√Ėn a(z) 577384. l√°togat√≥nk,  √©s 43. a mai napon
   Rovataink: Irodalom >> Fried Istv√°n >>
  KezdŇĎlap   
  KeresŇĎ   
  Kapcsolat   
   K√©pzŇĎmŇĪv√©szet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudom√°ny
   Sz√≠nh√°z
   Opera
   T√°nc
   J√≥ helyek...
   In memoriam...
   A k√∂tetrŇĎl
   √Čp√≠t√©szet
   N√°das P√©ter
   Darvasi L√°szl√≥
   Podmaniczky Szil√°rd
   Janikovszky √Čva
   Fried Istv√°n
   Ilia Mih√°ly
   J√≥kai Anna
   Esterh√°zy P√©ter
   P√©ter L√°szl√≥
   Cs. T√≥th J√°nos
   Kert√©sz Imre Szegeden

www.idokep.hu




Baska


Dubrovnik


Rab
/ Instagram

Beszélgetés Fried István irodalomtörténésszel

Holl√≥si Zsolt - 1999. j√ļlius


A magyar tudom√°nyoss√°g k√©pviselŇĎi k√∂z√ľl id√©n Fried Istv√°n irodalomt√∂rt√©n√©sz, a J√≥zsef Attila Tudom√°nyegyetem √Ėsszehasonl√≠t√≥ Irodalomt√∂rt√©neti Tansz√©k√©nek vezetŇĎje kapta a hamburgi Alfred Toepfer Alap√≠tv√°ny imm√°r harminchatodszor oda√≠t√©lt Herder-d√≠j√°t. Fried professzor m√°jus 4-√©n a b√©csi egyetemen¬†- a szegedi egyetem fŇĎ√°ll√°s√ļ oktat√≥i k√∂z√ľl elsŇĎk√©nt¬†- vette √°t a rangos nemzetk√∂zi tudom√°nyos elismer√©st. A neves komparatista p√°ly√°ja rendhagy√≥ m√≥don indult, a magyar szak elv√©gz√©se ut√°n hossz√ļ √©vekig budapesti peremker√ľleti √°ltal√°nos iskol√°kban tan√≠tott, majd tizenegy √©ven √°t az Orsz√°gos Sz√©ch√©nyi K√∂nyvt√°r k√∂nyvt√°rosa volt. Tudom√°nyos karrierje igaz√°b√≥l a nyolcvanas √©vekben √≠velt fel, amikor a JATE adjunktusa, docense majd tansz√©kvezetŇĎ egyetemi tan√°ra lett. Sorra jelentek meg tanulm√°nyk√∂tetei (t√∂bbek k√∂z√∂tt a Kelet- √©s K√∂z√©p-Eur√≥pa k√∂z√∂tt, a Monarchiakarnev√°l az irodalomban, a T√≠z h√≠res reg√©ny, az Utak √©s t√©vutak Kelet- √©s K√∂z√©p-Eur√≥pa irodalmaiban, a M√°rai S√°ndor titkai nyom√°ban, Az √©rz√©keny neoklasszicista, az "egyszer mindenkinek el kell mennie Canudosba" √©s a legut√≥bbi, az Irodalomt√∂rt√©n√©sek Kelet-K√∂z√©p-Eur√≥p√°ban), amelyek az irodalomtudom√°ny legk√ľl√∂nb√∂zŇĎbb ter√ľletein szerzett alapos felk√©sz√ľlts√©g√©t bizony√≠tott√°k. Munkat√°rsaival nemzetk√∂zileg is elismert komparatisztikai mŇĪhelyt hozott l√©tre a szegedi egyetemen. Fried professzorral¬†- aki az MTA Irodalomtudom√°nyi Bizotts√°g√°nak t√°rseln√∂ke is¬†- tansz√©ki dolgoz√≥szob√°j√°ban a Herder-d√≠j kapcs√°n p√°ly√°j√°r√≥l, Szegedhez fŇĪzŇĎdŇĎ kapcsolat√°r√≥l √©s kutat√≥i terveirŇĎl besz√©lgett√ľnk.


¬†Professzor √ļr, eml√©kszik r√°, milyen hat√°sokra fordult √©rdeklŇĎd√©se az irodalom fel√©?

¬†Egy aff√©le polg√°ri csal√°dban, amelyben felnŇĎttem, a gyermeknevel√©s szerves r√©sz√©nek tekintett√©k a zongoratan√≠t√°st. Tehets√©gesnek bizonyultam, olyannyira, hogy eg√©szen tizennyolc √©ves koromig a zongoramŇĪv√©szi p√°lya lehets√©ges alternat√≠v√°nak tŇĪnt. Akkoriban azonban m√°r kellŇĎ kritik√°val tudtam hallgatni a j√°t√©komat, r√°j√∂ttem, hogy a k√∂z√∂ns√©gnek √©s nekem is jobb lesz, ha nem leszek zongoramŇĪv√©sz. Megmaradt viszont az az elŇĎny√∂m, hogy a zen√©t nemcsak a pult t√ļls√≥ oldal√°r√≥l, hanem az innensŇĎrŇĎl is tudom fogni √©s "eladni". ErŇĎs zeneszeretetem m√°ig megmaradt, a klasszikusok mellett m√°r eg√©sz fiatalon a modernek¬†- elsŇĎsorban Bart√≥k √©s Sztravinszkij¬†- ir√°nt is felt√°madt az √©rdeklŇĎd√©sem. Visszat√©rve az irodalomhoz: egy negat√≠v fordulat pozit√≠vv√° v√°lt az √©letemben, amikor a hatodik gimn√°zium harmadik het√©ben k√∂z√∂lt√©k, hogy ezent√ļl nem az imperialist√°k nyelv√©t, az angolt fogjuk tanulni, hanem a szocialist√°k√©t, az oroszt. Az orosz nyelvet hamar megszerettem. Bizony√°ra k√∂zrej√°tszott ebben az is, hogy akkor m√°r elolvastam magyarul a BŇĪn √©s bŇĪnhŇĎd√©st, √©s val√≥sz√≠nŇĪleg nem tudatosan, de k√ľl√∂nbs√©get tettem a hatalom birtokl√≥inak √©s elszenvedŇĎinek nyelve k√∂z√∂tt. Hiszen szinte nem volt olyan orosz √≠r√≥, aki ne k√©nyszer√ľlt volna emigr√°ci√≥ba, belsŇĎ emigr√°ci√≥ba vagy legal√°bbis egy szib√©riai "nyaral√°son" r√©szt ne vett volna. Az orosz irodalmat, Puskint, Dosztojevszkijt mindig nagyra √©rt√©keltem, √©s felfedez√©ssz√°mba ment sz√°momra az orosz szimbolizmus. Mindez seg√≠tett abban, hogy r√°j√∂jjek: a hivatalos tudat mellett l√©tezik egy nem hivatalos is, amely legal√°bb olyan fontos, legal√°bb annyira t√∂rt√©nelemalak√≠t√≥. K√©sŇĎbb, amikor Bahtyint olvastam, szinte viszontl√°ttam mindazokat az √©rz√©seket, amelyek 16-18 √©ves koromban az orosz nyelv tanul√°sa k√∂zben, a p√°rbajban legyilkolt Puskin √©s Lermontov olvas√°sa k√∂zben t√°madtak bennem.

Gondolom, j√≥ tan√°rok is kellettek ahhoz, hogy m√°r gimnazistak√©nt k√∂zel ker√ľlt az orosz irodalomhoz.

Nem eml√©kszem r√°, mennyire voltak j√≥k akkoriban a gimn√°ziumok, de abban biztos vagyok, hogy eg√©szen az 1960-as √©vekig j√≥ tan√°rok tan√≠tottak. J√≥l tudtak nyelvet oktatni, hiszen orosztan√°rok t√∂bbnyire azokb√≥l lettek, akik kor√°bban angolt, n√©metet, franci√°t vagy latint tan√≠tottak. A sz√°raz, unalmas, vonalas tank√∂nyvekbŇĎl olyan m√≥dszerekkel tan√≠tott√°k az oroszt, amelyekkel siker√ľlt kedveltt√© tenni√ľk. A gimn√°ziumban olyan nyelvi alapot szerezhettem, amely lehetŇĎv√© tette, hogy k√©sŇĎbb sz√©pirodalmi mŇĪveket is olvassak. A muzsika mellett az irodalom mindig is √©rdekelt, csak a zene j√≥ ideig erŇĎteljesebbnek bizonyult. M√°ig nosztalgi√°m van, ha egy j√≥ koncertet hallok, hogy mi√©rt nem lettem muzsikus.

A gimnázium után az ELTE következett. Kik voltak a meghatározó professzorai?

Latin szakra jelentkeztem, de magyar szakra vettek fel. Olyan r√©gi, legend√°s, volt E√∂tv√∂s-koll√©giumi tan√°rokkal tal√°lkoztam ott √©s m√°sutt, akik t√∂bb nyelvet tudtak, t√∂bb mŇĪv√©szeti √°gban is j√°ratosak voltak. Szinte √ļgy telt fiatals√°gom, mintha mag√°niskol√°ba j√°rtam volna. Szauder J√≥zsef, Sziklay L√°szl√≥, Hadrovics L√°szl√≥ √©s G√°ldi L√°szl√≥ magatart√°sukkal egy olyan ethoszt fogalmaztak meg sz√°momra, amely a mai napig erŇĎt ad ahhoz, hogy elviseljem, ami eddig t√∂rt√©nt velem, √©s ami ezut√°n r√°m v√°r. Ezek a tan√°rok a harmincas-negyvenes √©vekben voltak fiatalok. Hadrovics L√°szl√≥, Sziklay L√°szl√≥ √©s G√°ldi L√°szl√≥ a G√°l Istv√°n szerkesztette Apoll√≥ c√≠mŇĪ foly√≥irat munkat√°rsai voltak, √≠gy G√°l Istv√°nnal is j√≥ viszonyba ker√ľlhettem. Enn√©l a foly√≥iratn√°l a szomsz√©dos orsz√°gok irodalmaival val√≥ kapcsolatot mindenn√©l fontosabbnak tartott√°k. Ugyan√≠gy az Erd√©lyi Helikon √ľzenet√©t k√∂zvet√≠tette sz√°momra a megvakult festŇĎbŇĎl √≠r√≥v√° v√°lt Sz√°nt√≥ Gy√∂rgy, Tam√°si √Āron √©s a n√°luk l√©nyegesen fiatalabb Ign√°cz R√≥zsa. A vel√ľk val√≥ besz√©lget√©sek, csendes √∂szt√∂nz√©seik¬†- hogy √°ltal√°nos iskolai tan√°rk√©nt se hagyjam abba a kutat√°st¬†- rengeteget seg√≠tettek a p√°ly√°mon. Azt is lehet mondani, hogy az ŇĎ p√©ld√°juk nyom√°ban indultam el.

Hogyan ker√ľlt az egyetem ut√°n egy peremker√ľleti √°ltal√°nos iskol√°ba?

Akkoriban hivatalb√≥l helyezt√©k √°ll√°sba az embereket. Egy ideig m√©g egy √°ltal√°nos iskola als√≥ tagozatos napk√∂zij√©ben is dolgoztam, ut√°na lettem felsŇĎ tagozaton magyartan√°r. Bevallom, mindkettŇĎt nagyon √©lveztem. K√∂zben gyakorl√≥ tan√°rk√©nt az Irodalomtudom√°nyi Int√©zet √∂szt√∂nd√≠jasa voltam.

A tanítás után tizenegy évig az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosaként dolgozott. Hogy érezte ott magát, és mire voltak jók azok az évek?

Mindegyik munkahelyemen j√≥l √©reztem magam, annak ellen√©re, hogy Magyarorsz√°g akkoriban olyan orsz√°g volt, ahol tisztess√©ges ember nem √©rezhette j√≥l mag√°t. Meg kellett k√ľl√∂nb√∂ztetni a szŇĪkebb k√∂rnyezetet¬†- ez az angyalf√∂ldi di√°kokb√≥l, k√©sŇĎbb a k√∂nyvt√°rl√°togat√≥kb√≥l √°llt¬†- √©s az orsz√°gban uralkod√≥ "elitet" √©s magatart√°sform√°it. Angyalf√∂ldi di√°kjaimmal a Szentiv√°n√©ji √°lom egyik jelenet√©t √©s a L√©gy j√≥ mindhal√°lig befejezŇĎ felvon√°s√°t adattam elŇĎ. L√©nyeg√©ben ugyanazt csin√°ltam, mint az egyetemen, csak ott sokkal nehezebb volt, mert azoknak a gyerekeknek semmif√©le elŇĎk√©pzetts√©g√ľk nem volt. A k√∂nyvt√°rban elt√∂lt√∂tt √©vtized nagyon hasznos volt sz√°momra, mert megtanultam, mit, hol lehet √©s √©rdemes keresni. Fontos volt, hogy a seg√©dk√∂nyveket megismertem, √©s abban a szob√°ban, ahol dolgoztam, ott volt a teljes vil√°girodalom √©s magyar irodalom. Az orsz√°gban uralkod√≥ √°llapotokkal nem sokat t√∂rŇĎdtem, ink√°bb visszavonultam a filol√≥gi√°ba. √ögy gondoltam, v√©gig kell olvasni a foly√≥iratokat, jegyzetelni kell, s ezekbŇĎl a jegyzetekbŇĎl adatk√∂zl√©sszerŇĪ tanulm√°nyokat lehet √≠rni arr√≥l, hogy a K√°rp√°t-medenc√©ben ezer √©ven kereszt√ľl gyŇĪl√∂lk√∂dtek a k√ľl√∂nb√∂zŇĎ n√©pek, m√©gis ugyanezek a n√©pek ezer esztendŇĎn √°t egy√ľtt is √©ltek, bar√°tkoztak, akarva-akaratlanul k√©nytelenek voltak tudom√°st venni egym√°sr√≥l. Ezeket az adatokat fel kellett t√°rni, √∂ssze kellett gyŇĪjteni. Nagyobb horderejŇĪ elm√©leti k√∂vetkeztet√©seket nem lehetett levonni, mert az m√°r az uralkod√≥ marxista-leninista tudat k√∂r√©be tartozott, amelybŇĎl √©n ki akartam maradni.

Hogyan ker√ľlt a szegedi egyetemre, hogyan siker√ľlt elkezdenie az egyetemi oktat√≥i p√°ly√°t?

Majdnem Debrecenbe ker√ľltem, mert kedves bar√°tom, Julow Viktor puccsszerŇĪen elŇĎterjesztett a Kossuth Lajos Tudom√°nyegyetem kari tan√°cs√°nak egyik √ľl√©s√©n, mint a vil√°girodalom oktat√≥j√°t. Szerencs√©re nem siker√ľlt az akci√≥ja, mert senkivel sem egyeztetett, √©s nem volt meg r√° a p√©nz√ľgyi fedezet.

Miért szerencsére?

Mert √≠gy Szegedre ker√ľltem, ami mindenk√©pp szerencse. Pontosabban nem a v√°ros, hanem a J√≥zsef Attila Tudom√°nyegyetem a szerencse. Szegedre sohasem akartam j√∂nni, mert nagyon rossz volt a h√≠re. Tam√°s Attila fi√≥kj√°t felt√∂rt√©k, ŇĎt pedig el√ľld√∂zt√©k. Azok az urak √©s elvt√°rsak, akik a szegedi egyetemet konszolid√°lt√°k, akik Bar√≥ti DezsŇĎt letart√≥ztatt√°k, akik megkeser√≠tett√©k kiv√°l√≥ emberek √©let√©t, m√©g a nyolcvanas √©vekben is itt gar√°zd√°lkodtak a tehets√©gtelens√©g√ľkkel, az ostobas√°gukkal √©s a rosszindulatukkal. K√ľl√∂nb√∂zŇĎ kedves koll√©g√°k t√∂bb √≠zben is h√≠vtak Szegedre, de mindannyiszor nemet mondtam. V√©g√ľl az 1982-83-as tan√©vben pr√≥bak√©ppen v√°llaltam az akkor indul√≥ komparatisztikai speci√°lis k√©pz√©s h√°rom hallgat√≥j√°nak oktat√°s√°t. EbbŇĎl lett egy f√©l√°ll√°s, majd 1984. j√ļlius 1-j√©tŇĎl fŇĎ√°ll√°s.

Hogyan alakult a várossal és az egyetemmel a kapcsolata?

Mindig megk√ľl√∂nb√∂ztettem¬†- √©s a mai napig megk√ľl√∂nb√∂ztetem¬†- a hivatalos Szegedet, a v√°ros uralkod√≥ k√∂reit az egyetemtŇĎl. (Persze itt sem angyalok tan√≠tanak, hanem emberek, s az ember alapvetŇĎ tulajdons√°ga, hogy gyarl√≥.) Szegedet sz√°momra az egyetem jelenti. Itt √©rzem megval√≥sulni a legjobb szegedi hagyom√°nyokat. Klebelsberg Kun√≥√©t, Szent-Gy√∂rgyi Albert√©t, Zolnai B√©l√°√©t, S√≠k S√°ndor√©t, J√≥zsef Attil√°√©t, Radn√≥ti Mikl√≥s√©t, a fiatalabbak√©t, Baka Istv√°n√©t, Zal√°n Tibor√©t, Szepesi Attil√°√©t, Temesi Ferenc√©t √©s a m√©g n√°luk is fiatalabbak√©t, akik jelenleg k√∂ltŇĎk, egyetemi hallgat√≥k. Ez az√©rt nagyon fontos sz√°momra, mert itt egy√ľtt van a jelenn√© v√°l√≥ m√ļlt. A Dugonics t√©ri fŇĎ√©p√ľletnek √©s az Egyetem t√©ri √©p√ľletnek minden k√∂ve arr√≥l √°rulkodik, hogy itt √©vtizedek √≥ta¬†- ami√≥ta a kolozsv√°ri egyetem √°tk√∂lt√∂z√∂tt Szegedre¬†- teremtŇĎ munka folyik. A hagyom√°nyŇĎrz√©s hagyom√°nyteremtŇĎ form√°ja jellemzŇĎ erre az egyetemre. An√©lk√ľl, hogy az elŇĎd√∂ket √©s a koll√©g√°imat megs√©rten√©m, azt mondom, ebben a hallgat√≥k√© a fŇĎ √©rdem.

Mert inspirálják az oktatókat?

Nem tudom, hogy az orsz√°gban van-e m√©g egy olyan egyetem, ahol annyi tehets√©ges hallgat√≥ lenne, mint Szegeden. Illetve nyilv√°n minden√ľtt ennyi van, de itt naponta √©rzem a tekintetekbŇĎl, a k√©rd√©sekbŇĎl, a dolgozatokb√≥l, a p√°lyamunk√°kb√≥l √©s a di√°kk√∂ri r√©szv√©telbŇĎl, hogy b√°mulatos a tehets√©gek √°radata.

Professzor √ļr, az ut√≥bbi √©vekben rengeteg publik√°ci√≥ja, sok √∂n√°ll√≥ k√∂tete jelent meg. Ezek mind az elm√ļlt m√°sf√©l √©vtizedben sz√ľlettek, vagy a kor√°bbi √©vek term√©sei is?

Vil√°g√©letemben grafom√°n voltam, le√≠rtam, amit gondolok. N√©ha megjelent, n√©ha nem. Az sem baj, hogy nem jelent meg, megvan k√©ziratban. Tal√°n nem is olyan j√≥, hogy megjelenhessen. Nyilv√°nval√≥, hogy egy kezdŇĎtŇĎl nehezebben k√∂z√∂lnek, mert √°ltal√°ban nem √≠rnak olyan j√≥l. √Čn teljes k√≠v√ľl√°ll√≥k√©nt, fokozatosan ker√ľltem be a magyar tudom√°nyba. Nagyon sok√°ig sokan nem fogadtak el. Ma is vannak n√©h√°nyan, akik m√°r megint nem fogadnak el. Az is nyilv√°nval√≥, hogy p√©ld√°ul M√°rai S√°ndorr√≥l 1987-88 elŇĎtt nemigen lehetett publik√°lni, teh√°t amit r√≥la¬†- vagy OrwellrŇĎl, Danilo Ki¬örŇĎl¬†- gondoltam √©s le√≠rtam, az csak 1989 ut√°n jelenhetett meg. Am√≠g k√∂nyvt√°rosk√©nt dolgoztam, nagyon hi√°nyzott, hogy kipr√≥b√°ljam, milyen visszhangja van annak, amit √≠rok. Erre az egyetemi hallgat√≥k k√∂r√©ben lehetŇĎs√©g ad√≥dott. Mindig elŇĎ szoktam adni, amit √≠rok. Ez egy k√≠s√©rlet. Ha a k√≠s√©rleti alany √©letben marad, akkor meg√≠rom, ha nem, vagyis azt √©rzem, hogy unalomba, √©rtetlens√©gbe fullad a mondand√≥m, akkor tov√°bb dolgozom rajta, mert biztosan rossz. Nem mindig siker√ľl valamit az elsŇĎ nekifut√°sra megoldanom. SŇĎt azt sem √°ll√≠tom, hogy b√°rmit siker√ľlt volna az √©letben megoldanom. Ezek k√≠s√©rletek, amelyek k√∂z√ľl az egyik t√∂bbet, a m√°sik kevesebbet √≠g√©r. Ahogy beker√ľltem az irodalomtudom√°nyos k√∂rforg√°sba¬†- ahov√° sohasem akartam beker√ľlni, de az ember egy idŇĎ ut√°n nem tehet √ļgy, mintha nem l√©tezne -, n√©h√°ny olyan koll√©g√°val is tal√°lkoztam, akivel term√©keny egy√ľttmŇĪk√∂d√©st tudtam kialak√≠tani. Tal√°ltam h√°rom olyan foly√≥iratot, amely¬†- azt hiszem¬†- sz√≠vesen l√°t, √©s ahol otthon √©rzem magam. A legut√≥bbi k√∂nyvem aj√°nl√°sa ennek a h√°rom foly√≥iratnak sz√≥l szigor√ļ ABC-rendben: a Forr√°snak, a Literatur√°nak √©s a Tiszat√°jnak. Ez a h√°rom egym√°st√≥l jelentŇĎsen k√ľl√∂nb√∂zŇĎ lap. A Literatura erŇĎsen irodalomelm√©leti jellegŇĪ, a Forr√°s √©s a Tiszat√°j¬†- b√°r mindkettŇĎ elsŇĎsorban sz√©pirodalmi foly√≥irat¬†- elt√©rŇĎ szellemis√©get k√©pviselnek, de ez √≠gy is van rendj√©n. Mindh√°romban otthon tudok lenni, mert a szerkesztŇĎk tudom√°sul veszik az elk√∂telezetts√©geimet, √©n pedig tudom√°sul veszem a szerkesztŇĎk elk√∂telezetts√©geit. Sz√°mos k√∂nyvem √ļgy sz√ľletett meg, hogy szemin√°riumokon, besz√©lget√©sekben, vit√°kban, koll√©g√°kkal folytatott lev√©lv√°lt√°sokban felvetŇĎd√∂tt az alapprobl√©ma, √≠gy amit √≠rtam, val√≥j√°ban kollekt√≠v teljes√≠tm√©ny.

FeltŇĪnŇĎ, hogy tanulm√°nyiban mindig j√≥ √©rtelemben vett monarchikus szeml√©lettel k√∂zel√≠t a r√©gi√≥ irodalm√°hoz.

MeggyŇĎzŇĎd√©sem, hogy az Osztr√°k-Magyar-Monarchia egy rendk√≠v√ľl j√≥l √©s rosszul szervezett form√°ci√≥ volt egyszerre. J√≥l szervezett volt abb√≥l a szempontb√≥l, hogy Savoyai JenŇĎ kor√°t√≥l kezdve felismert√©k a Habsburgok kiszorul√°s√°t a nyugati f√©ltek√©rŇĎl. A Habsburgok tudt√°k, hogy egy soknemzetis√©gŇĪ birodalmat kell korm√°nyozniuk, √©s esz√ľk √°g√°ban sem volt, hogy erŇĎszakkal germaniz√°ljanak, de term√©szetesen favoriz√°lt√°k a n√©met nyelvet. Ennek hat√°s√°ra a nem n√©met anyanyelvŇĪek v√©giggondolt√°k azt, hogy h√°tr√°nyos helyzetbe ker√ľlnek, ha meg kell tanulniuk n√©met√ľl. Ez√©rt olyan nyelven akartak besz√©lni¬†- ki-ki a maga anyanyelv√©n -, amely elŇĎny√∂s helyzetbe hozza ŇĎket. Rosszul szervezett volt a monarchia, mert a felt√°mad√≥ nacionalizmusok eredm√©nyek√©pp az egyes n√©pek intelligenci√°ja elkezdett egym√°sra haragudni. Mindegyik kifel√© tekintett, mert nem a monarchi√°n bel√ľl akarta megoldani a probl√©m√°t. Azt hitt√©k, ha l√©trehoznak egy nemzet√°llamot, akkor minden probl√©ma gyorsan megold√≥dik. Ugyanakkor a m√©lyr√©tegekben¬†- Bart√≥k B√©la tal√°l√≥ kifejez√©s√©vel √©lve¬†- folyt a dallamok keresztezŇĎd√©se √©s visszakeresztezŇĎd√©se. Az egyes falvakban egy√ľtt √©lŇĎ k√ľl√∂nb√∂zŇĎ nyelvŇĪ lakoss√°g, a szlov√°kok r√©szes arat√≥i tev√©kenys√©ge az Alf√∂ld√∂n, a magyar-n√©met cseregyerek akci√≥k, a n√©pek √©rintkez√©se a keresked√©sben √©s az iparban term√©szetess√© tett√©k nyelvek, szavak, kult√ļr√°k, irodalmi alkot√°sok, irodalmi mot√≠vumok √°tv√©tel√©t, kevered√©s√©t. K√©sŇĎbb a hivataloss√°g r√©sz√©rŇĎl a v√°rosrendez√©sben, a vas√ļti √©p√ľletek, a sz√≠nh√°zak √©p√≠t√©s√©ben nem egyszerŇĪen azonoss√°g, hanem a helyi lehetŇĎs√©gekhez val√≥ alkalmazkod√°s jelentkezett. L√©trej√∂tt egy olyan k√∂z√©p-eur√≥pai sz√∂veg, amelyhez valamennyi itt lak√≥ n√©p hozz√°j√°rult. Nemcsak az operettben tal√°lhat√≥ meg egy√ľtt a cs√°rd√°s, a keringŇĎ √©s a polka, vagyis a magyar, a n√©met-osztr√°k √©s a szl√°v elem, hanem a mindennapi √©letet is √°thatotta ez a kevered√©s. Hamvas B√©la p√©ld√°ul igen tanuls√°gos sorokat vetett pap√≠rra a monarchia-konyh√°r√≥l, amely szint√©n t√∂bb elembŇĎl tevŇĎd√∂tt √∂ssze. A monarchia az ipar, a mezŇĎgazdas√°g √©s mindenf√©le m√°s szempontb√≥l is elŇĎlegezte az egys√©ges√ľlŇĎ Eur√≥p√°nak egy igen jelentŇĎs r√©gi√≥j√°t. Szerencs√©sebb szervez√©s eset√©n megval√≥s√≠thatta volna a r√©gi√≥k Eur√≥p√°j√°t, modell√ľl szolg√°lhatott volna. Val√≥sz√≠nŇĪleg ez√©rt tapasztalhat√≥ ma erŇĎs amerikai √©s nyugati √©rdeklŇĎd√©s az Osztr√°k-Magyar Monarchia ir√°nt. Ez kih√≠v√°st jelent nek√ľnk, akik Kossuth h√≠vei l√©v√©n mindig is ellenezt√ľk a monarchi√°t, ugyanakkor a mindennapi √©let√ľnkben, a szavainkban, a konyh√°nkban, eg√©sz magatart√°sunkban¬†- abban, hogy kezet cs√≥kolunk √©s p√°ratlan sz√°m√ļ vir√°got adunk a h√∂lgyeknek¬†- mind a mai napig fellelhetŇĎ a monarchikus idŇĎkbŇĎl sz√°rmaz√≥ gondolkod√°s. ErrŇĎl lehet ugyan nem tudom√°st venni, de ez nem visz messzire. A monarchia n√©peinek irodalm√°ban annak ellen√©re is van p√°rhuzamoss√°g, k√∂lcs√∂n√∂ss√©g, hasonl√≥s√°g, hogy tematikailag sz√©ttart√≥ tendenci√°k √©rv√©nyes√ľlnek, hogy olykor j√≥√≠zŇĪen tudjuk ut√°lni egym√°st, j√≥√≠zŇĪen tudunk egym√°sr√≥l g√ļnyk√©pet alkotni, elŇĎszeretettel tudjuk √∂sszes t√∂rt√©nelmi kudarcunk√©rt a nemzetis√©geket, a szomsz√©dos orsz√°gokat, a m√°s vall√°s√ļakat, a kis termetŇĪeket, a nagy f√ľlŇĪeket felelŇĎss√© tenni. Ezeknek a p√°rhuzamoss√°goknak a megismer√©se hozz√°seg√≠thet √∂nmagunk megismer√©s√©hez.

Professzor √ļr, mikor v√°lt nyilv√°nval√≥v√°, hogy √©pp komparatisztik√°val kell foglalkoznia?

Ez soha nem volt m√°sk√©pp. Nem tudom elk√©pzelni azt az irodalmi, irodalomtudom√°nyos szeml√©letet, hogy valaki eg√©sz √©let√©ben Berzsenyi-kutat√≥ vagy XX. sz√°zados, esetleg kiz√°r√≥lag germanista, mert abb√≥l van diplom√°ja. Az irodalom folyamat, amely √°lland√≥an gazdagszik vagy szeg√©ny√ľl. Egyre √ļjabb alkot√°sok kanoniz√°l√≥dnak √©s hullanak ki a k√°nonb√≥l. Az √©lŇĎ irodalom √°lland√≥an √°t√≠rja nemcsak az irodalmat, hanem az irodalomelm√©letet is. Nem lehet m√°sk√©pp gondolkodni, mint ebben a folyamatban. Ami nem azt jelenti, hogy minden irodalmi korszak minden jelens√©g√©t egyform√°n meg lehet ismerni. Mindenkinek vannak kit√ľntetett ter√ľletei √©s alkot√≥i. Hogy melyek azok, abban nagy szerepe van a v√©letlennek. Vannak az irodalomtudom√°nynak, az irodalomt√∂rt√©netnek, az egyes nemzeti irodalmaknak olyan r√©szei, amelyeket a kutat√≥ jobban tud, mint m√°sokat, de felt√©tlen√ľl kell, hogy legyen √°ttekint√©se az irodalom eg√©sz√©rŇĎl is. N√°lam ez a szeml√©let nagyon kor√°n kialakult. Az 1963-ban megjelent elsŇĎ tudom√°nyos tanulm√°nyom arr√≥l a Rumy K√°roly Gy√∂rgyrŇĎl sz√≥lt, aki r√©gi magyar nemesi csal√°d sz√ľl√∂ttek√©nt a Szepess√©gben n√©met anyanyelvŇĪk√©nt nevelkedett, majd 18 √©ves kor√°ban a debreceni koll√©giumban tanult meg magyarul. G√∂tting√°ban √©s J√©n√°ban j√°rt egyetemre, hazat√©rve legal√°bb tizen√∂t magyar v√°rosban tev√©kenykedett. Szl√°v, osztr√°k-n√©met √©s magyar tud√≥sokkal levelezett, illetve szl√°v, osztr√°k-n√©met, olasz √©s magyar foly√≥iratok, k√∂zt√ľk a V√∂r√∂smarty szerkesztette Tudom√°nyos GyŇĪjtem√©ny munkat√°rsa volt. Ňź volt az elsŇĎ polihisztor irodalm√°r, akivel foglalkoztam, sŇĎt m√°ig foglalkozom. Ut√°na j√∂ttek a t√∂bbiek, akik magas eszt√©tikai fokon tudatos√≠tott√°k sz√°momra, hogy mindegyik n√©p hozz√°j√°rul a monarchia-sz√∂veg l√©tes√ľl√©s√©hez, √©s mindegyik alkot√≥ja a monarchia-sz√∂vegnek.

K√©t tanulm√°nyk√∂tetet is k√∂zreadott az elm√ļlt √©vekben M√°rai S√°ndorr√≥l. Mit gondol, hol a helye M√°rainak a magyar irodalomban, √©s mi az oka a M√°rai-renesz√°nsznak?

Nem mondan√°m renesz√°nsznak, egyszerŇĪen eddig nem volt szabad sz√≥lni r√≥la, most pedig szabad. M√°rai S√°ndor jelen van a mai magyar irodalomban, amit azzal lehetne legjobban bizony√≠tani, hogy szakdolgozatok k√©sz√ľlnek r√≥la, a p√©csi orsz√°gos di√°kk√∂ri konferenci√°n nemr√©giben magam is b√≠r√°ltam di√°kdolgozatokat. M√°rai val√≥sz√≠nŇĪleg igen j√≥ √≠r√≥, azt hiszem, ilyen egyszerŇĪ az eg√©sz. Hi√°nyzott az irodalomb√≥l az a fajta vil√°g, amit senki t√∂k√©letesebben nem √∂r√∂k√≠tett meg n√°la. De nemcsak ez a szociol√≥giai oka van, hogy M√°rair√≥l k√∂nyvek sz√ľletnek. Kr√ļdy √©s Kosztol√°nyi valamik√©ppen¬†- ha negat√≠v p√©ldak√©ppen, ha b√≠r√°lva is¬†- de mindv√©gig jelen voltak az irodalomban. M√°rai politikai okokb√≥l nem lehetett jelen. A magyar irodalom durv√°n sz√°zadv√©gi novellist√°knak nevezhetŇĎ vonulat√°b√≥l, illetŇĎleg a Kr√ļdy-Kosztol√°nyi-M√°rai-Ottlik-vonulatb√≥l M√°rai sajn√°latos m√≥don sok√°ig hi√°nyzott. Most v√©gre visszaker√ľlhetett, √©s megkezdŇĎdhetett munk√°ss√°g√°nak kritikai feldolgoz√°sa. Az elsŇĎ rajong√≥ megnyilv√°nul√°sok ut√°n elj√∂tt az ideje, hogy szemben√©zz√ľnk a M√°rai-probl√©m√°val. Tudniillik a bel√°thatatlan term√©sŇĪ M√°rai-anyagban akad n√©h√°ny remekmŇĪ, van n√©h√°ny fontos mŇĪ, √©s van nagyon sok olyan alkot√°s, amelyben csak n√©h√°ny oldal vagy egy-egy mondat fontos sz√°munkra.

Azt √≠rta egyik k√∂tet√©ben, hogy M√°rai kev√©sb√© siker√ľlt alkot√°sai t√∂bbet el√°rulnak a gondolkod√°s√°r√≥l, √≠r√°smŇĪv√©szet√©rŇĎl, mint a legt√∂k√©letesebb remekmŇĪvei.

A kev√©sb√© siker√ľlt alkot√°saiban sokkal k√∂zvetlenebb√ľl jelennek meg azok a nyelvfiloz√≥fiai, t√∂rt√©netfiloz√≥fiai √©s¬†- ne restellj√ľk kimondani -¬†nemzetpolitikai probl√©m√°k, amelyek a nagy mŇĪvekben¬†- a Szindb√°d hazamegy, a B√©ke Ithak√°ban vagy az Egy polg√°r vallom√°sai elsŇĎ k√∂tet√©ben¬†- rejtetten jelennek csak meg. Hiszen azokban a fikci√≥ uralkodik a referenci√°lis anyag f√∂l√∂tt, a gyeng√©bben siker√ľlt mŇĪvekben pedig ford√≠tva, a referenci√°lis anyag uralkodik, s a szerzŇĎ mintegy f√©lretolja a szereplŇĎket √©s maga kezd besz√©lni. De nagyon √©rdekeseket mond! Egy olyan √©rtelemben vett kisebbs√©gi magatart√°s bontakozik ki elŇĎtt√ľnk, ami ma is kisebbs√©gben van Magyarorsz√°gon: a sz√≥ legnemesebb √©rtelm√©ben vett polg√°ri hagyom√°ny. A meg nem val√≥sult¬†- mert meg nem val√≥sulhatott¬†- polg√°ri hagyom√°ny sz√≥lal meg. Amikor M√°rai a Horthy-korszakra √©rtve azt mondja, egy orsz√°g huszon√∂t √©ven √°t el√°rulta a mŇĪvelts√©get, ezt mi tov√°bb tudjuk gondolni, hiszen a R√°kosi- √©s a K√°d√°r-korszak tov√°bbi negyven esztendŇĎn √°t el√°rulta. √Čs nem vagyok meggyŇĎzŇĎdve r√≥la, hogy a t√°rsadalmi tudatban 1989 √≥ta a mŇĪvelts√©g√© a fŇĎszerep... M√°rai roppant fontos, mert szemben√©z√©sre k√©nyszer√≠t. Ma infl√°ci√≥ja van a polg√°r sz√≥nak, a polg√°rtudatnak, √©s ez nagyon szomor√ļ abb√≥l a szempontb√≥l, hogy elfedi M√°rai polg√°rfelfog√°s√°t is. M√°rai az √≠r√°stud√≥ra¬†- aki a legt√∂k√©letesebben polg√°r, mert mŇĪv√©szi fokon az -, l√©nyeg√©ben azt mondja: ha egy Garren jelv√©nyt tŇĪz ki, akkor √°rul√≥.

Mit gondol, milyen veszélyei vannak annak, hogy azokat kivéve, akiknek ez a hivatásuk, az emberek egyre kevesebb szépirodalmat olvasnak?

EgyfelŇĎl igaz az¬†- a hallgat√≥kon is √©szreveszem -, hogy kevesebb, az olvas√°s √ļtj√°n megszerezhetŇĎ tud√°ssal j√∂nnek, mint az √©n koroszt√°lyom. Ugyanakkor annyi k√∂nyvkiad√≥ van, √©s a horribilis √°rakon is annyi k√∂nyv fogy el, hogy ez cs√∂kkenti az ide vonatkoz√≥¬†- bizony√°ra nagyon jogos¬†- pesszimista meg√°llap√≠t√°sokat. Tal√°n abb√≥l kellene kiindulni, hogy az olvas√°s egyelŇĎre epizodikusnak mutatkozik az emberis√©g t√∂rt√©net√©ben, hiszen a kora k√∂z√©pkort√≥l kezdve mindig csak egy elit olvasott. M√©g a k√∂z√©p-eur√≥pai orsz√°gokban is olyan nagym√©rt√©kŇĪ volt az √≠r√°studatlans√°g, hogy az emberek arra szorultak, hogy felolvassanak nekik. Az olvas√°s akkor lett kultussz√°, amikor az √ļjs√°g√≠r√°s elterjedt, √©s egyre √ļjabb √©rdekes, izgalmas, sz√≠nes olvasnival√≥k jelentek meg vil√°gszerte. Volt egy olyan korszak is, amikor az olvas√°s volt az egyetlen olyan cselekv√©si forma, amely az ellen√°ll√°ssal volt egyenlŇĎ, hiszen ha az ember egy klasszikust vett a kez√©be, s nem egy divatos k√∂nyvet, akkor m√°r ellen√°llt. Most minden k√∂nyv megjelenik, mindenki maga v√°laszt a divatos √©s a sz√≠nvonalas irodalom k√∂z√∂tt. √Čs maga v√°laszt a k√ľl√∂nb√∂zŇĎ cselekv√©si form√°k k√∂z√∂tt is, teh√°t ak√∂z√∂tt, hogy a nyarat olvas√°ssal t√∂ltse vagy befizessen egy k√ľlf√∂ldi turista√ļtra. Nem √≠t√©ln√©m el azokat, akik √∂sszegyŇĪjt√∂tt forintjaikat egy utaz√°si irod√°ba fizetik be, hogy p√©ld√°ul Spanyolorsz√°got, a Prad√≥t felfedezz√©k, vagy egy h√°tizs√°kkal bej√°rj√°k It√°li√°t. Vagy egyszerŇĪen azt tartj√°k fontosabbnak, hogy csal√°djuk sz√°m√°ra megteremts√©k azt a j√≥l√©tet, ami nyugaton teljesen term√©szetes. Nincs abban semmi meglepŇĎ, ha egy versesk√∂tet vagy egy tudom√°nyos munka √∂tsz√°z p√©ld√°nyban jelenik meg, ugyanis ez a re√°lis sz√°m. Nem az a term√©szetes, hogy Thomas Mann harmincezer p√©ld√°nyban fogy el. Nem tudom, kik vett√©k meg, kik olvast√°k el. Ma helyre√°ll az egyens√ļly az olvas√°s jelleg√©t tekintve. M√°sr√©szt pedig a mŇĪvelts√©gnek nem az olvas√°s az egyetlen form√°ja. MŇĪvelts√©g a tapintat, a figyelmess√©g is, az, hogy egy aut√≥ban √ľlŇĎ ne tegezŇĎ-k√°romkod√≥ form√°ban sz√≥ljon egy ker√©kp√°roshoz. A mŇĪvelts√©g terr√©num√°ba tartozik a mondatok megfogalmaz√°sa a mindennapi √©rintkez√©sekben. Ehhez persze az olvas√°s is hozz√°j√°rulhat, de nem felt√©tlen√ľl csak az olvas√°s r√©v√©n lehet ide eljutni.

Tansz√©ke szoros kapcsolatokat tart fenn sz√°mos rangos k√ľlf√∂ldi egyetemmel, egy vid√©ki egyetemen mŇĪk√∂dŇĎ komparatisztikai mŇĪhely sz√°m√°ra ez k√ľl√∂n√∂sen fontos lehet.

A szegedi nem egy vid√©ki, hanem a szegedi egyetem. Igen megtisztelŇĎ volt a tansz√©k√ľnk sz√°m√°ra, amikor a Slavia c√≠mŇĪ pr√°gai foly√≥iratban azt √≠rt√°k, hogy a magyar komparatisztikai kutat√°s egyik k√∂zpontja. Nyilv√°nval√≥, hogy az a tudom√°ny, amely csak Ny√≠regyh√°za √©s Hegyeshalom k√∂z√∂tt sz√°m√≠t annak, az nem tudom√°ny. Mert a tudom√°nyos teljes√≠tm√©nyt nem nemzeti nyelvben m√©rik, √©s a tudom√°nyban nincs demokr√°cia, j√≥sz√≠vŇĪs√©g, csak olyan teljes√≠tm√©ny van, amely Kamcsatk√°ban, Buenos Aires-ben √©s Szegeden egyform√°n teljes√≠tm√©nynek sz√°m√≠t. Ez persze megford√≠tva is igaz, ami nem tudom√°ny Ny√≠regyh√°z√°n, az nem lehet az P√°rizsban sem. Az √∂sszehasonl√≠t√≥ irodalomtudom√°nyi tansz√©k jelleg√©bŇĎl ad√≥dik: elemi √©rdek, hogy az idegen nyelvet tud√≥ hallgat√≥k¬†- term√©szetesen az oktat√≥k is¬†- kipr√≥b√°lj√°k √∂nmagukat, nemzetk√∂zi m√©rc√©vel megm√©rj√©k, hol √°llnak. A nemzetk√∂zi teljes√≠tm√©nyeket is ide kell hozni, hogy azokat a szegedi m√©rc√©n is megm√©rj√ľk. Mint ahogyan benn√ľnket is megm√©rnek P√°rizsban, R√≥m√°ban, B√©csben, hogy csak h√°rom olyan helyet mondjak, ahol tan√≠tv√°nyaink m√°r bizony√≠tott√°k, hogy meg√°llj√°k a hely√ľket. Bart√≥k B√©la zen√©je az Egyes√ľlt √Āllamokban √©pp√ļgy √©rt√©k, mint Szegeden. T√∂m√∂rk√©ny sem szegedi √≠r√≥, hanem √≠r√≥, akit Karl Kraus, egy b√©csi szerkesztŇĎ is nagyra becs√ľlt, mert nem tehetett m√°st, mint hogy nagyra becs√ľlje. Nagyon fontos, hogy n√©h√°ny hete Genov√°b√≥l j√°rt n√°lunk vend√©gprofesszor, a napokban Brn√≥b√≥l, azt√°n Ottaw√°b√≥l volt itt vend√©gtan√°r. A tansz√©k sz√°mos tagja √°lland√≥ levelezŇĎ √©s szem√©lyes kapcsolatban van Kolozsv√°rral, B√©ccsel, P√°rizzsal, R√≥m√°val, Kanad√°val, Hall√©val √©s G√∂tting√°val. Ez √≠gy van j√≥l, hiszen ettŇĎl √∂sszehasonl√≠t√≥ irodalomtudom√°nyi tansz√©k. √Ėnmagunkat ugyan √∂nmagunkkal is √∂ssze tudjuk hasonl√≠tani, de Narcissus igen rosszul j√°rt, amikor a v√≠zt√ľk√∂rben csod√°lta saj√°t arck√©p√©t, √©s el volt ragadtatva tŇĎle.

√Ārnyak k√∂zt muland√≥ √°rny c√≠mmel a Tiszat√°j K√∂nyvek sorozatban mostan√°ban jelent meg k√∂vetkezŇĎ k√∂tete, amelyben Baka Istv√°n l√≠r√°j√°r√≥l sz√≥l√≥ tanulm√°nyait adja k√∂zre. Hogyan l√°tja Baka hely√©t az irodalomban, √©s milyen szem√©lyes eml√©kei vannak a k√∂ltŇĎrŇĎl?

Baka Istv√°n sajnos nagyon keveset, mind√∂ssze egyetlen szemesztert tan√≠tott a tansz√©k√ľnk√∂n. MŇĪford√≠t√°st √©s mŇĪford√≠t√°s elm√©letet oktatott, ha egy√°ltal√°n elm√©letnek lehet mondani, hogy megvitatt√°k a hallgat√≥k mŇĪford√≠t√°sait, verseit. Bak√°t egy aspir√°nsom mutatta be nekem, ut√°na h√©t √©ven √°t igen fel√ľletes kapcsolatunk volt, amikor egyik kedves koll√©ganŇĎm k√∂zvet√≠tette azt a sz√°nd√©k√°t, hogy sz√≠vesen tartana a tansz√©k√ľnk√∂n mŇĪford√≠t√≥i szemin√°riumokat. Nem tudtam akkor, hogy ezt a szemin√°riumot a k√≥rh√°zba vonul√°s fogja k√∂vetni. F√©l √©v alatt rendk√≠v√ľl szoros munkakapcsolat alakult ki k√∂z√∂tt√ľnk. Ideadta a k√∂teteit. Bevallom ŇĎszint√©n, akkor nem voltam elragadtatva azokt√≥l a verseitŇĎl, amelyeket m√°r ismertem. Tudtam, hogy ott √©l benne a j√≥ k√∂ltŇĎ lehetŇĎs√©ge, de nem √©reztem, hogy a magyar l√≠r√°ban kiemelkedŇĎt produk√°lna. Ink√°bb a nyugatos, klasszikus moderns√©g fel√ļj√≠tott v√°ltozat√°nak gondoltam a l√≠r√°j√°t. Ut√≥bb der√ľlt ki: nem tudtam, hogy a Farkasok √≥r√°ja c√≠mŇĪ k√∂tet√©ben m√°r √°t√©rt√©kelte ezt a fajta¬†- egyesek √°ltal Nagy L√°szl√≥-inak, Kormos Istv√°n-inak, m√°sr√©szrŇĎl nyugatosnak tekintett¬†- l√≠raelk√©pzel√©st. Kor√°bbi vonzalmait felerŇĎs√≠tve elindult az ut√≥moderns√©g ir√°ny√°ba, a k√©sei Kosztol√°nyi, a k√©sei J√≥zsef Attila √©s a k√©sei Szab√≥ LŇĎrinc √°ltal meghonos√≠tott dialogikus verst√≠pus intertextu√°lisan rendk√≠v√ľl tel√≠tett v√°ltozata fel√©. A Farkasok √≥r√°ja volt az elsŇĎ k√∂tete, amely meggyŇĎz√∂tt arr√≥l, hogy k√∂lt√©szete kiemelkedŇĎ jelentŇĎs√©gŇĪ √©rt√©ke a magyar l√≠r√°nak. Ezt a meggyŇĎzŇĎd√©semet a hal√°l szor√≠t√°s√°ban kiadott versesk√∂tetei, kor√°bbi pr√≥z√°ja, sz√≠ndarabk√≠s√©rletei csak erŇĎs√≠tett√©k. K√©t k√≥rh√°zi kezel√©se k√∂z√∂tti r√∂vid idŇĎben meg√°llapodtam vele, hogy a szomsz√©dos orsz√°gok l√≠r√°j√°ba is kitekint√ľnk. ElsŇĎk√©nt egy szlov√©n k√∂ltŇĎ, Kajetan Kovič k√©t vers√©t produk√°ltam neki nyersford√≠t√°sban, felt√ľntetve a versel√©sbeli saj√°toss√°gokat. Elk√ľldtem mell√© a szlov√©n eredetit is. Baka, aki orosz szakosk√©nt √≥szl√°vot is tanult, √∂r√∂mmel mondta, hogy sz√°mos szlov√©n sz√≥t felismert benne. Eg√©szen brav√ļrosan leford√≠totta ezt a k√©t nem k√∂nnyŇĪ Kajetan Kovič-verset. Akkor j√∂ttem r√°, hogy ott a helye a szl√°v-osztr√°k-magyar ut√≥moderns√©gben, mert azt √ļgy tudja, mint kevesen a kort√°rs l√≠r√°ban. K√ľl√∂n √©rdekess√©g, hogyan volt k√©pes reag√°lni az orosz szimbolist√°kra, illetve akmeist√°kra. EgyfelŇĎl a Brjuszov, Belij k√©pviselte ezoterikusabb l√≠r√°ra, m√°sfelŇĎl a k√ľl√∂nb√∂zŇĎ nemzeti kultur√°lis irodalmi k√≥dokat √°t√≠r√≥ Mandelstam l√≠r√°j√°ra. Nem kev√©sb√© Ahmatova √©s Cvetajeva k√∂lt√©szet√©re reag√°lt a Sztyepan Pehotnij testamentuma c√≠mŇĪ k√∂tet√©ben, mik√∂zben mindv√©gig megtartotta √©rdeklŇĎd√©s√©t a klasszikus moderns√©g ir√°nt, amit az ut√≥moderns√©g felŇĎl √°t√≠rt. √ćgy alkotott olyat, amely legjobb darabjaiban a kelet-k√∂z√©p-eur√≥pai r√©gi√≥ eg√©sz√©nek √©rt√©ke.

√ćr√°saib√≥l, tanulm√°nyaib√≥l a m√°s nemzetek, vall√°sok ir√°nti szimp√°tia, meg√©rtŇĎ tolerancia sug√°rzik. Mit gondol, mit tehet az egyre erŇĎs√∂dŇĎ sz√©lsŇĎs√©gek ellen egy √©rtelmis√©gi a mai Magyarorsz√°gon?

A sz√©lsŇĎs√©ges politikai gondolatok ellen egy √©rtelmis√©gi nem sokat tud tenni, mert fel tud ugyan sz√≥lalni, de nem szabad ugyanabban a st√≠lusban felsz√≥lalnia. √ćgy viszont nem hallj√°k meg a hangj√°t. Gyakrabban kellene felsz√≥lalnia, de nem tud, hiszen hivat√°sa van, szeretn√© meg√≠rni azt, amit a saj√°t szakter√ľlet√©n fontosnak gondol. A sz√©lsŇĎs√©gek kezel√©se a politika dolga. Az √©rtelmis√©gieknek olyan l√©gk√∂rt kell teremteni√ľk, amelyben a sz√©lsŇĎs√©gek megsz√≥lalhatnak ugyan, de √∂nmagukat marginaliz√°lj√°k. Sajnos a magyar √≠r√≥√©rtelmis√©g rendk√≠v√ľl megosztott, n√©h√°nyan saj√°t sikertelens√©g√ľket, frusztr√°lts√°gukat, kiszorul√°sukat a k√°nonb√≥l √ļgy √©lik meg, mint egy m√°sik csoport akci√≥j√°t a kiszor√≠t√°sukra. Holott csak az √©lŇĎ irodalom term√©szetes reflexe, hogy a maga szempontj√°b√≥l √©rt√©ket hangs√ļlyozza, az √©rt√©ktelent pedig nem. Ezek a k√°nonb√≥l kiszorul√≥ √≠r√≥k nem rendelkeznek Stendhal b√∂lcsess√©g√©vel, aki √©let√©ben sohasem volt tagja a francia irodalmi k√°nonnak, de egyszer azt mondta: "√Čn az a lott√≥szelv√©ny vagyok, amely harminc √©v m√ļlva lesz fŇĎnyerem√©ny." Ami az irodalomtudom√°nyos "sz√©lsŇĎs√©geket" illeti: minden sz√©lsŇĎs√©g elŇĎbb-ut√≥bb "klassziciz√°l√≥dik". Sz√©lsŇĎs√©g volt a maga idej√©ben a pozitivizmus, a szellemt√∂rt√©net, a strukturalizmus, de ma m√°r √ļgy tekint√ľnk r√°juk, mint az irodalomtudom√°nyos alakul√°s egy-egy √°llom√°s√°ra, amibŇĎl megmaradt az, aminek meg kellett maradni, √©s √≥hatatlanul lomt√°rba ker√ľlt, aminek oda kellett ker√ľlnie. Az irodalomtudom√°nyos √©letben sz√©lsŇĎs√©gek, hatalmi aspir√°ci√≥k igyekeznek poz√≠ci√≥t szerezni, de e poz√≠ci√≥szerz√©s k√∂vetkezt√©ben nemigen alkotnak olyat, amire √©rdemes odafigyelni. Egy g√ļnyirat, egy pamflet, egy rossz k√∂nyv elŇĎsz√∂r lehet ugyan √©rdekes, m√°sodszorra m√°r megszok√°ss√°, unalomm√° v√°lik. Dolgozni kell, ennyi az eg√©sz! Egy√©bk√©nt nem hiszem, hogy t√ľrelmesebb lenn√©k m√°sokn√°l, hiszen igen erŇĎteljes recenzi√≥kat √≠rok irodalomtudom√°nyos szakfoly√≥iratokban, amelyekben az √°ltalam rossznak tartottat rossznak, a j√≥t j√≥nak mondom. Nem biztos, hogy igazam van. Elfogadom, hogy nem √©n mondom ki a v√©gsŇĎ igazs√°got, b√∂lcsess√©get, hiszen azt sem tudom, hogy van-e v√©gsŇĎ igazs√°g √©s b√∂lcsess√©g.

Professzor √ļr, hogyan fogadta a Herder-d√≠jat?

Igen nagy meglepet√©ssel √©s szorong√°ssal. Az elsŇĎ k√©rd√©s az volt √∂nmagamhoz: Mi√©rt kaptam meg? Az, hogy HerderrŇĎl, a jelentŇĎs n√©met gondolkod√≥r√≥l, sŇĎt magyar befogad√°s√°r√≥l is t√∂bb √≠zben √≠rtam, √∂nmag√°ban nem adott v√°laszt, mert ezek a tanulm√°nyaim csak magyarul jelentek meg. Tudtam, hogy a zeneszerzŇĎk k√∂z√ľl Kod√°ly Zolt√°n, Farkas Ferenc √©s Kurt√°g Gy√∂rgy, az irodalom √©s az irodalomtudom√°ny ter√ľlet√©rŇĎl t√∂bbek k√∂z√∂tt N√©meth L√°szl√≥, Illy√©s Gyula, Keresztury DezsŇĎ, V√≠zkelety Andr√°s kapta meg kor√°bban ezt az elismer√©st. Mindannyian val√≥ban nagyon sokat tettek a r√©gi√≥ b√©k√©j√©√©rt, a r√©gi√≥ kult√ļr√°inak egym√°shoz k√∂zel√≠t√©s√©√©rt. V√©gigtekintve a tekint√©lyes n√©vsoron felmer√ľlt bennem, hogy amit √©n magyarul, szl√°v nyelveken, n√©met√ľl, angolul √©s franci√°ul √≠rtam, val√≥ban el√©g-e egy ilyen jelentŇĎs nemzetk√∂zi d√≠jhoz. Szerencs√©re nem nekem kellett eld√∂ntenem. Nyilv√°n nagy szerepe volt a v√©letlennek is az oda√≠t√©l√©s√©ben, azaz annak, hogy kinek a kez√©be ker√ľltek az √≠r√°saim. Mindenesetre nagyon √∂r√ľl√∂k neki, mert nagyon sokan √∂r√ľlnek velem. L√°tom, hogy kik gratul√°lnak csup√°n protokoll√°risan, √©s kik azok, akik √ļgy √©rzik, hogy r√©sz√ľk volt ebben a d√≠jban. Mert inspir√°ltak, mert egy√ľtt gondolkodtak, mert v√©gigk√≠s√©rt√©k tan√°csaikkal, ellenkez√©seikkel, b√≠r√°lataikkal a p√°ly√°m. Amikor az √°tad√≥ √ľnneps√©gen megk√∂sz√∂ntem a d√≠jat, arr√≥l besz√©ltem, hogy Herder szavai ma is idŇĎszerŇĪek, hiszen az √©rtelem, a sz√©ps√©g √©s az emberszeretet k√∂lcs√∂n√∂sen √°t kell hogy hass√°k egym√°st. Herder lelk√©szk√©nt, k√∂ltŇĎk√©nt, t√∂rt√©netfiloz√≥fusk√©nt, a figyelembe nem vett n√©pek √©s n√©pk√∂lt√©szetek felfedezŇĎjek√©nt is ebbe az ir√°nyba igyekezett elmozdulni. √Čs a d√≠j alap√≠t√≥i, akik az alkot√≥ teljes√≠tm√©nyt d√≠jazz√°k, szint√©n valami olyasmit pr√≥b√°ltak erŇĎteljesen, eur√≥pai m√≥don, amit √©n a magam szer√©ny eszk√∂zeivel is pr√≥b√°ltam: a m√°ss√°got a m√°ss√°g√°ban elfogadni. Ne akarjuk a magunk elfogults√°gait r√°h√ļzni m√°s elfogults√°gokra, hanem¬†- √©ppen az√©rt, mert mi is elfogultak vagyunk¬†- pr√≥b√°ljuk tudom√°sul venni, hogy m√°snak legal√°bb annyi joga van az elfogults√°gra. Ha mindannyian figyelembe vessz√ľk ezt, akkor m√°r t√°rgyszerŇĪek, t√°rgyilagosak vagyunk, √©s ha m√°ssal nem, legal√°bb √∂nmagunkkal tiszt√°ban vagyunk. Val√≥sz√≠nŇĪleg ennek a gondolatnak sz√°mos tanulm√°nyba foglal√°sa k√©sztethette arra a g√∂ttingai, b√©csi, hamburgi illetŇĎs√©gŇĪ kurat√≥riumot, hogy ebben az esztendŇĎben nekem √≠t√©lj√©k a d√≠jat.

Mit jelent ez az elismerés a további pályáján?

√ďri√°si felelŇĎss√©get! Ha eddig, mint tan√°rnak, minden mondatomat meg kellett gondolnom, akkor most sz√°zszorosan meg kell. Mert a Herder-d√≠j k√∂telezetts√©g. Ami ezut√°n k√∂vetkezik, azt hiszem, nem lesz m√°s, mint ennek a k√∂telezetts√©gnek val√≥ megfelel√©s k√≠s√©rlete.

Nem rossz az idei kit√ľntetettek n√©vsora, hiszen p√©ld√°ul G√≥recki, a vil√°gh√≠rŇĪ lengyel zeneszerzŇĎ √©s az ismert rom√°n k√∂ltŇĎ, Mircea Dinescu is a d√≠jazottak k√∂z√∂tt van.

Mindig nagyon elŇĎkelŇĎ a d√≠jazottak n√©vsora, ez√©rt is volt szorong√°s bennem. IdŇĎnk√©nt √©jszaka felriadok arra, hogy azt hiszem, most boldog vagyok. De nem √∂nmag√°ban a d√≠j miatt, hanem az√©rt, mert a szegedi egyetem fŇĎ√°ll√°s√ļ oktat√≥i k√∂z√ľl elsŇĎk√©nt kaptam meg. A koll√©g√°k megnyilv√°nul√°saib√≥l, leveleikbŇĎl, besz√©lget√©seikbŇĎl azt olvastam ki, hogy ŇĎk is velem √∂r√ľlnek, √©s teljes joggal √ļgy √©rzik, hogy a J√≥zsef Attila Tudom√°nyegyetem is kapta. Egy tan√°ri, egy irodalomt√∂rt√©n√©szi p√°lya mindig kollekt√≠v teljes√≠tm√©ny. Ha nincs a Tiszat√°j, ha nincs a Forr√°s √©s a Literatura, ha nincsenek a szerkesztŇĎk, a hallgat√≥im, akik k√©rnek, k√∂vetelnek, ellenkeznek √©s pimaszul v√°laszolnak, ha nincs P√°l Tam√°s √©s Kovalik Bal√°zs¬†- akiknek szegedi Mefistofele-produkci√≥ja √©letre sz√≥l√≥ √©lm√©nyt jelentett -, akkor sok minden mellett √©szrev√©tlen√ľl elmegyek. A T√≠z h√≠res reg√©ny c√≠mŇĪ k√∂nyvembe p√©ld√°ul egy szigorlati felelet egyik negyed mondata is beleker√ľlt. Az eg√©sz √©let egyetlen nagy pl√°gium, tulajdonk√©ppen csak az √∂sszeszerkeszt√©s az √©n mŇĪvem.

Noha Budapesten él, szinte az egész tanévet Szegeden tölti, de nem tanszéki szobájába zárkózva, hanem figyelve a város színházi és koncertéletére is. Miért tartja ezt fontosnak?

A sz√≠nh√°z √©s a koncert beletartozik abba az √©letform√°ba, amit M√°rait√≥l plagiz√°lok. Nem az√©rt, hogy mutassam, √©n a sz√≠nh√°zba, a Kass Gal√©ri√°ba j√°rok, hanem az√©rt, mert ez sz√ľks√©gletem. √ögy √©rzem magam szegedinek, hogy a v√°ros nagyon √©rt√©kes kult√ļr√°j√°val is azonosulni akarok. Mint ahogyan azt is sz√ľks√©gesnek tartom, hogy a menz√°ra vagy az OTP-be menet az elŇĎtt a h√°z elŇĎtt menjek el, ahol Babits Mih√°ly lakott. Az is nagyon fontos, hogy a Vir√°g cukr√°szda eklektikus-szecesszi√≥s belsŇĎ term√©ben a gesztenyep√ľr√©t megegyem. A Sz√©chenyi t√©r, a K√°r√°sz utca √©s a Tisza-part is fontosak sz√°momra, mindig v√©gig akarok s√©t√°lni rajtuk. Nem √ļgy vagyok Szegeden, hogy csak a vas√ļt√°llom√°s √©s az egyetemi √©p√ľletek k√∂z√∂tti t√∂megk√∂zleked√©si j√°ratokat ismerem. Szegeden otthon akarok lenni, √©s otthon is vagyok.

Milyen ez a v√°ros?

Csod√°latos, ha itt vannak az egyetemist√°k. Szegednek nagy szerencs√©je, hogy kult√ļr√°k hat√°r√°n √©p√ľlt. M√°r a XVIII. sz√°zadban is √©lt itt egy jelentŇĎs sz√°m√ļ szerb kisebbs√©g. A piarist√°k itteni iskol√°ja mindig toleranci√°j√°r√≥l volt h√≠res, nem megt√©r√≠teni akarta a pravoszl√°v tanul√≥it, hanem f√∂lnevelni. Szeged vonz√°sk√∂re mind a mai napig kiterjed a magyarorsz√°gi nemzetis√©gekre, hiszen a fŇĎiskola rom√°n √©s szlov√°k tansz√©k√©n nemzetis√©gi oktat√°s folyik. Fontos az is, hogy rom√°n konzul√°tus mŇĪk√∂dik a v√°rosban. Ha a szegedi v√°rosvezet√©s is √≠gy l√°tja, annak csak √∂r√ľlni tudok. Annak m√°r kev√©sb√©, hogy a kultur√°lis k√∂z√©let sokszor √°tpolitiz√°l√≥dik, √©s p√°rtpolitikai √©rdekek √©rv√©nyes√ľlnek a p√°ly√°zatok elb√≠r√°l√°s√°ban √©s a kinevez√©sekben. B√°r ez minden√ľtt √≠gy van, nem felt√©tlen√ľl kell, hogy √≠gy legyen. K√©rem az illet√©keseket, hogy t√∂bb M√°rait √©s Goeth√©t olvassanak! Akkor val√≥sz√≠nŇĪleg a mŇĪv√©szi teljes√≠tm√©nyt fogj√°k honor√°lni, √©s nem a mi kuty√°nk k√∂lyke alapon fognak √≠t√©lkezni. Lehet, hogy rosszul l√°tom, de k√≠v√ľlrŇĎl n√©zve mindez √≠gy tŇĪnik.

Milyennek tartja a város és az egyetem kapcsolatát?

Szeretn√©m, ha sokkal t√∂bb kapcsolat lenne k√∂z√∂tt√ľk, ha Szeged jobban a mag√°√©nak vallan√° az egyetem√©t. Ne felejts√ľk el, hogy a szegedi egyetem adta az egyetlen magyarorsz√°gi Nobel-d√≠jast! Szent-Gy√∂rgyi Albert mellett itt tan√≠tott Zolnai B√©la, S√≠k S√°ndor, √©s a mai napig itt tan√≠tanak a magyar tudom√°nyos √©let jelesei. Nem tudom, hogy p√©ld√°ul Csetri Lajos professzor megkapta-e a v√°rost√≥l azt az elismer√©st, amit m√°r r√©gen meg kellett volna kapnia.

Professzor √ļr, v√©gezet√ľl arra lenn√©k k√≠v√°ncsi, milyen tervei vannak a k√∂vetkezŇĎ √©vekre?

Amikor Arany J√°nos a magyar irodalom nagy szerencs√©j√©re v√©g√ľl befejezte a Toldi szerelm√©t, azt √≠rta egy verssor√°ban: "Csak ez egy munk√°mmal igaz√°n tartoztam." √Čn legal√°bb h√°rom munk√°val tartozom magamnak, de lehet, hogy nem fogom tudni meg√≠rni. Poszler Gy√∂rgy akad√©mikus egy r√©gebbi k√∂sz√∂nŇĎ level√©ben arra figyelmeztetett, hogy ideje volna √∂sszefoglalni a r√©gi√≥beli dolgozataimat, azok elvi-elm√©leti h√°tt√©ranyag√°t illetve az elemz√©seket. A k√∂vetkezŇĎ feladat a r√©gi√≥nk romantik√°j√°r√≥l egy V√∂r√∂smarty-k√∂zpont√ļ terjedelmesebb √∂sszehasonl√≠t√≥ tanulm√°ny, amelynek vannak m√°r elŇĎzm√©nyei, l√©nyeg√©ben √∂ssze is lehetne √°ll√≠tani, de tov√°bb szeretn√©m ezt a probl√©m√°t gondolni az √ļjabb romantika kutat√°sok f√©ny√©ben. V√∂r√∂smarty ir√°nt nagyon elfogult vagyok, legjobb verseiben a XIX. sz√°zad egyik legnagyobb k√∂ltŇĎegy√©nis√©g√©nek tartom. Harmadik tervem a tansz√©kkel kapcsolatos. Kedves koll√©g√°mmal, Odorics Ferenccel egy√ľtt tervez√ľnk egy angol nyelvŇĪ tanulm√°nyk√∂tetet az √°ltala √©s munkat√°rsai √°ltal l√©tes√≠tett deKON-csoport √©s a vele rokonszenvezŇĎk tanulm√°nyaib√≥l. Ezzel kettŇĎs c√©llal szeretn√©nk kil√©pni a nemzetk√∂zi nyilv√°noss√°g el√©: egyr√©szt, mert meggyŇĎzŇĎd√©sem, hogy ŇĎk nemzetk√∂zi m√©rc√©vel m√©rve is fontos irodalomelm√©leti gondolkod√≥k, m√°sr√©szt ez a nemzetk√∂zileg is fontos v√°llalkoz√°s meg√©rdemli, hogy bizony√≠tsuk, van magyar irodalomelm√©leti gondolkod√°s. Ha ezt a h√°rom nagy tervemet siker√ľlne megval√≥s√≠tani, akkor Goethe Faustj√°val mondhatn√°m: "Most boldog√≠t a legszebb pillanat."


Holl√≥si Zsolt - Tiszat√°j - 1999. j√ļlius

Hirdetés





Ajánló

Szegedi Nemzeti Színház
Tiszat√°j
Szegedi Tudom√°nyegyetem
Szegedi Pinceszínház
M√≥ra Ferenc M√ļzeum
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Thealter International
Szeged v√°ros
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szegedi Kort√°rs Balett
Somogyi-könyvtár
Szegedi Kisszínház
:: Hollósi Zsolt 2006 - e-mail : hollosizs@gmail.com
www.hollosizsolt.hu