De Gaulle elnök is Rév Lívia tisztelője volt

A háború és az ostrom megviselt bennünket, Pesten sokan éhen haltak 1945 elején, mert se élelem, se víz, se fűtés nem volt. Márciusban romeltakarításra kellett jelentkeznem, de amikor kiderült: már megvan a létszám, úgy döntöttem, elutazom szegedi barátaimhoz. Sikerült feljutnom a Nyugatiból reggel induló zsúfolt vonatra, de este 8-ig csak Szolnokig jutottunk, ahonnan másnap gyalog kellett továbbindulnom. Szegeden felvettek konzervatóriumi tanárnak, de nem voltak növendékek, ezért még az egyik ismerős fiatalasszony is beiratkozott a kedvemért. A barátaim kiutaltattak nekem egy csodálatos, vadonatúj Steinway zongorát, amit még a német katonatisztek hozattak maguknak Hamburgból Szegedre. Néhány hónap alatt felerősödtem, és amikor meghallottam, hogy kedves barátaim, a csellista Starker János és a zongorista Sebők Gyuri már Romániában koncerteznek, papírok nélkül én is utánuk mentem. Egy olyan román katonai vonatban csempésztek át a határon, ami a fel nem használt bombákat szállította haza. Először Aradon és Temesváron, majd Kolozsváron adtam koncerteket, ott kaptam felkérést egy bukaresti zenekari hangversenyre. Bukarestben minden héten adtam koncertet - ott tapasztaltam meg először, milyen népszerűnek lenni. Az egyik fellépés után megkeresett egy zeneértő amerikai. Azt mondta: New Yorkban van a helyem, ott biztosan karriert csinálnék. A saját hazámba sem tudtam visszajutni, Amerika olyan elérhetetlennek tűnt, mintha most azt mondanák: holnap reggel 7-re legyek a Holdon. 1946 augusztusában belevarrtam a nagykabátomba az összes dollárt, amit a koncertjeimmel kerestem, és egy embercsempész segítségével, aki éveket ült bérgyilkosságért, átszöktem a határon.

Budapesten hónapokig hiába álltam sorba útlevélért. Egyik nap találkoztam Sebők Gyurival, aki már messziről egy papírt lobogtatott. Megyek Párizsba! - újságolta boldogan. Elmondta, hogy feliratkozott egy nemzetközi zenei versenyre, úgy sikerült vízumot kapnia. Én is rögtön jelentkeztem. Azt terveztem, ha kijutok, meg sem állok Amerikáig. Amikor 1946 novemberében leszálltam a vonatról a párizsi pályaudvaron, rögtön eldöntöttem: maradok. Sohasem bántam meg! A versenyre rossz passzban érkeztem, ki is estem, viszont az ötödik helyezést megszerző egyetlen francia díjazott annyira megkedvelt, hogy amikor bemutatkozó koncertekre hívták, engem is magával vitt. Ennek a gesztusnak sokat köszönhettem, mert sorra kaptam a meghívásokat. Néhány hónap elteltével már a párizsi elit hordozott a tenyerén. Összebarátkoztam a legnevesebb filmrendezőkkel, színészekkel, karmesterekkel, szenátorokkal. Egyszer Chopin első balladáját játszottam, amikor megállt egy férfi a zongora túlsó végén. Úgy éreztem, ő az, akire mindig vártam. Ő lett a férjem. Diplomataként dolgozott, végigcsinálta De Gaulle-lal a béketárgyalásokat, később a francia külügyminisztérium főtitkára volt. De Gaulle - aki olyan magas volt, hogy négyrét kellett hajtania magát, hogy kezet csókolhasson - engem is megkedvelt.

Az angol impresszárióm 1948 márciusában rendezett számomra egy bemutatkozó koncertet a londoni Wigmore Hallban, ahol akkora sikerem volt, hogy hét különböző zenekartól kaptam koncertmeghívást. A következő években már olyan sokat játszottam Angliában, hogy a munkaügyi miniszter évi 24 koncertben korlátozta a fellépéseim számát. Magyarországról a legtöbb emigráns muzsikus Párizson ment keresztül, tőlük tanultam meg töltött paprikát és paprikás csirkét főzni. Csak ezt a két ételt tudom elkészíteni. Ezeket is csak azért, mert nagyon megszerette a férjem, aki harminc éven át a legnagyobb francia gasztronómiai klub elnöke volt.

Több mint harminc hanglemezt készítettem, felvettem többek között Debussy és Chopin összes zongoradarabját. Két évvel ezelőtt angol zenekritikusok minden létező nocturne-felvételt meghallgattak - anélkül, hogy tudták volna, ki játszik. Rubinsteintől Horowitzig a nagy Chopin-játékosok felvételei előtt az én lemezemet választották a legjobbnak. Rengeteg mesterkurzust tartottam Európától Amerikán át Japánig, de sehol sem találkoztam annyi tehetséggel, mint Magyarországon. Egy zongoristánál az alapelvek a legfontosabbak - sokszor elfelejtik megtanítani: van súlyos és súlytalan taktusrész. Nekünk könnyű megérteni ezt, mert a magyar nyelvben minden szónak az első szótagja a hangsúlyos. Az interpretáció nagy része megoldódik, ha jók a hangsúlyok. Egyszer megkérdezték Karajant, aki akkoriban fedezte fel Anne-Sophie Muttert, honnan tudja, ki az igazi tehetség. Karajan azt felelte: már abból látja, ahogyan az illető a hangszeréhez nyúl. Én is így vagyok ezzel: egészen kicsi gyerekeknél is már abból meg tudom ítélni, tehetségesek-e, hogy hogyan ülnek a zongorához.