Ă–n a(z) 674666. látogatĂłnk,  Ă©s 122. a mai napon
   Rovataink: KĂ©pzĹ‘művĂ©szet >> Mednyánszky Szegeden >>
  KeresĹ‘   
  KezdĹ‘lap   
  Abdelali    
   KĂ©pzĹ‘művĂ©szet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   SzĂ­nház
   Opera
   Tánc
   JĂł helyek...
   In memoriam...
   A kötetrĹ‘l
   Ă‰pĂ­tĂ©szet
   Kass János
   Pataki Ferenc
   Novák András
   Zombori LászlĂł
   Mednyánszky Szegeden
   Kopasz Márta
   DĂ©r István-album
   15 Ă©ves a SZĂ–G-ART
   Szűcs Édua
   Kortárs Szeged a REĂ–K-ben

www.idokep.hu




Baska


Dubrovnik


Rab
/ Instagram

Báró Mednyánszky,
az utazó festő

A tavalyi Chagall-tárlat után Ăşjabb nagy Ă©rdeklĹ‘dĂ©sre számot tartĂł kiállĂ­tást szervezett a MĂłra Ferenc MĂşzeum: márciusig láthatĂłk Szegeden az egyik legjelentĹ‘sebb magyar festĹ‘, Mednyánszky LászlĂł kĂ©pei. Az 1919-ben elhunyt művĂ©sz munkásságának századfordulĂłig tartĂł idĹ‘szakát ismerhetjĂĽk meg a Szlovák Nemzeti GalĂ©ria gyűjtemĂ©nyĂ©bĹ‘l kölcsön kapott olajfestmĂ©nyek Ă©s grafikák segĂ­tsĂ©gĂ©vel.

 

 

Báró Mednyánszky László a Felvidéken, a Trencsén vármegyei Beczkón, édesapja családjának ősi birtokán született 1852-ben. A nagy hírű família története egészen a középkorig vezethető vissza, a Mednyánszkyak tudós tanárokat, politikusokat, katonákat és papokat adtak az országnak. Gyermekéveit Nagyőrön, az anyai felmenők birtokán és a vadregényes beczkói várban töltötte, amit a legenda szerint egyik őse, Stibor vajda építtetett kedvenc bolondja számára. A többnyire tragikus végű családi históriák és a romantikus környezet örökre bevésődött a fiatal Mednyánszky képzeletébe. Erről naplójegyzetei is tanúskodnak, amelyeket magyarul, németül és franciául, de görög betűkkel írt. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Szirmay Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúrák tudósaként bejárta az egész Balkánt és Törökországot. Mednyánszkyt érzékeny idegrendszere miatt időnként szélsőséges megnyilvánulások, hangulatingadozások jellemezték, ugyanakkor folyamatosan szigorú önvizsgálatot is tartott. A jóság, az emberi cselekedetek tisztasága éppúgy foglalkoztatta, mint a rossz. Önmagával szemben volt a legkönyörtelenebb.

Korán kapcsolatba került a képzőművészettel: 1863-64-ben a hosszú hónapokon át Nagyőrön vendégeskedő bécsi festőtől, Thomas Endertől akvarellezni és rajzolni tanult. Szülei kérésére egy ideig mérnöki tanulmányokat folytatott a zürichi Politechnikumban, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy az a pálya nem neki való, családja támogatásával Münchenbe ment festészetet tanulni. 1873-ban már a párizsi École des Beaux-Arts-on Isidore Pils történelmi zsánerfestő növendéke. A gipszmintákról készített akadémikus tanulmányrajzok, a szigorú művészeti kánonok azonban nem elégítették ki, inkább az eleven természet és az érzelmek, érzések képi kifejezése vonzotta. A barbizoni iskolával érzett rokonságot. 1875-ben a Montmartre-on bérelt műtermet, majd a nyarat már Beczkón töltötte, ahol számos szép tájképet festett. Franciaországba visszatérve Barbizonban és Párizsban dolgozott, 1878-ban bejárta szinte egész Olaszországot, Rómában műtermet bérelt. Hazatérve Pesten és Bécsben festett, rendszeresen részt vett mindkét város kiállításain. A Műcsarnok 1888-as Téli Tárlatán Mindenszentek című festményével nyerte el az első nagy szakmai elismerést, a 400 forintos társulati díjat. Barátságot kötött Justh Zsigmonddal, aki Fuimus című regényében Czobor Lipót néven valójában festő barátja alakját írta meg. Mednyánszky a következő évben visszatért Párizsba, és két és fél év alatt bejárta Franciaországot. Párizsban rongyszedőként vegyült az utca népe közé, Marseille-ben pedig kikötőmunkásként dolgozott egy ideig, hogy a külvárosi vagányok, csavargók, nyomorultak életét testközelből is megismerje és azután hitelesen ábrázolja. „Alvilági realizmusát” az 1896-97-es párizsi tél bontakoztatta ki igazán. „Megleste sovány arcvonásaikat, melyek élesek, mint a kés, amit a zsebükben szorongatnak. Megfigyelte őket, amint izzó szemmel kémlelnek az éjszakába, melyben rongyos ruhájuk szürke színe egybeolvad a sötétséggel. Mozdulataikat, magatartásukat abszolút helyesen látja, akár nyugodtak (abban a pillanatban, amikor a kis ragadozó éppen arra készül, hogy prédájára vesse magát), akár a dráma legnagyobb hevében... Kis mesterművek ezek. Ha nem is szánalmat, de testvéri rokonszenvet éreztetnek e szegény ördögök, e szerencsétlen félvilági emberek iránt, akik már születésüknél fogva nyomorúságra, bűnözésre és erkölcstelenségre vannak ítélve és ezt a sorsot olyan természetesen vallják, hogy az ember önkéntelenül megindulva tekint arra a csupasz egyszerűségre, mellyel a Rosszat megtestesítik....” - írta Adrien Remacle annak a gyűjteményes kiállításának a katalógusába, amely 1897 áprilisában nyílt meg Georges Petit párizsi galériájában.

 

 

Mednyánszky a párizsi siker után nyár végén hazatért Beczkóba. A következő évben Hegyi táj című képét aranyéremmel jutalmazta a Műcsarnok. Feljegyezték róla, hogy egy-egy mozdulatért, érdekes fejformáért hajlandó volt azonnal ismeretséget kötni az utcán akár egy véres verekedésből kikeveredett kocsmatöltelékkel is. Képes volt hosszan követni valakit, ha kíváncsivá tette a mozgása. Alkalmi ismerőseit meghívta, etette, itatta, majd beszélgetés közben lerajzolta. Többek számára segélyakciót szervezett, sőt Pesten még egy segélyező egyesületet is megkísérelt alapítani a nyomorgók nehézségeinek enyhítésére. Vonzották a természetes ösztöneik szerint pózok nélkül élő, őszinte, egyszerű emberek. Bécsben kötött mély barátságot a katonaidejét töltő váci földművessel, Kurdy Bálinttal, akit később családjánál többször is meglátogatott Vácott. 1900-ban Galíciába, Krakkóba, Zakopanéba, a Székelyföldre utazott, szerepelt a párizsi világkiállításon is. A következő tavaszt adriai utazgatással töltötte, főként Dalmáciában és Montenegróban bolyongott. Gyakran hóna alá vette palettáját és egyetlen öltözet ruhában kelt útnak, még a legközelebbi barátai sem tudták, hogy merre csatangolt. Utazásai közben állandóan rajzolt, tanulmányokat készített. A teljes átélés jellemezte akár tájat, akár embert ábrázolt. Élete valójában egyetlen hosszú vándorlás, miközben belső világa is kiteljesedett. A buddhizmus és a teozófia eszméivel megismerkedve egyre inkább igyekezett befelé fordulni. Filozófiai gondolkodásának fejlődése naplóiban jól nyomon követhetők. Gyermekkora óta meglévő, és egyre súlyosbodó reumatikus bántalmait Pesten és Bécsben kezelték. „A legnagyobb, legfenségesebb szenvedés az, amely nem gondolkodik, csak szeret. Erős szenvedélyek – fizikai szenvedés, morális szenvedés. Kifejezése a szerelemnek, az imádásnak, a magasabb örömnek. A szép fájdalom. Mennyire lelkesítette egykor fantáziámat, és mily sokféleképpen adtam neki kifejezést (fejek, alakok!). Jöjjetek szegény barátok, irigylésre méltók, szenvedéseitek ellenére, mint ahogy szépek lettetek a szenvedésben, mint a ti lelketek szép” – írta naplójában. 1906-ban a végsőkig kitartott a tüdővészben szenvedő barát, Kurdy Bálint betegágyánál. Mindent megtett érte, majd amikor gondos ápolása ellenére is elveszítette, önzetlenül támogatta családját, özvegyét, sőt még annak második férjét is.

Az őt rajongva szerető, elszegényedett nemesi családból származó lánynak, az uradalmi gondnokságot elvállaló Sirchich Jankának köszönhette, hogy szülei halála után is otthon érezhette magát Beczkón, ahová utazgatásaiból vissza-visszatért. 1912-ben többször is járt Csongrádon beteg festőbarátjánál, Piroska Istvánnál. Amikor 1914-ben kitört az I. világháború, Bécsből Pestre sietett, és Tisza István segítségével az Új Idők és a Pesti Hírlap rajzolójaként kiment az orosz frontra. Bár ekkor már 62 éves elmúlt, a Monarchia hadseregével szinte minden fronton megfordult a következő években. 1916 júliusában megsebesült az olasz fronton, de ez sem gátolta meg abban, hogy a gyilkolás démonának vonzását, az emberben rejlő gonosz tombolását megrázó harctéri képeivel megmutassa. 1917 nyarán újból az olasz frontra készült, de vesebaja kórházba parancsolta. Romló egészsége miatt ágyhoz kötve nem tudta már követni a Monarchia összeomlásának eseményeit. 1919 áprilisában puritán körülmények között halt meg Bécsben, koporsóját csak néhány ismerőse követte.

HollĂłsi Zsolt

 

 

Mednyánszky művészetéről

„Mednyánszky át volt hatva attól a bizonyosságtól, hogy mindaz, amit érzékeink révén egy személyről vagy tárgyról megtudhatunk, a megismerésnek mindössze zavaros, apró fényfoltját jelenti, amely körül az ismeretlen és megfoghatatlan erők roppant világrészei sötétlenek. Ezért is festette meg alakjait és tájképeit úgy, hogy sejtelmes hátterek ölében csak félig láthatók. Derengő, szürkülő világítást fakasztott körülöttük, hogy árnyak és révületek módjára hassanak, mint különös, fantomszerű lények, amelyek misztikus akváriumok mélyén rejtőznek. Olyan alakos és tájképes látomásai is vannak, amelyek hirtelen, lidércfényes káprázat módjára lobbannak fel a színek és tónusok sötét burkolata alól. Amit egy Mednyánszky-festményen észlelhetünk, az a teljes látomásnak csak csekély részét tartalmazza. Minden képnek van egy láthatatlan fele is. A látomás súlypontja ebben a láthatatlan dimenzióban rejlik, amely olykor a hajnali vagy tavaszi ébredés boldog, ezüstös-rózsás sejtelmeivel biztat, de többnyire az elmúlás, az enyészet, a végzetszerűség nyomasztó mélabúját árasztja magából, sötétre fogott barnák és vörösök, aranysárgák, kékeszöldek és violák komor igézetével. (…) Aránylag későn szabadult vérbeli festővé, aki a tónusos fény-homály, majd pedig a mélytüzű, briliáns színesség stílusában mesterien szép műveket alkotott." Kállai Ernő

Szegeden egykor Ă©s ma

Amikor Mednyánszky 1879 márciusában értesült a szegedi nagyárvízről, azonnal a helyszínre sietett, és részt vett a védelmi munkálatokban. Gondolkodás nélkül segített a bajba jutott város polgárainak. Szeged és a művész most ismét egymásra talál: január 27-én Mednyánszky-tárlat nyílik a Móra Ferenc Múzeumban. A kiállításon a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből 28 műalkotást, húsz olajfestményt és nyolc grafikát mutatnak be. Olyan egyedülálló válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők, amely ebben a formában még nem volt látható Magyarországon. A kiállított anyag izgalmas keresztmetszete Mednyánszky századforduló előtti munkásságának. Tájképfestészetének erényeivel éppúgy szembesülhetnek a látogatók, mint karakteres emberábrázolásával, portréival. A kiállított alkotások többsége a festő szülőföldjén, nagyőri tartózkodása idején született. A vázlatok, rajzok mellett nagyobb méretű festmények is láthatók majd, mint például az 1880-as évek elején készült Szerencsétlenség című mű, valamint az Alkony, amely egy amerikai aukción, mint ismeretlen mester alkotása került kalapács alá, de vásárlója felismerte, hogy Mednyánszky festménye. Ez a mű is jól példázza, hogy Mednyánszky számára a táj egyben eszköz a saját lelkiállapotának kifejezésére. A nagyőri táj, a Tátra élete végéig művészetének fontos témája volt.

Hirdetés



Ajánló

draw
mouchkilaaaa
hollosizsolt.hu/vv.php
:: HollĂłsi Zsolt 2006 - e-mail : hollosizs@gmail.com
www.hollosizsolt.hu