√Ėn a(z) 604329. l√°togat√≥nk,  √©s 158. a mai napon
   Rovataink: Opera >> P√°l Tam√°s >>
  KezdŇĎlap   
  KeresŇĎ   
  Kapcsolat   
   K√©pzŇĎmŇĪv√©szet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudom√°ny
   Sz√≠nh√°z
   Opera
   T√°nc
   J√≥ helyek...
   In memoriam...
   A k√∂tetrŇĎl
   √Čp√≠t√©szet
   Gregor J√≥zsef
   Husz√°r Lajos: A csend
   Marton √Čva
   P√°l Tam√°s
   Mikl√≥sa Erika
   Rost Andrea
   Polg√°r L√°szl√≥
   Sass Sylvia
   Kovalik Bal√°zs
   B√°nk b√°n a D√≥m t√©ren
   Karik√≥ Ter√©z
   Luk√°cs Gy√∂ngyi
   Kessely√°k Gergely
   Luciano Pavarotti
   Tosca 2008 SzNSZ

www.idokep.hu




Baska


Dubrovnik


Rab
/ Instagram

"Nem a k√ļt m√©ly, a k√∂t√©l r√∂vid"

Beszélgetés Pál Tamás karmesterrel

(1998. m√°jus)

P√°l Tam√°s karmester lett 1996 janu√°rj√°ban, k√∂zel m√°sf√©l √©vtized m√ļlt√°n ism√©t a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°z zeneigazgat√≥ja. A tavaly kiv√°l√≥ mŇĪv√©szi c√≠mmel kit√ľntetett, nemzetk√∂zi rang√ļ dirigens az operaprodukci√≥k zenei minŇĎs√©g√©nek jav√≠t√°s√°t tekintette legfontosabb c√©lj√°nak. Noha az√≥ta orsz√°gos figyelmet keltŇĎ, kitŇĪnŇĎ produkci√≥k is sz√ľlettek (Boito: Mefistofele, Verdi: A lombardok, Mozart: A var√°zsfuvola) az operat√°rsulat mŇĪk√∂d√©s√©t k√∂z√∂ns√©g √©s kritika egyar√°nt sokat b√≠r√°lta. A hihetetlen aktivit√°s√ļ, rendk√≠v√ľli teoretikus felk√©sz√ľlts√©gŇĪ, kiv√©teles muzsikusi k√©pess√©gekkel √©s mŇĪv√©szi kisug√°rz√°ssal rendelkezŇĎ karmesterrel p√°lyafut√°s√°r√≥l besz√©lgetve a szegedi operaj√°tsz√°s ellentmond√°sos helyzet√©rŇĎl is sz√≥t v√°ltottunk.

 

 

Hogyan lett karmester?

Neh√©z erre v√°laszolnom, noha nem eml√©kszem, hogy valaha is m√°s akartam volna lenni, mint zen√©sz. T√ļlz√°s lenne, ha azt √°ll√≠tan√°m: muzsikus csal√°db√≥l sz√°rmazom. Ap√°m egy koldusszeg√©ny, tizenhat gyermekes csal√°db√≥l k√ľzd√∂tte fel mag√°t √ľgyv√©dd√©, any√°m csal√°dja pedig egy j√≥m√≥d√ļ, tipikus zsid√≥ kereskedŇĎ-√©rtelmis√©gi fam√≠lia volt. Anyai nagyap√°m orvosi mŇĪszereket forgalmazott, t√∂bbek k√∂z√∂tt a gyulai k√≥rh√°z sz√°ll√≠t√≥jak√©nt. Nyugodt √©let√ľnk volt, ma is eml√©kszem a gyakori csal√°di muzsik√°l√°sra. √Čdesany√°m nagyszerŇĪen zongor√°zott, szenz√°ci√≥san blattolt. Megmaradt bennem egy √©les eml√©kk√©p: a sz√ľleim a nappaliban a vend√©geikkel kamaramuzsik√°lnak. A klasszikus darabok mellett a napi sl√°gereket is j√°tszott√°k: keringŇĎket, dalokat, m√©g a H√≥feh√©rke √©s a h√©t t√∂rpe zen√©j√©re is eml√©kszem. Gyulai zongoratan√°rnŇĎm Bart√≥k B√©la Gyermekeknek √©s Mikrokozmosz sorozataival tan√≠tott. Amikor t√≠z√©ves koromban Budapestre k√∂lt√∂zt√ľnk, √©desany√°m r√∂gt√∂n v√°ltott egy operab√©rletet, ami az eg√©sz √©letemre meghat√°roz√≥ jelentŇĎs√©gŇĪnek bizonyult. Sohasem fogom elfelejteni, amikor Otto Klemperer -- aki nagyon magas ember volt, √©s mindig √ľlve vez√©nyelte az oper√°kat -- A n√ľrnbergi mesterdalnokok dirig√°l√°sa k√∂zben a III. felvon√°sbeli h√≠res Wach auf-k√≥rusn√°l f√∂l√°llt. Mindenkinek v√©gigfutott a h√°t√°n a hideg. Arra az 1947-es operah√°zi koncertre is j√≥l eml√©kszem, amelyen Sergio Failoni Verdi Requiemj√©t dirig√°lta. Nagyon f√©ltem, mert a zenekar lent j√°tszott az √°rokban, a k√≥rustagok √©s a sz√≥list√°k pedig fekete k√°mzs√°ban √©nekeltek a sz√≠npadon. Meghat√°roz√≥ gyerekkori √©lm√©nyem volt az is, hogy any√°m megvette A trubad√ļr √©s a Sz√∂ktet√©s a szer√°jb√≥l zongorakivonat√°t. Ha metodik√°t kellene √≠rnom, hogyan nevelj√ľk a gyerekeket az oper√°ra, ma is ezt a k√©t darabot javasoln√°m. Bizony√°ra ilyen √©s hasonl√≥ √©lm√©nyek hat√°s√°ra lettem zen√©sz.

De miért épp karmester? Sokan kiváló zongoristának tartják, lehetett volna hangszeres szólista is...

Be kell valljam, botladozva lettem karmester. Nagyon sikeres bemutatkoz√≥ ember vagyok, amikor a zeneakad√©mi√°ra felv√©teliztem, komoly feltŇĪn√©st keltettem azzal, hogy mi mindent tudok. Zeneszerz√©s szakra jelentkeztem, a szerzem√©nyeimet is sz√≠vesen fogadt√°k. Roppant komolyan vettem a felv√©telit, ez√©rt √©retts√©gi ut√°n nem is jelentkeztem r√∂gt√∂n, hanem v√°rtam egy √©vet, k√∂zben pedig bebifl√°ztam a h√≠res Kesztler-√∂sszhangzattan mind a harminc leck√©j√©t. Amikor a felv√©telin csak a nyolcadikat k√©rt√©k, olyan csod√°lkozva n√©ztem vissza a tan√°rokra, hogy azt hitt√©k, biztosan nem tudom. S√©rtŇĎd√∂tten visszafordultam, √©s mint a g√©ppuska, j√°tszottam el. Az Operah√°zban is nagyon sikeres volt a pr√≥baj√°t√©kom. K√©sŇĎbb azt√°n j√∂ttek a s√∂t√©t √©vek. Mert egy dolog a zenei adotts√°g, a k√©pess√©g, az √ľgyess√©g, √©s m√°s az igazi megismerked√©s a zen√©vel. Ez nem annyira zenei, mint ink√°bb jellemk√©rd√©s. Nekem sok√°ig jellemprobl√©m√°im voltak a zen√©vel. K√∂nnyen vettem az elsŇĎ akad√°lyokat, sok√°ig nem kellett igaz√°n tanulnom, k√ľzdenem az eredm√©nyek√©rt. Csak k√©sŇĎbb j√∂tt a zen√©vel val√≥ igazi megismerked√©s, ami kitart√°st, szorgalmat, m√©ly gondolkod√°st √©s fŇĎleg karaktert ig√©nyelt. A zene ugyanis a maga fogalomn√©lk√ľlis√©g√©ben az ember karakter√©t teszi pr√≥b√°ra. Nem √ļgy, hogy puszta akaraterŇĎ, hat√°rozotts√°g vagy egyeness√©g megoldja a probl√©m√°t. Ez sokkal komplik√°ltabb! Ahhoz, hogy igaz√°n megismerj√ľk a zen√©t, le kell ereszkedn√ľnk a pokolba, meg kell ismerkedn√ľnk a gy√∂nges√©gekkel, a bŇĪnnel. Fel kell jutni a mennyorsz√°gba, √ļgy kell hinni, hogy k√∂zben hitetlen vagy; √ļgy kell hŇĎsnek lenni, hogy nem vagy az; √ļgy kell szerelmesnek lenni, hogy nem szeretnek. Ugyanez a jellemprobl√©ma jelentkezett a zeneszerz√©s ter√ľlet√©n is. Nagyon √ľgyesen kompon√°ltam, ma is haboz√°s n√©lk√ľl hamar meg√≠rn√©k egy Mozart-szon√°ta t√©telt vagy egy Bach k√©tsz√≥lam√ļ invenci√≥t. B√°r zeneszerz√©s szakra vettek fel, soha nem √©reztem k√©sztet√©st arra, hogy a kompon√°l√°ssal fejezzem ki magam. √Ālland√≥an az izgatott, hogy elŇĎad√≥mŇĪv√©szk√©nt, zongoristak√©nt ismerjenek el. EbbŇĎl az idŇĎszakb√≥l dat√°l√≥dik a bar√°ts√°gom Gyimesi K√°lm√°nnal, √útŇĎ Endr√©vel √©s a t√∂bbiekkel. Az √©nekesek rengeteg fell√©p√©s√ľkre magukkal vittek, eml√©kszem, egyik √°llami √ľnneps√©grŇĎl a m√°sikra j√°rtunk. Nagyon cs√°b√≠tott az opera vil√°ga, koncertjeinknek mindig √≥ri√°si siker√ľk volt. ErŇĎs v√°gy √©s hi√ļs√°g √©lt bennem, hogy a k√∂z√©ppontban legyek √©s elismerjenek. M√°sod√©v ut√°n felv√©teliztem a karmesterk√©pzŇĎbe, ahov√° sim√°n felvettek, de ott j√∂ttek az igazi bajok. A karmesternek nincs hegedŇĪje, zongor√°ja, a p√°lc√°j√°val kell szemben√©znie az emberekkel.

KitŇĎl tanult dirig√°lni?

ElŇĎsz√∂r K√≥rodi Andr√°s tan√≠tott, akinek nagyon sokat k√∂sz√∂nhetek, mert ŇĎ ir√°ny√≠tott az Operah√°zba. Tan√°rk√©nt viszont csapnival√≥ volt. Nagyon szerette a j√≥ n√∂vend√©keket, ut√°lta rosszakat. A j√≥ tan√°r szigor√ļan fogja a j√≥ n√∂vend√©keit, √©s mindent megtesz a rosszak√©rt. A dirig√°l√°s ter√©n K√≥rodi maga is s√ļlyos probl√©m√°kkal k√ľzd√∂tt, ez√©rt egyetlen mozdulatot sem mutatott nek√ľnk. Sz√°momra Ferencsik J√°nos lett az isten. A dirig√°l√°s√°t√≥l tŇĪzbe j√∂ttem. B√°multam! Fantasztikus adotts√°g√ļ muzsikus volt. B√°r nem tan√≠tott, Oberfrank G√©z√°nak √©s nekem k√ľl√∂n√≥r√°kat adott. Mindent meg tudott mutatni: m√∂g√©nk √°llt, megfogta a kez√ľnket. M√°ig beleborzongok: micsoda erŇĎ √°radt belŇĎle, √©s mennyire m√°s volt, mint amit kor√°bban tanultunk! A pr√≥baj√°t√©k alapj√°n ŇĎ vett fel az Operah√°zba. Eml√©kszem, amikor Prokofjev R√≥me√≥ √©s J√ļli√°j√°t bemutattuk, Ferencsiknek kellett vez√©nyelni. R√°m b√≠zta a zongor√°s pr√≥b√°k vez√©nyl√©s√©t. Amikor be√°llt dirig√°lni, maga m√∂g√© √ľltetett, √©s s√ļgnom kellett neki, hogy a sz√≠npadon melyik szereplŇĎ honn√©t j√∂n be. A Prokofjev-zene szenz√°ci√≥s volt, Ferencsik pedig a karmesteri attitŇĪdnek, az odafordul√°soknak, a szuggesztivit√°snak olyan par√°d√©j√°t mutatta, hogy az a mai napig meghat√°roz√≥ √©lm√©ny maradt sz√°momra. Igazi tan√°rom nem volt, de Mesterem igen: Ferencsik. A karmesteri szakm√°nak kidolgozatlan a metodik√°ja, mert -- ma m√°r l√°tom -- a vez√©nyl√©st probl√©m√°s rendszerbe foglalni. Kev√©s benne a tiszt√°n muzik√°lis dolog, √©s sok a zen√©n t√ļlmenŇĎ, a zene f√∂l√∂tti: mit tehet, mit nem tehet meg egy karmester. Egy k√©telyekkel teli fiatalember sz√°m√°ra az √≠rott metodika nem tud seg√≠teni a dirig√°l√°s megtanul√°s√°ban. Ferencsik nagyszerŇĪen mŇĪvelte a vez√©nyl√©st, s az egyetlen lehets√©ges utat v√°lasztotta: oda√°llt a n√∂vend√©kei m√∂g√©, √©s megmutatta.

Az Operah√°zba ker√ľlve v√°rhat√≥ volt, hogy operakarmester lesz. A szimfonikus muzsika, a koncertdobog√≥ nem vonzotta?

Abban az idŇĎben ez volt az egyetlen j√°rhat√≥ √ļtja annak, hogy valaki karmester legyen. Nagyon szŇĪk volt a szakma. A zenekaroknak nem volt m√°sodkarmester√ľk, azaz, ha karmesterr√© akart valaki v√°lni, praxist akart szerezni, akkor be kellett ker√ľlnie valamelyik operat√°rsulathoz korrepetitornak. Azut√°n addig k√∂ny√∂k√∂lni, √ľgyeskedni, bizony√≠tani, hogy milyen zseni√°lis muzsikus, am√≠g a pultra nem jut. Nekem sem volt m√°s v√°laszt√°som. Az Operah√°zban fantasztikus hat√°sok, √©lm√©nyek √©rtek. K√∂zben a szimfonikus zene ugyan√ļgy √©rdekelt. Az elsŇĎ √°t√ľtŇĎ sikerem nem is az Operah√°zban, hanem a r√°di√≥ban volt. Akkoriban a Magyar R√°di√≥ nagyon nyitott volt a modern zen√©re, a friss dolgokra √©s a fiatal elŇĎad√≥kra. T√∂bben azzal csin√°ltak karriert, hogy a kev√©sb√© n√©pszerŇĪ kort√°rs kompoz√≠ci√≥kat felv√°llalt√°k, s a kort√°rs magyar zeneszerzŇĎkkel is bar√°ti viszonyt alak√≠tottak ki. Kiv√°l√≥ felv√©telek sz√ľlettek √≠gy. Ez nekem is megadatott. Ugyanakkor abban az idŇĎben az Operah√°z jelentette a magyar zenei √©letben Eur√≥p√°t. Nagyon j√≥l √©reztem ott magam.

Emlékszik arra, milyen tervekkel, vágyakkal jött a hetvenes évek közepén zeneigazgatóként Szegedre?

Akkoriban Mozart-bolond voltam. Egy√ľttmuzsik√°l√≥s, rendk√≠v√ľli finoms√°ggal √©s alaposs√°ggal kidolgozott operaj√°tsz√°s megteremt√©se lebegett a szemem elŇĎtt. Meg is csin√°ltam, hiszen a Figaro h√°zass√°ga ilyen produkci√≥ volt. Nagyon tiszteltem Vaszy Viktort, de j√≥l l√°ttam a hi√°nyoss√°gait is: nagyvonal√ļ nemt√∂rŇĎd√∂ms√©g √©lt benne a r√©szletek ir√°nt. A m√°sik becsv√°gy√≥ tervem az volt, hogy a szegedi zenekart "kipucolom", azaz egy eur√≥pai, mindenre alkalmas egy√ľttest alak√≠tok ki. Ez m√°r nem siker√ľlt t√∂k√©letesen, b√°r voltak eredm√©nyek. Csin√°ltunk a r√°di√≥ban egy √≥ri√°si sikerŇĪ Liszt Faust szimf√≥ni√°t, amelynek a kritikai fogadtat√°sa is eg√©szen rendk√≠v√ľli volt.

Milyen volt a kapcsolata Vaszyval?

A h√≠v√°s√°ra m√°r 1960-t√≥l lej√°rtam Szegedre korrepetitorkodni, azaz amikor 1975-ben ide ker√ľltem, meglehetŇĎsen r√©g√≥ta ismertem m√°r. Nem nekem jutott eszembe, hogy Szegedre j√∂jjek, hanem a szimfonikus zenekar h√≠vott. Vaszy nagyon becs√ľlt engem, mert felk√©sz√ľlt zongoristak√©nt j√≥l tudtam seg√≠teni a munk√°j√°t a pr√≥b√°kon. Nekem pedig m√°r akkor tetszett az nagyvonal√ļs√°g, ami a dirig√°l√°s√°b√≥l √°radt. √ögy √©reztem, ami ŇĎ csin√°l, az j√≥val t√∂bb, mint amit Ferencsik kiv√©tel√©vel Pesten tudnak. Amikor kineveztek, Vaszyban volt n√©mi s√©rtŇĎd√∂tts√©g. Akkoriban sok balettet dirig√°ltam az Operah√°zban, ez√©rt balettkarmesternek tartott. Arr√≥l nem volt tapasztalata, dirigensk√©nt hogyan ny√ļlok egy oper√°hoz vagy egy szimfonikus darabhoz. Mindezek ellen√©re nagyon rendes, √©s rendk√≠v√ľl seg√≠tŇĎk√©sz volt velem. Ňźszinte elragadtat√°ssal, √©rdemem szerint tudott gratul√°lni, ha egy produkci√≥m j√≥l siker√ľlt. FelsŇĎbbrendŇĪ nyugalommal vette tudom√°sul, hogy m√°sf√©l √©ven √°t semmif√©le feladatot nem kapott.

Miért?

Vaszyt ma m√°r mindenki isten√≠ti Szegeden, de arr√≥l nem szoktak besz√©lni, hogy abban az idŇĎben, amikor ide ker√ľltem, gyŇĪl√∂lt√©k az √©nekesek. Egy√©nileg √©s csapatostul is m√°r Pesten megkerestek, hogy panaszkodjanak r√°. Nem sokkal a kinevez√©sem ut√°n az egyik sz√≠nh√°zi koll√©ga lak√°s√°n rendeztek egy nagy bulit, ahol szinte pogromhangulat alakult ki Vaszyval kapcsolatban. Azt k√∂vetelt√©k tŇĎlem, √≠g√©rjem meg, hogy a l√°b√°t sem teheti be a sz√≠nh√°zba.

Mi volt ennek az oka?

Az az √°ltal√°nos mentalit√°s, keserŇĪs√©g, furcsa indulat√°tvitel, ami zen√©szeket, sz√≠n√©szeket gyakran arra k√©sztet, hogy karmester√ľkre, rendezŇĎj√ľkre vigy√©k √°t √©let√ľk megoldatlan probl√©m√°it. Ezeket az √©nekeseket Vaszy ŇĎszint√©n szerette. Pontosan tudta, mennyit √©rnek, milyenek, hogy k√≠gy√≥t-b√©k√°t kiab√°lnak r√°, de nagyvonal√ļan nem t√∂rŇĎd√∂tt ezzel. Mag√°n√©lete miatt -- tizenegyszer k√∂lt√∂z√∂tt el √©s vissza a feles√©g√©tŇĎl -- √°lland√≥ c√©lt√°bl√°ja volt a k√∂zv√©lem√©nynek, olyan lehetŇĎs√©get adott a t√°mad√°sokra, hogy sok val√≥tlan dolgot is elhittek r√≥la. B√°r karmesterk√©nt nagyon tiszteltem, hallva a hib√°ir√≥l, a sz√≠nh√°zi vissz√°ss√°gokr√≥l, √ļgy gondoltam, az a feladatom, hogy kitakar√≠tsam Augi√°sz ist√°ll√≥j√°t. Sok√°ig tartott, am√≠g felismertem, hogy a vele kapcsolatos √°ll√≠t√°sok j√≥ r√©sze hazugs√°g volt. Vaszy fantasztikusan nagy karmester volt, aki pontosan tudta, mi az, amire egy dirigens k√©pes. Mi az, amit felt√©tlen√ľl meg kell tennie, s mi az, amivel nem kell t√∂rŇĎdnie. LenyŇĪg√∂zŇĎ hat√°ssal volt r√°m! Akkor j√∂ttem r√°, hogy milyen zseni√°lis dirigens, amikor egy NDK-b√≥l √©rkezett vend√©gkarmester egy mintaszerŇĪ alaposs√°ggal elŇĎk√©sz√≠tett Verdi Requiemet dirig√°lt Szegeden. A harmadik elŇĎad√°st m√°r nem tudta v√°llalni, mert haza kellett mennie. Vaszyt k√©rt√ľk fel, aki kapott egy alaposan felk√©sz√≠tett zenekart, √©s val√≥s√°ggal csod√°t mŇĪvelt.

ElŇĎnyei ellen√©re a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°z m√©gsem a Magyar √Āllami Operah√°z, √©s Szeged sem a fŇĎv√°ros, itt nehezebb olyat produk√°lni, amire odafigyel a muzsikust√°rsadalom √©s az orsz√°gos k√∂zv√©lem√©ny. Soha nem akart visszaker√ľlni az Operah√°zba?

Soha nem gondoltam erre. Ma is azt tartom, hogy Szegeden jobb csin√°lni ezt a szakm√°t. Itt a zene -- √©s k√ľl√∂n√∂sen az opera -- praxisa, gyakorlata ŇĎszint√©bb, igazabb, m√©lyebbre t√∂rŇĎ, mint Budapesten. Ugyanakkor fogadtat√°sa zŇĪrzavarosabb. Pesten nem √©l olyan testk√∂zelben a sz√≠nh√°zzal a publikum. Itt egy-egy produkci√≥ fogadtat√°sa iszonyatos napokat, h√≥napokat tud szerezni.

M√°r a hetvenes √©vektŇĎl t√∂bb izgalmas lemezt dirig√°lt a Hungarotonn√°l. Egy√©rtelmŇĪ siker volt Salieri Falstaffj√°nak, Cimarosa Il Pittor Parigino-j√°nak √©s a Don Sanche c√≠mŇĪ Liszt-opera felv√©tele. Az eml√≠tett operaritkas√°gok mellett p√©ld√°ul Lando Bartolini, Buday L√≠via portr√©lemezeit is dirig√°lta. Mit jelentettek a p√°ly√°j√°n ezek a felv√©telek?

Az elsŇĎ n√©h√°ny felv√©tel ut√°n a Hungaroton kiszemelt arra, hogy szinte ismeretlen oper√°kb√≥l lemezt csin√°ljak. ZeneszerzŇĎk√©nt is izgatott a feladat: el√©m tettek egy olyan partit√ļr√°t, amelynek nem volt elŇĎad√≥i trad√≠ci√≥ja. Rengeteget kellett olvasnom hozz√°, elŇĎfordult, hogy szinte √ļjra√©rtelmeztem a partit√ļr√°t, √°t kellett dolgoznom a darabot, hogy mai elŇĎad√°sra alkalmass√° tegyem. L√°tt√°k, hogy ehhez j√≥ √©rz√©kem van. Megjegyzem, olyan lemezkritik√°t alig kaptam, ahol a val√≥di zenei munk√°mat lajstromozva √©szrevett√©k √©s √©rt√©kelt√©k volna. Eml√©kszem, amikor a Salieri Zenekarral az aix-en-provence-i fesztiv√°lon vend√©gszerepelt√ľnk, legnagyobb siker√ľnket Mozart 11 √©ves kor√°ban √≠rt Die Schuldigkeit des ersten Gebots c√≠mŇĪ orat√≥rium-oper√°j√°val arattuk, aminek az √©neksz√≥lamait szinte √©n dolgoztam ki. Az √©nekesek hallatlan lelkesed√©ssel vettek r√©sz a munk√°ban, tetszett nekik az √°tdolgoz√°s. A premierre t√∂bb profi kritikus √©rkezett, akik k√©sŇĎbb mindenf√©le m√©ltat√°st √≠rtak a produkci√≥r√≥l, de a partit√ļra √°tdolgoz√°s√°b√≥l semmi konkr√©tumot nem vettek √©szre. Ezt annyiszor √°t√©ltem, hogy ma m√°r nem is sz√°m√≠tok olyan alapos zenei szakkritik√°ra, amely t√ļlmegy egy √°ltal√°nos megfogalmaz√°son. B√°r lemezeim fogadtat√°sa kedvezŇĎ volt, igazi mŇĪv√©szi kiel√©g√ľl√©st a hangfelv√©telek k√©sz√≠t√©se nem adott. De rendk√≠v√ľl sokat seg√≠tett a p√°ly√°mon. Ha megh√≠vnak valahov√°, a szakmabeliek a mai napig gyakran azzal fogadnak: igen, eml√©kszem, maga vette lemezre Salieri Falstaffj√°t √©s a Don Sanche-ot.

Konkr√©t felk√©r√©sek is sz√ľlettek √≠gy?

Az egyik √©vben Bordeaux-ban a m√°jusi zenei √ľnnepekre Salieri Falstaffj√°t akart√°k elŇĎvenni. Valaki meghallgatta a Hungaroton-felv√©tel√ľnket, √©s javasolta, hogy engem h√≠vjanak meg. Ottani zenekarral, magyar √©nekesekkel √©s rendezŇĎvel csin√°ltuk meg a produkci√≥t, amely k√©sŇĎbb ugr√≥deszk√°t jelentett franciaorsz√°gi karrieremhez.

Melyik volt a legkedvesebb lemezfelvétele?

P√°ly√°m ut√≥bbi √∂t-t√≠z √©v√©nek legnagyobb √©lm√©nye a Salieri Zenekar. (M√°rcius elej√©n a Turandotot j√°tszottuk Hollandi√°ban. Nem hiszem, hogy sok zenekar akad ma idehaza, amelyik ezt a darabot hasonl√≥ sz√≠nvonalon meg tudta volna csin√°lni.) A legszebb lemezfelv√©teleink a Salieri Zenekarral √©s P√©terv√°ri Lajos kitŇĪnŇĎ technikai k√∂zremŇĪk√∂d√©s√©vel a szegedi jezsuita templomban √©s a FestŇĎ utcai pr√≥bateremben k√©sz√ľltek. Ezek k√∂z√ľl kettŇĎ, a Wagenseil-szimf√≥ni√°k √©s a Vanhal-szimf√≥ni√°k felv√©tele √≥ri√°si felfedez√©st √©s kiv√©teles mŇĪv√©szi √©lm√©nyt jelentett sz√°momra. Tal√°n m√©g a Benda-mŇĪvek felv√©tele is.

1996 janu√°rj√°ban, amikor ism√©t a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°z zeneigazgat√≥ja lett, √ļgy fogalmazott, a megb√≠zat√°s kiv√©teles lehetŇĎs√©get jelent arra, hogy p√°ly√°j√°t m√©lt√≥k√©pp befejezhesse. Hogyan siker√ľlt ezzel a lehetŇĎs√©ggel √©lnie?

A lehetŇĎs√©g v√°ltozatlanul fenn√°ll. Indul√°skor r√≥zs√°sabbnak l√°tszott a helyzet, sok k√∂r√ľlm√©nyt al√°becs√ľltem, a sz√≠nh√°zon bel√ľli helyzetemet √©s lehetŇĎs√©geimet pedig jelentŇĎsen t√ļlbecs√ľltem. Mint ahogyan a szegedi operal√°togat√≥ k√∂z√∂ns√©g √©rdeklŇĎd√©s√©t √©s szeretet√©t is. Visszatekintve az elm√ļlt √©vekre, csak egy-k√©t produkci√≥t tudok mondani, amely m√©lt√≥ ahhoz, amit elhat√°roztam, s t√∂bbet is, amelyik nem √ľti meg azt a szintet. Egyes produkci√≥k minŇĎs√©g√©rŇĎl lehetne diskurzust folytatni, de enn√©l tal√°n fontosabb, amirŇĎl kevesebb sz√≥ esik: a szakma strat√©gi√°ja. Ezen a t√©ren hatalmas probl√©m√°k vannak. Szegeden ma is l√©tezik egy operat√°rsulati mag, amelynek kor√°bban tekint√©lye, elfogadotts√°ga volt a sz√≠nh√°zban √©s a v√°rosban. Szidt√°k ugyan ŇĎket, de szerett√©k is. √ögy tartott√°k r√≥luk: ŇĎk az opera√©nekesek. Az egyik basszist√°t m√©g √©n szerzŇĎdtettem a sz√≠nh√°zhoz, azut√°n eklat√°ns p√©lda lett arra, hogyan lehet szinte egy eg√©sz p√°ly√°t v√©gigcsin√°lni √ļgy, hogy csak tehets√©g van, azon k√≠v√ľl semmi. A pillanatnyi felvillan√°sokat sohasem k√∂vette n√°la beteljes√ľl√©s. Ez az operat√°rsulat mag√°n√©nekes tagjaira, k√≥rus√°ra, sŇĎt szinte minden √∂sszetevŇĎj√©re, mŇĪsorpolitik√°j√°ra, b√°tors√°g√°ra jellemzŇĎ volt. Mindenki tudta, vannak a t√°rsulatnak √©rt√©kei. De √ļgy gondolt√°k, nem szabad hozz√°ny√ļlni, mert akkor ezek az √©rt√©kek vesz√©lybe ker√ľlhetnek. A szegedi t√°rsulat kifejezetten gyenge √©nekesekkel is tudott j√≥ elŇĎad√°sokat produk√°lni, mert tiszt√°ban volt a korl√°taival. Bizonyos ter√ľleteken b√°trabban mert elŇĎre menni, mint Budapest √©s m√°s operat√°rsulatok. Ez akkor t√∂rt√©nt, amikor hozz√°nk is bet√∂rt az a fajta rendezŇĎi sz√≠nh√°z, amely azelŇĎtt idehaza szinte ismeretlen volt. Zeneigazgat√≥k√©nt hat√°rozott v√°ltoz√°sokra t√∂rekedtem, √ļgy gondoltam, az operai sz√≠nj√°tsz√°s moderniz√°l√°sa ut√°n v√©gre a zenei megval√≥s√≠t√°s ter√©n is sz√ľks√©g van minŇĎs√©gi ugr√°sra. Az elsŇĎ √©v nem siker√ľlt megfelelŇĎen. Grandi√≥zus t√∂rekv√©seink f√©nypontja a Boccanegra zenekara volt. Ez viszont olyan probl√©mahalmazt teremtett, amit nagyon neh√©z volt megoldani. Szerettem volna, ha az operaprodukci√≥k zenei becs√ľlete nagyobb elismer√©st kap. Ezt a c√©lomat teljes √©rtetlens√©g fogadta. √ďri√°si ellenkez√©st v√°ltott ki az a t√∂rekv√©sem, hogy folytassunk a modern darabok bemutat√°s√°nak nemes hagyom√°ny√°t, hogy zeneileg ezzel Szeged megint az √©lre √°lljon. A b√≠r√°latok -- √∂sszevetve a kor√°bbi produkci√≥kkal -- sorra a megfelelŇĎ sz√≠npadi megjelen√≠t√©st hi√°nyolt√°k. Ez a mai napi √≠gy van. M√©g ha el is ismerem, hogy a sz√≠npadra√°ll√≠t√°s is roppant fontos, nem tudom elfogadni, hogy az a c√©l, ami fel√© elindultam, olyan m√©rt√©kben volt t√©ves √©s elutas√≠tand√≥, mint ahogyan azt a szegedi k√∂zv√©lem√©ny hangad√≥ r√©sze elutas√≠totta. Mik√∂zben bel√°ttam, hogy nem lehet zen√©t, mŇĪv√©szetet csin√°lni a hallgat√≥s√°g ellen√©re, eredeti terveimet nem adtam fel. Zeneileg √©s a mŇĪsorpolitika tekintet√©ben is elŇĎre kell l√©pn√ľnk. Tal√°n kisebb √©s lassabb l√©p√©sekkel.

V√©lem√©nye szerint, hogyan kell ma korszerŇĪen oper√°t j√°tszani?

A zen√©nek m√°r a pr√≥bateremben olyan dr√°maian kell megsz√≥lalnia, hogy ha valaki bet√©ved oda, akkor szinte l√°ssa maga elŇĎtt a darabot. MegfelelŇĎ kongeni√°lis sz√≠npadra √°ll√≠t√°ssal tal√°lkozva ez az √©lm√©ny felnagy√≠t√≥dhat. √Čletem egyik nagy √©lm√©nye volt Boito tavaly bemutatott oper√°ja, a Mefistofele. J√∂tt egy karizmatikus rendezŇĎ -- Kovalik Bal√°zs --, aki belel√°tott a zen√©be, s ahhoz m√©lt√≥n, azt megseg√≠tve √©s felt√°rva olyasmit csin√°lt a sz√≠npadon, amitŇĎl ez a csod√°latos muzsika az √©gig sz√°rnyalhatott. A j√≥ operaj√°tsz√°s m√©lyen elemzett, roppant alaposan kidolgozott zenei megval√≥s√≠t√°sra, √©s a puszta illusztr√°ci√≥n t√ļlmutat√≥ rendez√©sre √©p√ľl. √ögy √©rzem, a szegedi k√∂z√∂ns√©g bedŇĎlt a mai sz√≠nh√°znak, amiben a sz√≠npad nem sz√≠npadszerŇĪ, hanem filmszerŇĪ, √©s a rendezŇĎ nem √©rtelmezni √©s megfejteni pr√≥b√°lja a darabot, hanem √ļjraalkotni.

Mi kellene ahhoz, hogy Szegeden ma jól lehessen operát játszani?

Sz√ľks√©g van egy nagyszerŇĪ zenekarra √©s k√≥rusra. Ezen a t√©ren sokat el√©rt√ľnk. A zenekar rendre n√≠v√≥san sz√≥lal meg, a k√≥rus minŇĎs√©gi fejlŇĎd√©s√©t pedig j√≥l mutatta a Mefistofel√©ben ny√ļjtott kimagasl√≥ teljes√≠tm√©nye. Azt hittem, ha el√©g p√©nz√ľnk √©s tekint√©ly√ľnk van, akkor csak szervez√©s k√©rd√©se, hogy a legjobb mag√°n√©nekeseket tudjuk megh√≠vni. R√° kellett j√∂nn√∂m, hogy orsz√°gszerte hi√°nyzik az operamŇĪv√©szetbŇĎl az, amit csak egy olyan karmester tud megadni, aki Vaszy Viktorhoz hasonlatosan √°lland√≥an foglalkozik az √©nekeseivel. T√©tov√°n, de megtettem az elsŇĎ l√©p√©seket ebbe az ir√°nyba is.

Szikora J√°nos, a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°z mŇĪv√©szeti vezetŇĎje n√©h√°ny h√≥nappal ezelŇĎtt √ļgy fogalmazott a Tiszat√°jban: mŇĪv√©szi k√©rd√©sekben nincs vit√°ja √Ėnnel, √°ltal√°nos sz√≠nh√°zpolitikai k√©rd√©sekben ann√°l t√∂bb...

Sokkal nyersebben fogalmazn√©k. Szikora J√°nos azt gondolja, hogy a sz√≠nh√°zpolitika produkci√≥politik√°t jelent. Azaz a mŇĪv√©szeti vezet√©snek nincs m√°s feladata, csak h√≥napr√≥l h√≥napra, darabr√≥l darabra olyan produkci√≥kat sz√≠npadra √°ll√≠tani, amelyek mindegyike a lehetŇĎ leggazdagabban, a lehetŇĎ legalaposabban, legjobban van megcsin√°lva, s a lehetŇĎ legnagyobb sikert √©ri el. Szikora ilyen ir√°nyban alak√≠tja sz√≠nh√°zat, √©s siker√ľl is el√©rnie, hogy minden a produkci√≥k k√∂r√ľl forog. √ćgy a szegedi sz√≠nh√°zi √©let egyfajta fesztiv√°ljelleget kapott. Annak ellen√©re, hogy nem rosszak a produkci√≥ink, m√©gis t√©v√ļton j√°runk. Egy sz√≠nh√°zvezetŇĎnek nemcsak azzal kell t√∂rŇĎdnie, hogy am√≠g a megb√≠z√°sa tart, b√°rmilyen √°ron kicsikarja a sz√≠nh√°z√°b√≥l a k√∂vetkezŇĎ produkci√≥j√°hoz sz√ľks√©ges dolgokat. √ćgy nemcsak anyagilag j√°r rosszul, hanem mor√°lisan is. Sokkal ink√°bb az a feladata -- vegy√ľk p√©ld√°nak a Rigolett√≥t --, hogy l√©trehozzon k√©t-h√°rom h√≥nap alatt n√©gy-√∂t elŇĎad√°st, pr√≥b√°ljon egy j√≥ egy√ľttest kialak√≠tani, pr√≥b√°lja meg Rigoletto, Gilda √©s a herceg szerep√©t √©neklŇĎ mŇĪv√©szeket olyann√° form√°lni, hogy legk√∂zelebb m√°s szerepeket is el tudjanak √©nekelni. Tal√°n enn√©l is fontosabb, hogy a vezetŇĎnek pontosan fel kell tudnia m√©rni: mit b√≠r el a sz√≠nh√°z, milyen lehetŇĎs√©gei vannak. Milyen mor√°lis, mŇĪszaki √©s k√∂z√∂ss√©gi √°llapotban j√∂nnek l√©tre az elŇĎad√°sok, vannak-e hangszerek, van-e megfelelŇĎ f√ľgg√∂ny, hogy n√©z ki a sz√≠nh√°z, sz√≠vesen dolgoznak-e benne az emberek. Kell egy strat√©gia, amely a sz√≠nh√°z p√©nz√ľgyi lehetŇĎs√©geit egyenlŇĎen osztja sz√©t. A saj√°t ter√ľletemn√©l maradva: a zenekar √©s a k√≥rus fejleszt√©se, a mag√°n√©nekesi szerzŇĎdtet√©si rendszer √©s az adott produkci√≥ k√∂z√∂tt. Ebben d√∂ntŇĎ k√ľl√∂nbs√©g van k√∂z√∂tt√ľnk. A mai napig k√©ptelen voltam el√©rni, hogy ezek a k√©rd√©sek egy√°ltal√°n napirendre ker√ľljenek. A mŇĪszak t√∂bbsz√°z oldalas jegyzŇĎk√∂nyvet k√©sz√≠tett azokr√≥l a felt√©tlen√ľl megv√°s√°roland√≥, beszerzendŇĎ, megjav√≠tand√≥ dolgokr√≥l, amelyek n√©lk√ľl a sz√≠nh√°z percek alatt j√°tsz√°sk√©ptelen lehet. Ha ennek a list√°nak, csak a fel√©t veszem komolyan, akkor is iszonyatos a vesz√©ly. A zenekarnak nincs igazi pr√≥baterme, fogynak a pultjai. Az √©nekkar -- amely a legnagyobbat teljes√≠tette az ut√≥bbi √©vben a zen√©s t√°rsulatban -- a k√∂telezŇĎen elŇĎ√≠rt b√©remel√©sen k√≠v√ľl egy fill√©r fizet√©semel√©st nem kapott, l√©tsz√°mot nem n√∂velt. Ezekben a k√©rd√©sekben, az egy√ľttesekben √©s a szisztematikusabb j√°t√©krendben val√≥ gondolkod√°sban Szikora J√°nossal val√≥ban √≥ri√°si a k√ľl√∂nbs√©g k√∂z√∂tt√ľnk. A modern sz√≠nh√°z lehetŇĎs√©geit √©n att√≥l teszem f√ľggŇĎv√©, √©s azt tartom az alapj√°nak, hogy k√©t-h√°rom √©vre elŇĎre kidolgozott j√°t√©kterv√ľnk legyen. Ebben egy tapodtat sem siker√ľlt elŇĎrel√©pn√ľnk. K√©t √©s f√©l √©v alatt mind√∂ssze annyit siker√ľlt el√©rnem, hogy legal√°bb a h√≥nap k√∂zep√©re elk√©sz√ľl a k√∂vetkezŇĎ h√≥nap j√°t√©kterve.

Ez m√©g a hazai sz√≠nh√°zi √©letben is roppant kev√©snek tŇĪnik, s szinte lehetetlenn√© teszi a tervez√©st...

Ez bŇĪn! Elfogadom, hogy a ma divatos bonyolult d√≠szletrendszerek miatt nem lehet azt k√≠v√°nni, hogy naponta m√°sik produkci√≥ d√≠szleteit √°ll√≠ts√°k fel. De valamilyen fog√≥dzkod√≥t adnunk kell a n√©zŇĎnek, hogy k√∂vetni tudja, mi t√∂rt√©nik a sz√≠nh√°zban. Kor√°bban ha kedden vagy p√©nteken bet√©vedt valaki a Szegedi Nemzeti Sz√≠nh√°zba, akkor biztos lehetett benne, hogy valamilyen operaelŇĎad√°st l√°that. Ha ma ezt nem tudjuk megcsin√°lni, akkor helyette m√°r az √©vad elej√©n vil√°gosan meg kellene mondanunk, hogy a szezon bizonyos r√©sz√©ben mit l√°that a n√©zŇĎ.

Bizony√°ra ennek is "k√∂sz√∂nhetŇĎ", hogy a k√∂z√∂ns√©g mintha kicsit elp√°rtolt volna az operat√°rsulat elŇĎad√°sait√≥l...

Val√≥sz√≠nŇĪleg ebben mi is ludasok vagyunk, nem azt a k√≠n√°latot ny√ļjtottuk, amit sz√≠vesen l√°ttak volna. K√©t kev√©sb√© siker√ľlt produkci√≥ is elvette a n√©zŇĎk kedv√©t. Elvesztett√ľk az oper√°nak azt az alapk√∂z√∂ns√©g√©t, amelyik t√∂bbsz√∂r is sz√≠vesen megn√©zett egy-egy produkci√≥t. Az igazgat√≥s√°g, a k√∂z√∂ns√©gszervez√©s mŇĪk√∂d√©s√©ben is alapvetŇĎ v√°ltoz√°sokra van sz√ľks√©g. Nem tehetj√ľk meg a n√©zŇĎvel, hogy nem t√°j√©koztatjuk, udvariatlanok vagyunk vele a jegyirod√°ban. Sokkal t√∂bbet kell tenn√ľnk az √ļj k√∂z√∂ns√©g nevel√©s√©√©rt is. MielŇĎtt bemutattuk a Mefistofel√©t -- amelynek magyar ford√≠t√°s√°t magam k√©sz√≠tettem -- elmentem az egyetem olasz tansz√©k√©re besz√©lhetni a hallgat√≥kkal a darabr√≥l. Ennek meg is volt az eredm√©nye: sokan k√∂z√ľl√ľk megn√©zt√©k az elŇĎad√°st.

Juronics Tam√°s, a balettegy√ľttes vezetŇĎje nemr√©giben √ļgy fogalmazott: politikamentes sz√≠nh√°zat szeretne. Szerinte az idŇĎsebb gener√°ci√≥ nem tud an√©lk√ľl sz√≠nh√°zat vezetni, hogy belsŇĎ probl√©m√°ival ne rohanna r√∂gt√∂n a v√°rosh√°z√°ra.

Mindannyian fordultunk m√°r az elm√ļlt idŇĎszakban a fenntart√≥ szervhez, amikor √ļgy √©rezt√ľk, a sz√≠nh√°zon bel√ľl m√°r nem oldhat√≥ meg egy probl√©ma, s el akartuk ker√ľlni a botr√°nyt. Mindenki azt kereste meg, akit ismer. Azt hiszem, ink√°bb az √∂nkorm√°nyzat √©rzi √ļgy, hogy a sz√≠nh√°zzal folyamatosan foglalkoznia kell, mert ez egy bŇĪntanya.

Az elm√ļlt egy-k√©t √©vtizedben jelentŇĎs k√ľlf√∂ldi sikereket aratott, nem gondolt arra, hogy sokkal jobb anyagi felt√©telek mellett v√©gleg valamelyik nyugati nagyv√°ros operah√°z√°n√°l maradjon?

Szeretem az orsz√°got, ezt a v√°rost, sohasem v√°gytam arra, hogy m√°shol √©ljek. A dirig√°l√°s bizalmi k√©rd√©st. Ha az ember nem tud egy nyelvet t√∂k√©letesen, akkor csin√°lhat ugyan k√ľlf√∂ld√∂n karriert, de azt a v√°gyat, ami a dirig√°l√°ssal kapcsolatban benne √©l, nem fogja tudni beteljes√≠teni. Sok√°ig ugyanolyan hi√ļ √°br√°ndjaim voltak, mint minden koll√©g√°mnak. Arra v√°gytam, hogy egyszer majd a janu√°r elsejei b√©csi koncertet √©n dirig√°ljam. Nem is vagyok tŇĎle olyan lehetetlen√ľl messze, ha most, 61 √©vesen r√°startoln√©k, tal√°n el is tudn√°m √©rni egyszer. De a nemzetk√∂zi zenei √©letben a dirig√°l√°s gyakorlata nem szimpatikus. Ahhoz, hogy valaki alaposan, j√≥l √©s ŇĎszint√©n vez√©nyeljen egy zenekart, idŇĎ kell. Az operaprodukci√≥kn√°l tal√°n m√©g ad√≥dik t√∂bb-kevesebb lehetŇĎs√©g a komoly munk√°ra, de koncertek eset√©n szinte semmi. Ha megh√≠vnak a b√©csi Staatsoperbe dirig√°lni -- amire egy√©bk√©nt m√°r volt p√©lda --, akkor azt mondj√°k: j√∂jj√∂n, vez√©nyelje el a Denev√©rt, de pr√≥b√°t nem kap. Ha ez h√ļsz √©vvel ezelŇĎtt t√∂rt√©nik, rohantam volna. Mint ahogyan a nemzetk√∂zi karrierem is azzal kezdŇĎd√∂tt, hogy december 31-√©n sz√≥ltak: induljak Marseillbe, mert janu√°r 3-√°n Ernanit j√°tszanak, s nincs karmester√ľk. Kezem-l√°bam t√∂rve rohantam, megcsin√°ltam, s boldog voltam. De hamar kider√ľlt, csak ilyen megh√≠v√°sok vannak. El kellett tŇĪrn√∂m a zenekarok impertinenci√°j√°t, nemt√∂rŇĎd√∂ms√©g√©t, nemtud√°s√°t, mert nem volt m√≥dom az eg√©sz rendszerbe beleavatkozni. A nagyszerŇĪ zenekarokn√°l pedig az okozhat probl√©m√°t: hogy j√∂v√∂k ahhoz, hogy m√°st k√©rjek, mint amit megszoktak. Ma m√°r iszony√ļ elkeseredett tudok lenni, ha csak az√©rt dirig√°lok, hogy ott legyek a pulton. Ez m√°r nem √©rdekel. Ha h√ļsz √©vvel ezelŇĎtt megdobtak volna valamilyen igazi nagy lehetŇĎs√©ggel, akkor tal√°n elmentem volna. Ma, amikor m√°r tudok dirig√°lni, √©s lenne lehetŇĎs√©gem, hogy kint maradjak, minden vend√©gszerepl√©sem ut√°n √ļgy j√∂v√∂k haza: j√≥ volt, siker√ľlt, de m√°r itthon, a saj√°t zenekarommal szeretn√©k dolgozni. Ahhoz, hogy j√≥l dirig√°ljak, olyan k√∂zegben kell lennem, ahol t√∂bben akarj√°k ugyanazt. M√°moros idŇĎszak volt, amikor n√©h√°ny h√≥napja A var√°zsfuvol√°t j√°tszottuk Szegeden. √ögy √©reztem, nem szeretn√©k enn√©l t√∂bbet: becs√ľlj√©k meg a munk√°nkat √©s min√©l t√∂bbsz√∂r tudjunk hasonl√≥k√©pp dolgozni.

Volt olyan csal√≥d√°sa, ami alapjaiban megk√©rdŇĎjelezte, hogy √©rdemes-e Szegeden dolgoznia?

1996 janu√°rj√°ban ŇĎszinte √∂r√∂mmel √©s izgalommal j√∂ttem vissza zeneigazgat√≥nak, mert √ļgy √©reztem, ahhoz, hogy ezt csin√°lhassam, nem kell felt√©tlen√ľl lemondanom arr√≥l, amit eddig k√ľlf√∂ld√∂n el√©rtem. Tapasztalt, √∂reg sz√≠nh√°zi r√≥k√°kkal -- Nikol√©nyi Istv√°nnal √©s Szikora J√°nossal -- mi√©rt ne csin√°lhatn√°nk egy j√≥ sz√≠nh√°zat. A csal√≥d√°s hamar bek√∂vetkezett, √©s ugyan nem lombozott le teljesen, de a mai napig tart. √ögy eml√©keztem Szegedre, hogy a k√∂z√∂ns√©g itt rendk√≠v√ľl fog√©kony, minden √ļj√≠t√°s megtal√°lja a maga hely√©t √©s k√∂z√∂ns√©g√©t. Eml√©kszem, amikor √©vekkel ezelŇĎtt a Salieri Zenekarral Sztravinszkij Zsolt√°rszimf√≥ni√°j√°t √©s Beethoven IX. szimf√≥ni√°j√°t adtuk elŇĎ a De√°k gimn√°ziumban, egy tŇĪt nem lehetett leejteni. Zeneigazgat√≥i munk√°m kapcs√°n viszont csap√°sszerŇĪ csal√≥d√°sok √©rtek. N√©gy koncertszerŇĪ elŇĎad√°st tartottunk a Simon Boccanegr√°b√≥l, amelyben √©vek √≥ta elŇĎsz√∂r √©nekelt egy√ľtt Gregor J√≥zsef √©s Gyimesi K√°lm√°n, valamint kiv√°l√≥ v√°logatott zenekart √°ll√≠tottam √∂ssze. A siker ellen√©re f√©lelmetes volt f√©lh√°zak elŇĎtt j√°tszani. √ďri√°si csal√≥d√°s volt, amikor Sosztakovics Sztyenka Razinj√°t √©s Tutino Pugacsovj√°t bemutattuk, √©s gy√ļnyosan jegyezt√©k meg, hogy a m√°sodik elŇĎad√°sra egyetlen jegy kelt csak el. Ez az√©rt volt sz√°momra h√°tborzongat√≥, mert tipikusan a nem a k√ļt m√©ly, hanem a k√∂t√©l r√∂vid esete. Vaszy idej√©n is √ļgy keltettek √©rdeklŇĎd√©st a szegedi opera ir√°nt, hogy ismeretlen, ritk√°n j√°tszott darabokat mutattak be. Lehet, hogy a vil√°g k√∂zben annyit v√°ltozott, hogy egyfajta korszerŇĪ sz√≠npadi l√°tv√°ny Szegeden is n√©lk√ľl√∂zhetetlen r√©sze az operaj√°tsz√°snak. √ögy l√°tszik, √∂nmag√°ban a zene m√°r nem olyan sokat mond√≥ a szegedi polg√°rok sz√°m√°ra, mint kor√°bban volt. Ez nagy csal√≥d√°st jelentett.

A koncertszerŇĪ operaj√°tsz√°s meghonos√≠t√°s√°ra vonatkoz√≥ terv√©t √≥ri√°si ellen√°ll√°s fogadta. Biztos benne, hogy j√≥ √°ll√°spontot k√©pviselt ezzel kapcsolatban?

A koncert-operaj√°tsz√°s minden eur√≥pai nagyv√°rosban komoly divat. K√ľl√∂nleges √©rt√©ke az √©nekessel √©s a zenedr√°m√°val val√≥ csupasz szembeker√ľl√©s, amiben nagyon hiszek. A k√∂z√∂ns√©g √∂nmag√°t degrad√°lja le, amikor azt mondja: ha nincs l√°tv√°ny, akkor nem √©rdekli az opera. Ezek szerint lemezt sem hallgat? Abban biztos vagyok, hogy korszerŇĪ √°ll√°spontot k√©pviselek, de abban nem, hogy a pillanat, a k√∂r√ľlm√©nyek megfelelŇĎek voltak ehhez. Ha nem lenne m√°r bennem ebben a korban elvakult optimizmus, akkor le kellene l√©pnem a sz√≠nrŇĎl, mert amit akartam, annak szinte az ellenkezŇĎje val√≥sult meg. Azt szeretn√©m, ha m√ļltj√°hoz, tehets√©g√©hez m√©rten, √©rdeme szerint megbecs√ľlt, nyugodt, gazdag operat√°rsulata lenne Szegednek. Az anyagi megbecs√ľl√©s most a kellet√©n√©l n√©gyszer-√∂tsz√∂r kisebb, azaz ahhoz, hogy a terveink megval√≥sulhassanak, az embereknek n√©gyszer-√∂tsz√∂r t√∂bb fizet√©st kellene kapniuk. Akkor csak arra koncentr√°lhatn√°nk, ami a szegedi k√∂z√∂ns√©gnek fontos. Ugyanilyen fontos lenne, hogy legal√°bb n√©h√°ny √©ves peri√≥dusra elŇĎre biztons√°gosan meg tudjuk tervezni a munk√°nkat, az √©let√ľnket. Ahogyan ma √©l√ľnk, az egy agyonhajszolt, kisz√°m√≠thatatlan √©s mŇĪv√©szileg roppant √°rtalmas √©letforma. Ebben a k√©rd√©sben el kell magamr√≥l h√°r√≠tanom a felelŇĎss√©get. Az ut√≥bbi idŇĎszakban olyan helyzetek sokas√°g√°t √©ltem √°t, amikor az egyetlen tisztess√©ges dolog az lett volna, ha azonnal fel√°llok, √©s ilyen k√∂r√ľlm√©nyek k√∂z√∂tt nem v√°llalom tov√°bb a zeneigazgat√≥i munk√°t. Ami miatt m√©gis a posztomon vagyok: ma sem tartom t√∂k√©letesen lehetetlennek az el√ļszni l√°tsz√≥ c√©ljaim megval√≥s√≠t√°s√°t. A legfontosabb, a mŇĪv√©szi mŇĪhelymunka √©s a produkci√≥k zenei minŇĎs√©g√©nek megteremt√©se m√©g mindig rajtunk m√ļlik.

 

 

Hollósi Zsolt (Tiszatáj - 1998. május)

 

Hirdetés





Ajánló

Szegedi Nemzeti Színház
Tiszat√°j
Szegedi Tudom√°nyegyetem
Szegedi Pinceszínház
M√≥ra Ferenc M√ļzeum
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Thealter International
Szeged v√°ros
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szegedi Kort√°rs Balett
Somogyi-könyvtár
Szegedi Kisszínház
:: Hollósi Zsolt 2006 - e-mail : hollosizs@gmail.com
www.hollosizsolt.hu