Ön a(z) 640536. látogatónk,  és 232. a mai napon
   Rovataink: Opera >> Marton Éva >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  Kapcsolat   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Gregor József
   Huszár Lajos: A csend
   Marton Éva
   Pál Tamás
   Miklósa Erika
   Rost Andrea
   Polgár László
   Sass Sylvia
   Kovalik Balázs
   Bánk bán a Dóm téren
   Karikó Teréz
   Lukács Gyöngyi
   Kesselyák Gergely
   Luciano Pavarotti
   Tosca 2008 SzNSZ

www.idokep.hu




Baska


Dubrovnik


Rab
/ Instagram

 Marton Éva Gertrudis szerepében tér vissza Szegedre  
 
Amit én elértem, az másoknak is sikerülhet

   

 2006-08-12 - Délmagyarország
 
 
Minden idők legsikeresebb magyar énekművésze, Marton Éva alakítja augusztus 18-án és 20-án Gertudis szerepét a Bánk bán Dóm téri előadásain. A világhírű dívával családjáról, színpadi partnereiről és a tanításról is beszélgettünk.

 Fotó: Frank Yvette

Marton Éva az Operaház fiatal énekesnőjeként 1972-ben szerződött a frankfurti  operához. Sebész férjével együtt elhagyta az országot. Úgy érezte, itt nincs jövője, hiszen nemzeti dalszínházunkba tizenhetedik szopránként szerződtették. Nem akart beállni a sorba, és évekig várni, hogy megkapja a hangjához és tehetségéhez méltó szerepeket. Hogy jól döntött, azt a következő évtizedek fényesen igazolták. Töretlenül felívelő pályafutása csupa diadalmenet. Élete nyitott könyv, honlapján bárki elolvashatja: közel száz főszerepet énekelt, a világ összes nagy operaházát meghódította. Minden idők legjobb Turandotjai, Toscái, Giocondái, Leonorái, Elektrái között tartják számon. Egyetlen magyar énekművész sikerei sem mérhetők az övéhez. Tavaly a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Ma már ritkábban vállal fellépéseket, viszont mesterkurzusokat tart világszerte, és rangos énekversenyek zsűrijébe hívják. Aktívan részt vállal a hazai zenei közéletben is, és nem rejti véka alá a véleményét.
– Szemünk láttára megy tönkre nemzeti kincsünk, a Magyar Állami Operaház. Az összeomlás szélén áll, mert nem hozzáértő kezekbe adták a vezetését. A koncepció teljes hiányát látom. Rémhírek terjengenek, az énekesek arra kérnek, próbáljak számunkra külföldön lehetőségeket keresni. Elkeserítő ez a helyzet, azonnal cselekedni kell! Tabula rasát kellene csinálni, és a nulláról elindulni, mint azt a leégett barcelonai operában, a Liceuban megtették – sürgeti Marton Éva, aki szerint rossz a magyar operajátszás híre a világban. A turisták nem a produkciók vagy az énekesek, hanem a gyönyörű épület miatt váltanak jegyet az Andrássy úti palotába, ahol az elavult rendezések, nem követik az újabb trendeket. – Ugyanolyan ócska díszletek között játszunk, mint 20-30 évvel ezelőtt. Nem tudom elhinni, hogy olyan tehetségek, mint például Kovalik Balázs, nem kapnak lehetőséget arra, hogy minden évadban rendezzenek. Miért mutatják be A nürnbergi mesterdalnokokat, ha nincs, aki Hans Sachs szerepét elénekelje?
Marton Éva a legnagyobb rendezőkkel és karmesterekkel dolgozott, sokszor találkozhattak vele az olvasók a világlapok címlapján. A nyolcvanas években a New York-i Metropolitan színpadán történt: a második felvonásban, Tosca imája előtt véletlenül olyan ütést kapott, hogy kiugrott az állkapcsa. Folytatta, mintha mi sem történt volna. Pokoli fájdalmak közepette végigénekelte az operát. – Más ilyenkor elájul, abbahagyja. Én olyan vagyok, mint a jó cirkuszi ló, amelyik tudja, hogy a produkciónak mindenképp le kell mennie. Másnap felkötött állal szerepeltem a New York Times első oldalán. Az egész világot bejárta a hír. Amikor másnap bementem a kórházba, az újságok azt is megírták: dühöngött a magyar primadonna, hogy ötszáz dollárjába került a panorámaröntgen. A közönség imádja az ilyen sztorikat. Amikor Toscát énekeltem a milánói Scalában, nem értettem az első felvonásban, hogy Pavarotti miért áll mindig szorosan mögöttem, miért tapogatja a hátamat, miért nem enged megfordulni. Dühöngtem magamban: milyen tolakodó, erőszakos, pimasz alak. Amikor mentünk ki a színpadról, a fülembe súgta: Éva, nézesd meg a ruhádat! Akkor láttam, hogy hátul szétnyílt. Ha Pavarotti nem figyel, biztosan leesett volna rólam, akkor pedig kinevetnek, és oda az előadás. Megmentett ettől a szégyentől.

Carreras, Domingo, Pavarotti

Számos lemez és filmfelvétel is megörökítette: a három tenor Marton Éva mindennapos partnere volt. – Ha a hármat összegyúrták volna, akkor született volna meg az én ízlésem szerinti tökéletes tenorista. Carreras egy igazi spanyol úriember, aki a nyilatkozataiban is mindig Madame Martonnak nevezett. Páratlanul jólelkű, és az ő hangja a leglíraibb. Pavarotti csodálatos hangja úgy emelkedett fel, mint a lift. Gyönyörűen, regiszterváltások nélkül. Sajnos kevésbé tudott játszani. Abban a házban élt a titkárnője, ahol a férjem lakott, és az anyósomtól mindenről értesült. Pavarotti így mindig naprakészen tájékozódott arról, hogy hol, mit énekelek, milyen díjakat kaptam. Domingóval jó barátságban voltunk, sokszor laktam New York-i otthonában. A felesége azt mondta: ha veled énekel, akkor tudom, hogy biztonságban van, mert jó helyen szól a hangod, ezért az övé is mindig jó helyre megy. Domingo a legmuzikálisabb, és ő játszik a legjobban hármuk közül. Tőle tanultam meg, mennyire fontos nyitottnak lenni, és milyen sok múlik a médián.
Marton Éva a legsűrűbb évadokban is figyelt arra, hogy családjára, két gyermekére is jusson ideje. – A fiam itthon szerzett rendezői és operatőri diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, jelenleg reklámfilmeket készít. Két gyönyörű nagyfia van. A lányom designeriskolába járt Stuttgartba, ő is itthon dolgozik az Elle magazin divatszerkesztőjeként. Az első gyermekét várja. A fiam szerint én vagyok az unokáim példaképe. Azt mondják, ha a nagymama képes volt váltani, egyetemi professzor lett, akkor ők is meg tudják valósítani mindazt, amit célul tűztek ki. Tizenöt éves unokám így ment ki a Humboldt Egyetem hathetes nyelvi kurzusára a Bodeni-tó mellé. Kövessetek! – ezt mondta II. János Pál pápa is, akinek a szenvedését megrendülten láttam Monte Carlóban a televízióból. Én is azt szoktam mondani a növendékeimnek: Kövessék a példámat! Amit én elértem, az nekik is sikerülhet. Rengeteg munka és küzdelem ez a pálya, semmit sem adnak ingyen. Sokat változtam az elmúlt évben: eddig csak magammal és a családommal foglalkoztam, tanárként pedig közösségi ember lettem. A hallgatóimért kell dolgoznom.

Barcelona, Velence, Firenze, San Francisco

Szegedre Svájcból jöttem, Locarnóban tartottam mesterkurzust. Tavaly, amikor egy gyenge pillanatban elvállaltam ezt a fellépést, nem gondoltam, hogy ilyen sűrű évem lesz. Csak a Dóm téri előadásaim után tudok két hétre hazamenni Monte Carlo-i otthonunkba pihenni. Mostanában kevés időt töltök ott, valószínűleg inkább Burgenlandba, közvetlenül a magyar határ mellé költözünk. Édesapám onnan származik, és ma is élnek ott rokonaim. Nem szeretek egy helyen élni, hozzászoktam, hogy járom a világot, mindig új arcokkal találkozom. A szülővárosom, Budapest a világ egyik legszebb városa számomra, de imádom Barcelonát, nagyon szeretem San Franciscót, Velencét és Firenzét is. Párizs szép, de mégis ronda nagyváros, Londonban rosszul főznek, New Yorkban túl sok az ember.

Hét emelet standing ovation

Amikor Marton Éva 1981-ben Az árnyék nélküli asszony Császárnéjaként debütált a Metben, még Leonie Rysanek volt az operaház üdvöskéje. A magyar díva első előadásán ötven polgári ruhás rendőr ült a közönség között. A Rysanek-rajongók ugyanis botrányt akartak csinálni amiatt, hogy kedvencük legkedvesebb szerepét el meri énekelni. – Erről én nem tudtam, a férjem csak annyit mondott: Bármi történik, ne lepődj meg! Szerencsére volt egy kedves újságíró barátom az Opera Newsnál, aki megsúgta, hogy a második felvonás kényelmetlen magas hangját addig tartsam, amíg csak tudom. Az álomjelenetben négy méter magasan lebegtem egy ágyon, jött a magas desz, feltérdeltem, és tartottam-tartottam. Amikor már úgy éreztem, elég ízléstelen voltam, folytattam. Totális csönd volt, olyan, mintha egyedül lettem volna a színházban. A felvonás végén viszont akkora tapsot kaptam, olyan őrjöngés volt, hogy rögtön tudtam: enyém a közönség. Azon az egy hangon dőlt el, hogy rögtön elfogadtak a Metben, és elkezdődhetett az őrületes sikersorozat. Ami velem történt, nem ismétlődik már meg senkivel. Ez a kor egészen más. Nincs már az a közönség, nincs az az őrjöngés, az az odaadás. Az egyik marseille-i Tosca-előadásunk után rendőrkordont kellett vonni, mert olyan tömeg várt bennünket, hogy Giacomo Aragallal nem tudtunk kilépni a színházból. Olyan érzésem volt, mintha egy filmben lennék. Argentínában hét emelet standing ovation volt, majd reggelig őrjöngtek az előadásaink után. Ezeket a gyönyörű emlékeket senki sem veheti el tőlem.

Hollósi Zsolt



Mária Lujza 1969-ben

Marton Éva csak pályája kezdetén lépett fel a szegedi szabadtérin: Mária Lujza szerepét énekelte Szinetár Miklós rendezésében 1969-ben és 1970-ben a Háry Jánosban. A szabadtéri történetét bemutató kiállításon, a Fekete Házban meg is találta a produkció fotóit. Az egyik felvételen a címszerepet éneklő Melis György, valamint Moldován Stefánia és Dayka Margit partnereként látható.

Marton Éva Szegeden
(2004. szeptember)



Vastapssal, felállva ünnepelte a közönség a szegedi zsinagógában Marton Évát, aki Kovács László zongorakíséretével dalestet adott az épület rekonstrukciója javára. A világhírű szoprán ráadásként művészi hitvallását, Tosca imáját is elénekelte. A koncert után rajongók várták, és a sajtó munkatársai is sorban álltak, hogy interjút készíthessenek vele.

 

 


Jólesik a szegedi fogadtatás, nem gondoltam, hogy ennyien emlékeznek rám, ilyen sokan figyelemmel kísérik a pályafutásomat. Csodálatos érzés volt, hogy a közönséggel hamar azonos hullámhosszra kerültünk - mondta a hangverseny után az öltőzőben Marton Éva. - Gyönyörű épület a szegedi zsinagóga, boldog vagyok, hogy felléphettem itt. Az éneklés mindig felfokozott állapot, hiszen érzelmekkel dolgozunk. Ha megtaláljuk a kulcsot, az utat a zenéhez, akkor az nemcsak a hallgatóságra, hanem ránk, előadókra is elementárisan hat. Ezek az áriák, dalok csodálatos érzésekről szólnak, és én mindig a szívemből énekelek.


Ezt megelőzően csak pályája kezdetén lépett fel Szegeden. Milyen emlékei vannak az 1969-es Dóm téri Háry-előadásokról?


Tompa Pufi bácsi nagyon aranyos ember volt. A kis Latabár Kálmánnal pedig hajnalig mulattunk egyik éjjel a Tisza Szállóban. Csak nekem zongorázott, csak az én szemembe nézett, azt sem vette észre, amikor már elfogytak ujjai alól a billentyűk, csak variálta-variálta a blues-t. Férjem féltékeny is lett egy kicsit... Melis György - aki azóta is a legkedvesebb barátaim közé tartozik -, Moldován Stefánia és a fantasztikus Dayka Margit voltak a partnereim. Szinetár Miklós rendezte, Lukács Miklós vezényelte azt a produkciót. Valamennyien befutott, nagy művészek voltak, óriási megtiszteltetésnek számított fiatal kis csibeként bekerülni abba a válogatott csapatba.

Hosszan lehetne sorolni azokat a sikereket, amelyeket pályafutása során elért. Milánótól Londonon át New Yorkig az összes nagy operaházat meghódította, számtalan lemez, színházi felvétel őrzi művészetét. A közönség és a kritikusok is egyöntetűen elismerik: már az is ritkaság, hogy valakinek ilyen pazar hangja legyen - az viszont még ritkább, hogy ilyen fantasztikus színészi tehetség is társuljon hozzá.


Hazudnék, ha azt állítanám: ennek a színészi tudásnak is rögtön a birtokában voltam. Hosszú pályafutás, rengeteg kitartó és következetes munka eredménye az, ahová eljutottam. Az énekesi pályám első tíz évét szinte eszméletlen állapotban töltöttem, és csak arra törekedtem, hogy énektechnikailag, zeneileg megfeleljek. Fiatal voltam, szép, így jól mutattam a színpadon, könnyedén hoztam azokat a szerepeket, amelyekre predesztinálva voltam. Sokat nem is kellett hozzátennem a figurákhoz, ha színpadra léptem, Tosca voltam, Manon vagy Leonora. Amikor rájöttem, hogy sokkal többet is ki lehet hozni ezekből a szerepekből, már egészen másként készültem fel. Leültem egy fotelba a partitúrával, és fejben, zongora nélkül dolgoztam. Előre kitaláltam, mit és hogyan akarok csinálni, milyen színeket szeretnék kikeverni. A színpadi játék kicsit olyan, mint a festés: fel kell rakni a színeket. Ugyanaz a szerep egészen másmilyen is lehet, ezért ki kell találnom, melyik úton indulok el. Az utóbbi időben például Elektrát nagyon lányosra, gyengédre, sebezhetőre veszem, miközben pimasz és vérbosszúra hajló is egyszerre. Csak az utóbbi 15-20 évben érzem úgy, hogy a színészi eszköztárnak is birtokában vagyok.


Sokan önt tartják minden idők legjobb Turandotjának. Az 1983-as bécsi produkció óta, amiben José Carreras partnereként óriási sikert aratott, világszerte elénekelte a különös kínai hercegnő szerepét. Talán a legemlékezetesebb az az előadás volt, amit a New York-i Metropolitanben Franco Zeffirelli rendezésében mutattak be Placido Domingóval. Milyen volt a legendás Zeffirellivel dolgozni?


Zeffirelli mindent rám hagyott. Kaptam egy kínai koreográfusnőt, vele dolgoztuk ki a rejtvényekhez a mozdulatokat. Zeffirelli széles ecsetvonásokkal dolgozott. Ő egy modern Leonardo da Vinci, aki mint egy építész, egészben látta a produkciót. Nem érdekelte, mikor, hogyan énekelek, mert rám nézett, és azt látta: én vagyok Turandot. Zeffirelli nem olyan rendező, amilyenekkel mostanában nagyon gyakran találkozom: még azt is megbeszélik a főszereplőkkel, hogy a kisujjukat felemelhetik-e vagy sem. A rendezők ma túlságosan is meghatározóak. Meghatározóbbak, mint a karmesterek. Remélem, ez mihamarabb megváltozik, mert nem egészséges dolog. A színpadi előadóknak, a karmesternek és a rendezőnek egyensúlyban kell lenniük, egyenrangú partnerekként kellene kezelniük egymást.


Az elmúlt évtizedekben mennyit változott az operajátszás?


Nagyon sok lett az öncélú brutalitás és vulgaritás az operaszínpadokon. Egyes rendezők azt hiszik, ha orgiát mutatnak be, arra  jobban bejönnek a nézők. Én nem hiszem. Ha például az Álarcosbálban egy férfi piszoár szerepel a színpadon, a nézők nem ájulnak el a gyönyörűségtől, inkább undorodva elfordulnak. Sok rendező  nem tudja már, mivel vonja magára a figyelmet, minden áron skandalumot szeretnének. Annak nagy a publicitása. Meghökkentő látványosságokkal, sokkolással próbálják az emberek figyelmét fenntartani, mert attól tartanak, másképp elmaradoznának a színházakból. Az persze valós probléma, hogy a  jegyárak nagyon magasak, és annyi minden történik velünk, hogy nincs időnk, energiánk színházba járni. Sajnos az értő törzsközönség is fogyatkozik. Egyre több az olyan produkció, ami közelebb áll a cirkuszi látványossághoz, mint az igazi művészethez.


A szegedi fellépés után milyen feladatok várnak önre?


Sok társasági kötelezettségem van, a napokban a spanyol nagykövet meghívott, hogy a trónörökös pár magyarországi látogatásán egy vacsorán képviseljem a magyar művészvilágot. Tervezzük a miskolci nyári nemzetközi operafesztivál következő évadját. Az idei Bartók+Csajkovszkij program nagyon jól sikerült, kilencvenezer látogatónk volt tizenhat nap alatt. Több mint háromezer közreműködője volt a programoknak. Kitűnő munkatársakkal dolgozom együtt, köztük Bátor Tamással, a fesztivál ügyvezető igazgatójával. A következő év a bel canto jegyében zajlik majd. Világhírű vendégeket is hívunk, például Renato Bruson jön Tell Vilmost énekelni. Sok a saját fellépésem is: készülök Pécsre, ahol Wagner Wesendonk-dalait adom elő Hamar Zsolt vezényletével. Szeptember végén a Kongresszusi Központban Turandot nagyáriáját éneklem a magyar operacsillagok gáláján, ahol huszonheten lépünk fel Kovács László vezényletével. Alig várom, hogy ősszel újra műsorra kerüljön a Jenufa az Operaházban. Kovács Lászlóval dalesttel megyünk vendégszerepelni Spanyolországba. Düsseldorfban modern rendezésben új Elektra-premier vár rám. Furcsa, hogy a karmester egykor Metbeli korrepetitorom lesz, aki akkor még fiatal fiú volt, ma pedig érett, kitűnő karmester. Több generáció nőtt fel mellettem, imádom ezeket a fiatalokat, szeretek együtt dolgozni velük. Nincs bennem féltékenység velük szemben, sőt egyre többet tanítok. A szegedi zeneművészeti főiskolára is jövök majd néhány napos mesterkurzust tartani. 2008-ig vannak felkéréseim, de már most készülnöm kell arra, hogy egyszer abbahagynom az éneklést.

 


Egyszer azt nyilatkozta: színésznőként is kipróbálná magát. Tulajdonképpen színészi munka is volt a Bánk bán-film, amiben Gertrudist alakította.


Rengeteg díjat nyert a film, sok fesztiválon sikerrel vetítették, még Indiába is eljutott. A rendezője, Káel Csaba, valamint Rost Andrea és Kiss B. Attila is a barátaim lettek. A nagy Shakespeare-királydrámák jelentették számomra a mintát Gertrudis megformálásakor. Igyekeztünk a politikai mondanivaló helyett az emberi kapcsolatokat középpontba helyezni. A Bánk bánt szerettük volna a világ nagy színpadain is műsorra tűzni. Placido Domingóval meg is állapodtunk, hogy bemutatjuk a Washingtoni Operaházban, végül azonban valakinek a butaságán megbukott a kezdeményezés. De nem adom fel, egyszer talán a Bánk bánt is sikerül népszerűvé tennünk a világ nagy operaszínpadain.

 


 

A világhírű szoprán tanítás közben is elkápráztatja Szegeden a hallgatóságát


Marton Éva mesterkurzusa

2004. október

 



A világ egyik legjobb Toscája és Turandotja, minden idők legsikeresebb magyar énekművésze, Marton Éva tart ezen a héten élményszámba menő mesterkurzust a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán.


 

           

 


Több neves énekes, például Polgár László és Hamari Júlia is adott már mesterkurzust az elmúlt években a Temesi Mária vezetésével működő szegedi magánének tanszakon. Idén Marton Évát sikerült megnyerni, akitől egyre többen szeretnének tanulni - nemcsak növendékek, hanem már pályán lévő fiatal énekesek is. A 20. század második felének vitathatatlanul egyik legnagyobb szopránja ugyanazzal a hévvel, temperamentummal, odaadással tanít, mint ami színpadi alakításait is jellemzi. Anekdotázva, könnyedén, mégis hihetetlen profizmussal és éleslátással vezeti rá a növendékeket a helyes útra.


- Mindenki nagyon megszeppent, hogy egy ilyen világhírű, nagy művésznek énekelhet. Hihetetlenül sok tapasztalattal rendelkezik, rengeteg tudást át tud adni - mondja a Fricsay terem színpadáról épp "szabadult" ötödéves Tóth Orsika, aki különösen szimpatikusnak tartja Marton Éva közvetlenségét, humorát. - Tudjuk a korlátainkat, azt reméljük, segít ezeken túllépni. Ott voltam a koncertjén szeptemberben a szegedi zsinagógában, ami fantasztikus volt, legjobban Tosca imája és Turandot nagyáriája tetszett. Sok technikai tanácsot kaptam, jó módszernek tartom, hogy mindenkire jut naponta fél óra. Ezeket felveszem és otthon visszahallgatom, hogy jobban tudatosítsam mindazt, amit tanácsol.

 


- Nagyon sokat kell tanulni ezen a pályán, nemcsak az énektechnikára, hanem az előadásmódra is nagy hangsúlyt kell fektetni - mondta Marton Éva, amikor tegnap délután befejezte reggel óta szünet nélkül tartott maratoni óráját. 

- Ez alatt a néhány nap alatt, amit itt töltök a növendékekkel, megpróbálom az énektechnika mellett a művészi megformálás fontosságára is felhívni a figyelmet. Tudni kell azt is: mindenkinek testre szabott képzésre van szüksége. Akad olyan növendék is, akinek még a legalapvetőbb vokális képzésre lenne szüksége. Annak ellenére, hogy ez nem egy mesterkurzus feladata, próbálok segíteni ebben is. A növendékeknek nehéz megmondani az igazságot - én szerencsére olyan helyzetben vagyok, hogy megtehetem. Mivel nem kértem pénzt a kurzusért, hanem jótékonysági céllal csinálom, fenntartom magamnak a jogot: ha valaki négyszemközt a véleményemet kéri, nem köntörfalazok, hanem teljesen őszintén elmondom, amit gondolok. Ha fizetett tanár lennék, biztosan óvatosabban fogalmaznék. Az igazság a mai világban nagyon nagy kincs, a hétköznapi életben is mindenki mindenkinek megpróbál hazudni, szépíteni. Az igazsággal jobban lehet élni, jobban lehet gazdálkodni.

A szegedi énekes növendékek közül sokan középiskolai tanárok lesznek, ezért úgy érzem, ha a zene, az opera végtelen szeretetét sikerül átadnom, megmutatnom számukra, akkor már elértem a célom. Ehhez a pályához az értelmet, a szellemet kell kinyitni, és a képzelőerőt szárnyra bocsátani. Egy operaénekesnek leggyakrabban olyan szituációkba kell magát beleképzelnie, amiket a valóságban sohasem él át - vallja a Marton Éva, aki jövőre szeretne egy olyan mesterkurzust is indítani, amelyre már a pályán lévő, fiatal énekművészeket vár.

              

Gyakran hívják a legrangosabb nemzetközi énekversenyek zsűrijébe is, az év elején Barcelonában, nemrégiben pedig Varsóban pontozott. Szentpétervárra is csábították, amit spanyolországi dalestjei miatt le kellett mondania. Rögtön jött a kérlelő válasz: mesterkurzusra is várják, csak jelölje meg a számára legmegfelelőbb időpontot.



Hollósi Zsolt


 

NÉVJEGY

 


 

MARTON Éva (Heinrich Éva)
 operaénekes, szoprán
 Született: Bp., 1943. jún. 18.
 Családi adatok: Férjezett, Marton Zoltán. Gy.: Zoltán, Diana.
 Tanulmányok: Zeneműv. Főisk., opera, 1968, Sipos Jenő tanítványa.
 Életút: 1968-72 az Operaház, 1972-77 a frankfurti Városi Színpad, 1977-80 a hamburgi Áll. Opera magánénekese, 1980- szabadúszó. 1973 debütál a bécsi Staatsoperben, 1976 a New York-i Metropolitanben, 1978 a milánói Scalában. 1991- a bécsi Operaház örökös tagja. 

Főbb szerepei: 

Erzsébet, Vénusz (Tannhäuser), 
Elza, Ortrud (Lohengrin), Császárné, Kelmefestőnő (Az árny nélküli asszony), Elektra, Salome, Ariadné (Ariadné Naxoszban), Leonóra (Fidelio, A végzet hatalma), Sieglinde (A walkür), Fedora, Madeleine (André Chénier), La Gioconda, Judith (A kékszakállú herceg vára), Brünnhilde (Wagner-tetralógia), Aida, Desdemona (Otello). Több önálló operalemeze, videófilmje jelent meg. A milánói Scala Ezüst Rózsája (1980), Az év énekese (The New York Times, 1981, 1986), Az év művésze (The New York Times, 1982), Kamaraénekes (Bécs, 1987), Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj (1991), Mario del Monaco-díj (1991), John W. Seabury-díj (1993), Kossuth-díj (1997), Magyarság Hírnevéért Díj (1997).
Cím: c/o Flória 1974 Kft., 1055 Bp., Markó u. 1/a.
(Ki kicsoda? 2004)

 

 

Hirdetés






Ajánló

Szegedi Nemzeti Színház
Tiszatáj
Szegedi Tudományegyetem
Móra Ferenc Múzeum
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Thealter International
Szeged város
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szegedi Kortárs Balett
Somogyi-könyvtár
Szegedi Kisszínház
Szegedi Pinceszínház
:: Hollósi Zsolt 2006 - e-mail : hollosizs@gmail.com
www.hollosizsolt.hu