó, mélybarna szemekkel játssza a macsó hóhér után epekedő szépasszonyt Tímár Péter kosztümös vígjátékában. A Le a fejjel! jövő héten kerül a mozikba – a népszerű színésznő szerint az emberek alapvetően ma is ugyanolyanok, mint évszázadokkal ezelőtt.
– Valaki a magyar Gyalog galoppnak nevezte Tímár Péter középkori komédiáját. Mit gondol erről? – Boldog lennék, ha minél többen mondanák ezt, mert a Gyalog galopp nagyszerű film, sajátos stílussal, amit sokan szerettek volna már megközelíteni, de eddig nem igazán sikerült. Nem volt célunk a forgatás során, hogy rá hasonlítsunk, bár mi is fontosnak tartottuk az egyéni humort. – A pohárnoknét alakítja a filmben, ki ez a figura? – Egy szeretetreméltó asszonyka, aki a férjét is kedveli, de nem bánná, ha a kor nagy férfiideálja, a hóhér, akit Ganxsta Zolee játszik, szemet vetne rá. Rengeteg ilyen vágyakozó asszony van a világon. A pohárnoknénak persze nem jön össze mint ahogyan az életben nekem sem. Bár a középkorban játszódik a vígjáték, nem korhoz kötöttek a poénok, sok minden rímel benne a mára. Az emberek alapvetően minden korszakban ugyanolyanok: mindig ugyanannak örülnek és ugyanattól borulnak ki. Boldogan dolgoztam Tímár Péterrel és az összeszokott gárdával. – Fénykorához képest mostanra sokat csökkent a Heti hetes nézettsége... – Egy csecsemő megszületik, felnő majd megöregszik. Akit érdekel, nézze, akit nem, zárja el a tévét. – Sokat ad arra, hogyan jelenik meg a műsorban? – Régi barátnőmhöz, az időközben befutott divattervezővé vált Zoób Katihoz járok. Őt kérdezem meg, hogyan legyek fölöltözve, ha egy olyan műsorra készülök, amiben szeretnék jól kinézni. A jó barátság alapja persze a pontos elszámolás, nem élek vissza a barátságával. A fodrászomhoz, Szabó Imréhez is hű vagyok. Fontos számomra, hogy a megjelenésem harmonikus legyen. Szeretem a finom, minőségi anyagokat. Amikor az ember fiatal, a bilit is a fejére teheti, mert jól áll. Később is felteheti, de akkor már valami különlegességnek kell lennie. – Zavarja, hogy ma már sokan inkább közéleti személyiségnek tekintik, mint színésznőnek? – Nem, mert az látszik jobban. Egyébként pedig mindenki azt gondol, amit akar. Amíg a színházban is ilyen sokat játszom, ugyanakkor a Heti hetesben szerepelek, nem érdekel. Amennyit köszönhetek a médiának, ugyanannyit ártott is nekem. A magánéletem totálisan tönkrement, amiben volt része a médiaszerepléseimnek is. – Néhány éve a Szegedi Nemzeti Színházban is sikerrel játszott. Jönne újra? – Szeretem a várost, és csodálatos a színház. Alföldi Robi rendezésében örömmel játszottam itt a Szentivánéji álomban Titániát. Ha újra hívnának, boldogan jönnék. – Hogyan regenerálódik? – Soha életemben nem sportoltam, és nem is vagyok hajlandó, mert még hozzászokna a szervezetem. Eljárok néha jógázni, és hetente kétszer tornázom tíz-tizenöt percet. Többre nincs szükségem. Az egészséges étkezés fontosságában hiszek, de nem vagyok beteges önmegtartóztató. Szeretem az árpagyöngyöt, a kölest, a barna rizst és a kuszkuszt. – Mi kapcsolja ki a legjobban? – Ha nem csinálok semmit. Persze szeretek olvasni is. Például Hermann Hesse könyveit az Üveggyöngyjáték a kedvencem. Imádom Milan Kunderát is, sajnos az utóbbi időben nem jelent meg tőle új kötet. – Nagylányáról mit árul el? – Tizennyolc éves, az érettségire készül. Nem követ a színészi pályán, egyetemre jelentkezik. Hogy mi lesz belőle? Majd kiderül. H. Zs.