"Rengeteget tettem a karrierem ellen"
Ragályi Elemér első rendezése a Csudafilm

Világhírű operatőrünk, Ragályi Elemér első rendezését, a görög-magyar koprodukcióban készült Csudafilmet a jövő héten kezdik vetíteni a mozik. A Kréta szigetén játszódó komédia főszereplőjét, Nikost a Budapesten élő hajléktalant a társ-forgatókönyvíró, Kern András alakítja. Ragályi Elemérrel a szegedi díszbemutató előtt beszélgettünk. 

Mi az oka annak, hogy Zsigmond Vilmostól Koltai Lajoson át Kardos Sándorig és Ragályi Elemérig előbb-utóbb minden operatőr rendezőként is bemutatkozik?

Ennek mélyek a gyökerei Európában, és különösképpen Magyarországon. Én Herskó János osztályába jártam a főiskolán, akkoriban az volt a trend, hogy az operatőrök az első két évet együtt végezték a rendezőkkel. Abból a megfontolásból, hogy nem lehet szétválasztani a kettőt. Nem rendezők és operatőrök vannak, hanem filmcsinálók, csak az egyik szakember a kamera mögött áll, a másik pedig nem. Egész operatőri pályafutásom annak jegyében zajlott, hogy kicsit kiterjesszem a feladatkörömet, és beleszóljak a rendezők dolgába.

Nem mindenhol örülnek ennek...

Magyarországon természetes volt. Nagyon sokszor dolgoztam első filmes rendezőkkel -- ilyenkor elkerülhetetlenül segítenem kellett. Amikor elkezdtem amerikai filmeket készíteni, hihetetlenül pofára estem, ugyanis számomra természetes dolognak tűnt, hogy szóljak, ha valami nem tetszik. Ha az egyik szereplő rossz felől jött be, vagy a színész valamit rosszul játszott, nem rejtettem véka alá a véleményemet. Egészen más ott a hierarchia, így sokszor leteremtettek, kellemetlen helyzetekbe kerültem. Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy finoman kell becserkésznem a rendezőket, óvatosan próbáltam tanácsokat osztogatni.

Hogy jött a Csudafilm?

Az utóbbi tíz évben folyton kacérkodtam a gondolattal, hogy saját filmet kellene csinálnom. Vártam a csodára, hogy elém kerül az a forgatókönyv, regény vagy novella, amin keresztül mindent meg tudok mutatni a világról, amit operatőrként az elmúlt harminc évben megtanultam, és amit csak én tudok. Ez a csoda sajnos nem esett meg velem. Az viszont igen, hogy lehetőséget kaptam egy film elkészítésére. Úgy éreztem, nem szabad elengednem ezt a lehetőséget, mert előbb-utóbb már se testi, se szellemi energiáim nem lesznek elegendőek hozzá.

 
Oscar-díjas kollégája, Zsigmond Vilmos mindig a fény és az árnyék viszonyát, azaz a világítás fontosságát szokta hangsúlyozni az operatőr munkájában. Ön szerint mitől lesz jó egy operatőr? 

Egyetértek Vilivel abban, hogy a mesterségünk legfontosabb eleme a világítás. Persze sok minden más is kell hozzá: kompozíciós készség, a sok emberrel való együttműködés képessége, fexibilitás, diplomáciai érzék, kommunikációs készség. Hiába jó operatőr valaki, ha nem tudja verbálisan is artikulálni mindazt, amit meg szeretne csinálni. Nem lehet kukának lenni. Nekem is sokáig tartott megtanulnom beszélni. Már az első filmemnél is pontosan tudtam, hogy mit akarok csinálni, de nem voltak érveim és ellenérveim, ha valamilyen rossz ötletet próbáltak rám erőltetni. A színésszel való törődés -- fizikai és mentális értelemben is -- nagyon lényeges, mert a film legfontosabb alkotója az emberi arc, ezért nem mindegy, hogyan bánunk vele, mennyiben segítjük a világítással. A színész lelkével való törődés jelentőségét főleg az amerikai forgatásokon tanultam meg, ahol a vezető színész kapja a legtöbb pénzt, az ő szava a meghatározó. Ha egy sztárnak nem felel meg az operatőr, akkor egy rossz mondatáért úgy rúgatja ki forgatás közben, hogy a lába sem éri a földet. A színészek félnek átadni az arcukat egy idegennek, hiszen számukra az a siker, a karrier záloga. Kaptam én is  kemény leckéket.

Például?

Rebecca De Mornay-val komoly küzdelmeim voltak. Persze ellenkező példa is akad, Robin Williams fantasztikus színész, csodálatos volt vele dolgozni.

Ön számos művészfilmet is forgatott, a Csudafilm viszont kifejezetten közönségfilmnek készült. Mit gondol a merev kategorizálásról?

Természetellenesnek tartom a közönségfilm és a művészfilm szétválasztását. Megkérdezte tőlem valaki: Annak ellenére, hogy a Csudafilm közönségfilm, képvisel értékeket is? Visszakérdezhetnék: a Casablanca közönségfilm vagy művészfilm? Számomra csak jó és rossz filmek vannak. A Csudafilm csak kis feladatot próbál magára vállalni: másfél órányi kellemes, kulturált szórakozást szeretne adni a nézőknek. Nincs teli világmegváltó gondolatokkal, de ha az emberek azt mondják: teljesen megfeledkeztünk a bajainkról, tudtunk nevetni rajta, megmelengette a szívünket, szólunk a szomszédnak is, nézze meg, mert helyes kis történet -- akkor én már boldog leszek.


Szakmabeliek mondják: Ragályi Elemér nem kapott annyi lehetőséget, mint amennyi tehetsége alapján járt volna neki.

Életem során rengeteget tettem a karrierem ellen. Imádom a foglalkozásomat, de sohasem helyeztem az életem elé. Számomra a magánélet mindig fontosabb volt, mint az, hogy meddig jutok el a szakmában. Ügynököm sem volt soha. Ennek ellenére elégedett vagyok azzal, amit elértem, hiszen csináltam én is egy Oscar-díjas filmet. Ahhoz, hogy még többet elérjek, ki kellett volna költöznöm Amerikába. Ehelyett én az utolsó forgatási napot követő reggelen az első repülőgéppel mindig rohantam haza.

Ragályi Elemér Budapesten született 1939-ben. 1957-től a Mafilmnál világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Többször is elnyerte a filmszemle és a filmkritikusok díját. Megkapta a Balázs Béla-díjat, a montreali fesztivál díját, a Magyar Művészetért Díjat, a Kossuth-díjat és az  Emmy-díjat. Érdemes és kiváló művész. Főbb fimjei: Magasiskola, Sárika, drágám, Fotográfia, Kakuk Marci, Régi idők focija,  Bástyasétány 74, Herkulesfürdői emlék, Talpuk alatt fütyül a szél, Pókfoci, Kihajolni veszélyes, Vámmentes házasság, Ripacsok, Dögkeselyű, Szerencsés Dániel, Hosszú vágta, Szirmok, virágok, koszorúk, Csók, anyu, A nagy generáció, Miss Arizona, Túsztörténet, A gyilkosok köztünk vannak, Raszputyin, Koldusopera, Az operaház fantomja, Max és Helén, Sacrament, Josephine Baker élete, Gravy Train, Sztracsatella, A miniszter félrelép, Amerikai rapszódia, A Rózsa énekei, Egy hét Pesten és Budán.