Ön a(z) 2891108. látogatónk,  és 3153. a mai napon
   Rovataink: Kritikák >> Rigoletto (Harangozó, 2018) >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  KAPCSOLAT   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Kritikák
   István, a király (Alföldi, 2013)
   Ernani (Toronykőy, 2018)
   Hegedűs a háztetőn (Alföldi, 2018)
   Rigoletto (Harangozó, 2018)
   Háry János (Béres, 2014)
   Figaro házassága (Szabó M. 2018)
   A varázsfuvola (Alföldi, 2015)






(1929-2019)




(1933-2019)


(1899-1996)




(1935-2013)


(1916-2018)

(1930-2016)


(1928-2001)

(1910-2002)

(1924-2013)


(1911-2011)

  Instagram
Harangozó Gyula állította színpadra Verdi népszerű operáját a Dóm téren


Rigoletto, az udvari bicepszbajnok


Bár a Rigoletto alkotó- és szereplőgárdája nagy tapsot kapott a közönségtől a pénteki premieren, remélhetőleg nem ez az operajátszás új iránya a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

DÉLMAGYARORSZÁG / Szeged -  Hollósi Zsolt
2018.  július 2.



Kétharmados ház előtt tartották a Rigoletto premierjét pénteken a szabadtérin. A sok üres széken nem csodálkoztam: a Verdi-operát pár hét múlva a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is játsszák, és a főszerepekre ott külföldi sztárvendégeket hívtak – az a produkció vonzóbbnak, versenyképesebbnek tűnik a szerényebb énekes gárdával, mégis drágább jegyekkel kínált szegedinél.
A Dóm téren biztosan azt kell megfizetni, hogy Harangozó Gyula rendezése egészen új megvilágításba helyezte a népszerű operát. Rigoletto itt nem egy aggódó, idősödő apa, hanem egy erőtől duzzadó fiatalember, az udvari bicepszbajnok, aki előbb rocksztárként szökdécsel a mikrofonnal, majd cirkuszi artistaként függeszkedik a kötélen, és inkább Gilda szerelme lehetne, mint az apja. Más „újítások” is akadnak: itt a bérgyilkos nem leszúrja a hősnőt, hanem egy karddal átvágja a torkát – így nevetséges a záró jelenet, amikor a zsákból előkerülve Gilda énekelve búcsúzik az apjától. Ráadásul ezek után egy járgányon begurul a színpadra a másvilágról Monterone és csapata, hogy magával vigye a halott lányt...
Tihanyi Ildikó absztrakt díszlete, a bohócsapkát mintázó, forgószínpadra épített hatalmas fémszerkezet működőképes ötlet: az egyes jelenetek között könnyű és gyors váltásokat tesz lehetővé. A Náray Tamással közösen tervezett jelmezeivel csak az a baj, hogy a divatbemutatóvá alakított báli jelenetben felvonultatott, aprólékosan kidolgozott ruhaköltemények kockáit és más díszítéseit legfeljebb a nézőtér első néhány sorában ülők értékelhetik, távolabbról érzékelhetetlenek.



A produkció legnagyobb erőssége kétségtelenül a Pál Tamás perfekt vezényletével bámulatos könnyedséggel, remek stílusismerettel és elbűvölő muzikalitással játszó Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a gondosan felkészített férfi énekkar. Ezért is érthetetlen: ha adott a minőségi zenei alap, miért nem állítottak ki a fesztivál tradícióihoz méltó szereposztást. Igazából csak a Mantovai herceg szólamát ezúttal is imponáló hőfokon, bravúros megoldásokkal megszólaltató László Boldizsár és a Sparafucileként bemutatkozó Kiss András énekesi teljesítményét éreztem kifogástalannak. Miattuk érdemes az operát magyarul játszani – a többi főszereplő szövegmondása szinte érthetetlen, így nyugodtan maradhattak volna az eredeti verziónál. Akkor az a német néző sem méltatlankodott volna, aki a szünetben ott is hagyta társaságával az előadást. A Gildát lassan negyedszázada sikerrel alakító és a színpadon ma is illúziókeltő Keszei Bori szépen énekelte a nevezetes koloratúr áriát, de a duettekben, együttesekben néhol hamar elfogyott a levegője és hiányzott hangjából a szükséges drámai erő, intenzitás. A címszerepet meglehetősen modorosan megformáló Ludovik Kendi sem a Szolgalelkek-áriában, sem a bosszúkettősben nem volt igazán meggyőző. Ezen a színpadon nem elég Rigoletto szólamát viszonylag korrektül leénekelni és a rendező által kiagyalt koreográfiát hibátlanul lemozogni, egy igazi művész nem maradhat adós a figura mélységével, a lányáért mindenre képes, őrjöngő, bosszúért kiáltó, ugyanakkor kétségbeesett apa hiteles, megrendítő színészi-zenei megformálásával sem.
Meglepő, hogy Maddalena szerepét arra az Ádám Zsuzsannára bízták, aki a tavaszi nagyszínházi Ernani-premieren Elviraként remekelt. A rendező kurtizánra vette a karaktert, a tehetséges fiatal szoprán jól megoldotta az alt szerepet, de nagy kár lenne, ha hangfajt váltana. Kováts Kolos Monteroneként ma is vállalható, az operabarátok szívének kedves másik legendának, a Giovannát életre keltő Kalmár Magdának viszont nem lenne már szabad kis szerepekben sem énekléssel próbálkoznia és ezzel lerombolnia az aktív évtizedei alatt felépített nimbuszát. A további szereplők közül talán csak a Marullót éneklő Szélpál Szilvesztert érdemes még kiemelni.
A szegedi szabadtérit az alapítók egykor Salzburg, Verona hazai megfelelőjének szánták, az operák főszerepeire nem véletlenül hívtak még a legsötétebb Komócsin-érában is nemzetközi sztárokat. Azt értem, hogy a Veronai Arénában Rigolettóként látott Leo Nuccihoz mérhető legendákat nem hallhatunk ma Szegeden, de az elfogadhatatlan, hogy a fesztivál nyitó előadásának színvonala alacsonyabb legyen a nagyszínházban látható operaprodukciókénál.



Fotók: Frank Yvette

Botrányos hangosítás
Nemcsak a 87 éves szabadtéri játékoknak, hanem egész Szegednek is égés, ha a fesztivál évadnyitó ünnepi köszöntőjét – melyben épp a világszínvonalról beszél a város egyik vezetője – egy falunapon sem elfogadható minőségű hangosítás miatt nem hallhatja a premier illusztris közönsége.
Hirdetés



Ajánló

Lőrincz Katalin
Csákvári Krisztián
 Sztathatosz Sebestyén

Zalán Tibor
Kulka János
Velenczei Tamás
Juronics Tamás
László Zsolt
Kerek Ferenc
Bernáth Árpád
Alföldi Róbert
Pataki Ferenc
Szathmáry Gyöngyi
Szecsődi Ferenc
Szörényi László
Zsótér Sándor
Marton Éva
Schiff András
Nádas Péter
Fried István
Frank József
Lengyel András
Somfai László
Temesi Mária
Fritz Mihály
Sejben Lajos
Szonda Éva
:: Hollósi Zsolt 2006-2019 - e-mail : hollosizs@gmail.com / info@hollosizsolt.hu
www.hollosizsolt.hu