"Aki Oscarra vágyik, hülye"

Jirí Menzel vidéki színigazgatót játszik a Világszám!-ban
   

 2004-12-16 - Délmagyarország

Nagy ünneplésben részesítették a szegedi nézők a Világszám! díszbemutatóján az Oscar-díjas cseh rendezőt, Jirí Menzelt, aki egy vidéki színidirektort játszik Koltai Róbert új filmjében.  

 
 

  
Gyarmathy Lívia, Maár Gyula és Simó Sándor után most Koltai Róbert filmjében vállalt szerepet. Van valami közös a magyar rendezőkben?

Legfeljebb annyi, hogy mindannyian magyarul beszélnek - de hála a tolmácsnőnek, aki korábban volt segítségemre, valamint kedves barátomnak, Szabó G. László újságírónak, nyelvi nehézségeim sohasem voltak. Amikor Laci javasolta, vállaljak el egy szerepet Koltai Róbert új filmjében, a Csocsót ismerve vakon igent mondtam. A forgatás kaland volt számomra, hiszen imádok játszani és utazni. Inkább a rendező vállalt velem kockázatot. Sok filmben játszottam már, alakítottam filmrendezőt is, leggyakrabban orvosnak kértek, talán mert jól áll nekem a szemüveg. Most voltam először színidirektor a vásznon, kicsi a szerep, de remek. 

Azt nyilatkozta, sokkal jobban szereti a színházat, mint a filmet...

Mert sokkal élőbb, izgalmasabb. Sajnáltam is, amikor nem vettek fel a színházrendezői szakra. Az utóbbi időben viszont annyi színpadi rendezésem volt, hogy teljesen elfáradtam. Hosszabb szünetet engedélyeztem magamnak, filmet készítek Hrabal Őfelsége pincére voltam című művéből. Már a forgatókönyvön dolgozom, jövő ősszel kezdem a forgatást. Előtte elvállaltam, hogy megrendezem a budapesti József Attila Színházban Alan Ayckburn Hogy szeret a másik? című vígjátékát. Élvezem, hogy minden társulat -- és így minden előadás is -- más. A magyar és a cseh színészek nem sokban különböznek egymástól, minőségi különbség csak egyes társulatok között lehet, attól függően, hogy milyen a színházeszményük.

Mit gondol, a Világszám! Csehországban siker lenne?

Szeretném, ha láthatnák a cseh nézők is. Az amerikai filmek nálunk is annyira kiszorították a mozikból az európai alkotásokat, hogy azok többnyire el sem juthatnak a közönséghez. Koltai Róbert filmjét szeretem, mert mint minden jó mozi, ez is igazi közönségfilm. A művészfilmek -- vagy ahogyan mi hívjuk: a lila filmek -- gyorsan követik egymást a mozikban, mert néhány nap után le kell venni őket a műsorról, a nézőket egyszerűen nem lehet becsalogatni rájuk, így megbuknak. Antonioni és Godard stílusát könnyű tanítani a filmfőiskolákon, de ha beülünk a moziba megnézni őket, egy idő után elálmosítanak. Ha viszont Billy Wilder vagy Mario Monicelli filmjeit nézzük, akkor biztosan nem unatkozunk.

 Mennyit változott az elmúlt másfél évtizedben a cseh filmgyártás?

Ami korábban állami tulajdonban volt, az ma már magánkézben van -- ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A filmgyártás nálunk is egyre drágább mulatság. A cseh filmnek is hatalmas konkurenciát jelentenek az amerikaiak, a kereskedelmi tévécsatornák és a szórakoztatás más formái. Egyre nagyobb bátorságot és elszántságot kíván az embertől a filmkészítés.

Magyarország, Románia, Bulgária és Csehország egymással versenyezve építenek hatalmas filmstúdiókat, ahová nyugati filmkészítőket várnak. Jó ez?

 Szomorú ez a helyzet, de mégis azt mondom: ha a nemzeti filmgyártás is profitál abból, hogy modern technikával felszerelt stúdióink vannak, akkor nem olyan nagy baj, hogy bérmunkát is végeznek a filmes szakembereink.

A Szigorúan ellenőrzött vonatokért már harmincévesen megkapta az Oscar-díjat, azaz fiatalon elérte azt, amire sok rendező egész életében hiába vágyik.