Figaro házassága a Co-Opera projektben a Szegedi Nemzeti Színházban
Egy bolond nap
A szegedi társulat A sevillai borbély után most a történet folytatását, a Beaumarchais-trilógia másik sikerdarabját, Mozart Figaro házasságát mutatta be a hétvégén Pál Tamás vezényletével, Szabó Máté rendezésében a Co-Opera projektben a nagyszínházban. A közönség vevő volt a produkcióra.
DÉLMAGYARORSZÁG / Szeged - Hollósi Zsolt
2018. november 6.
Rálik Szilvia (Grófné), Kendi Lajos (Almaviva) és Rácz Rita (Susanna).
Nem csak a tekintetek, a kezek is beszédesek. Fotó: Karnok Csaba
A Gördülő Opera rendhagyó vendégjátékával együtt Szabó Máté rendezése már az ötödik Figaro házassága-produkció Szegeden a rendszerváltás óta. Galgóczy Judit Figarója az 1990-es évek elején olyan jól sikerült, hogy színházi találkozót tudott vele nyerni az operatársulat. Ha még azt is megemlítjük, hogy Pál Tamás épp ezzel a darabbal indította 43 évvel ezelőtt, 1975-ben szegedi korszakát, nem nehéz belátni: komoly hagyományai vannak az Egy bolond nap alcímet viselő örökzöld Mozart-remekműnek a Tisza-partján. Hagyományos rendezést és kísérletezve újítót is láthatott már a publikum, könnyen elfogadta most Szabó Máté értelmezését is: a vagyonos borász, Almaviva gróf birtokán napjainkban játszódik a történet. Khell Csörsz praktikusan modern díszlete leszűkíti ugyan a játékteret, de gördülékennyé teszi a helyszínváltozásokat: hatalmas, forgatható deszkakonténerből nyílnak ki a jelenetek, barokk parókát viselő, piros munkaruhás díszítők segítenek a bútorok mozgatásában. Benedek Mari jelmezei is maiak, az immár pazar humorú Marcellinává érett Vajda Júlia úgy fest a kalapban és a kései menyasszonyi ruhában, mintha maga II. Erzsébet királynő lépett volna színpadra. Hármas szereposztásban játsszák, így érdemes többször is megnézni a produkciót. Kiss András hangban és karakterben is jó választás Figaro szerepére, a premieren különösen a népszerű I. felvonásbeli C-dúr áriával aratott sikert. A telt házas szombati előadáson a Szegeden végzett Pataki Bence alakította a komornyikot. A fiatal baritonistára felkészültségének, színpadi megjelenésének, hangi adottságainak és muzikalitásának köszönhetően komolyabb nemzetközi karrier is várhat, ideális Mozart-énekes, oldott játékkal keltette életre Figarót és az áriákkal is meggyőzte a közönséget. Két teljesen különböző karakterű Susannát láttam, a premieren a szépen éneklő Horák Renáta imponálóan magabiztos és kidolgozott játékkal okos kis viperának ábrázolta a komornát, olyannak, aki rögtön átlát a szitán, és ügyesen kézben tartja a szálakat. Másnap a minden szempontból perfekt alakítást nyújtó Rácz Rita a figura hagyományosabb értelmezését adta, cserfes, bájos, elbűvölő Susannájáért nem véletlenül bolondul mindenki, ráadásul poétikus, katartikus rózsaáriát énekelt. Jó végre újra Szegeden látni-hallani. Somogyvári Tímea Zita hangjához méltó főszerepben mutathatta meg, hogy vérbeli Mozart-szoprán: a Grófné kavatinája és III. felvonásbeli áriája után is megérdemelten nagy tapsot kapott. Szombaton Rálik Szilvia énekelte a Grófnét, akinek ugyan nem ez az igazi szerepköre, de drámai kifejezőereje, színpadi rutinja könnyedén átlendítette a vokális kihívásokon. Az már a rendezés érthetetlen sutasága, hogy épp az operairodalom egyik legszebb szoprán áriája („Gyorsan hervad a nász virága”) közben kell Grófnéként selyemhuzatot húzogatnia a székekre, miközben arra ott lenne a rengeteg alkalmazott. Bár Szélpál Szilveszternek szerintem kicsit korai még Almaviva szerepe, okosan megoldotta feladatot, a gróf III. felvonást nyitó kényes áriáját is meggyőzően énekelte. Kendi Lajos jellegtelen hangja, elviselhetetlen modorossága miatt Almavivája inkább mitugrász kiskakasnak hat, mint macsó szívtiprónak. A különben nem túl sok eredeti ötletet hozó rendező a gróffal ment legmesszebbre a napjainkat idéző bolondozásban: Almaviva szerszámosládát kerít, hogy feltörje felesége ajtaját, majd fúrógépet vesz elő és a használati utasítását kezdi lapozgatni. Ha már lúd, legyen kövér, ezekből a kortárs poénokból lehetett volna több is, mert az kevés, hogy folyton csak borozgatnak. Azt el lehet fogadni, hogy a hagyományokkal szemben szoprán is énekelheti a nadrágszerepet, de az már kínos, hogy az egyébként intelligensen, tehetségesen bolondozó Gyüdi Eszter egy premieren ilyen vékonyka gyermekhangon nyekeregheti Cherubino slágeráriáit az „operafellegvár” színpadán. Operaigazgató apukájának biztosan erre is van kézenfekvő művészi magyarázata. Másnap a mezzoszoprán Kálnay Zsófia szinte burleszkszerűre vett és vokálisan sokkal meggyőzőbb Cherubinóját felüdülés volt hallgatni. A népes szereplőgárdából Altorjay Tamást érdemes még kiemelni, aki Bartolóként sértett daccal énekelte a bosszúáriát, tetszett Kovács Éva vicces Barbarinája és az énekkar odaadó játéka is. Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a Szegedi Szimfonikus Zenekar, régen előfordultak rézfúvós gikszerek, bizonytalankodások, ma már ilyesmit szinte nem is hallani. Pál Tamás értő, muzikális dirigálásával a darab komikus hatású, könnyed dallamai éppúgy karakteresen, stílusosan szólaltak meg, mint a drámai csúcspontok.
