Családias hangulatban készülnek a Madách-bemutatóra a szegedi szabadtérin
Színészt próbáló Tragédia-próbák
2011. június 25. SZEGED
Kevés az idő, sok még az elvégzendő munka az ünnepi évadot nyitó bemutatóig, Vidnyánszky Attila irányításával mégis vidám, szinte családias hangulatban zajlanak Az ember tragédiájának színészt próbáló próbái a szegedi Dóm téren.
– Ilyenkor örülök, hogy nem lettem színész! – súgja oda egy kolléganő a Tragédia Dóm téri próbáján. A keretszíneknél tartanak, Ádám és Éva – Rátóti Zoltán és Ónodi Eszter – lapátolja a barnásvöröses humuszt. A nap már lement, de nagyszínpad úgy felforrósodott, hogy ontja a meleget. Színészek, statiszták izzadva küzdenek az anyaggal. Az ukrán díszlettervező, Alexander Belozub tonnányi virágföldet rendelt a színpadra; ahogy Madách mondaná: „e porvilágra”. Ónodi Eszter csupa föld, a színpad porzik. „Tüdőszanatóriumban kötök ki asztmával!” – mondja nevetve sorstársainak.
A hatalmas díszlet arénalépcsőin szentesi drámatagozatos gimnazisták nehéz angyalszárnyakat tartanak. Amikor ki kell cipelniük, alig bírják. Húzzák-vonják, görbül a súlyos „jelmez”. A produkció mókamestere, a Lucifert játszó Trill Zsolt rájuk szól: „Emeljétek meg, mert elkopik a farkatok!”
„Tonnányi kellék van a színpadon, ezeket mozgatni is kellene. Homokot hozunk-viszünk” – sürgeti a csapatot a rendező, Vidnyánszky Attila. Közben a nézőtéren azt latolgatják a kibicek: sokan összehasonlítják majd ezt a Tragédiát Alföldi Róbert elhíresült produkciójával. A színpadkép kétségkívül monumentális és hatásos: központi eleme, az emberiség történetének fehér pergamenje 15 méter magasra nyúlik, eltakarja a Dóm rózsaablakát. A legtetején trónol az Úr, hatalmas fehér szakálla a Tejutat szimbolizálva hull alá.
A legnagyobb küzdelem a tonnányi földdel zajlik, harminc ember is alig tudja megmozdítani az óriási vásznat. „Edina, nincs valami jó szerep A víg özvegyben?” – köszönti a színpadról Trill-Lucifer a megérkező fesztiváligazgatót, majd énekelni kezd: „Szeretném, a homokórát megállítani...” Sok ismétlés után eljutunk a történelmi színekig. Egyiptomban nem tonnás kőtömböket cipelnek milliók egy miatt, hanem fémtalicskákkal hordják a homokot.
Este 10. Még mindig pokol a színpadon. Szűcs Nelli – aki tavaly nyáron Tótnéként remekelt Újszegeden, legutóbb pedig a fesztiváldíjas Fodrásznővel vendégszerepelt a kisszínházban – Éva alteregóját játssza az athéni színben. Neki is láthatóan melege van, szoknyájával legyezi magát. Közben rázendít egy klasszikusra: „Hideg szél fúj Ithakából...” Atyaég, milyen jó énekhangja van! Kodály Nauszikájával lekörözné a Simándy-verseny több énekesét is.
Behoznak egy 5 méter magas dór oszlopot, de nem áll meg stabilan a lejtős színpadon. „A Dóm téri szelek mindent visznek!” – figyelmeztet a kulisszák mögül az egyik ügyelő. Lucifer javasolja, majd ő megtámasztja, legalább nem kell annyit mozognia, pihenhet egy kicsit az athéni színben. Ezt a megoldást elvetik, az oszlop a színpad szélére kerül.
„Kétharmadot játszunk” – instruálja a statisztákat a rendező. „Mint az angol parlamentben, úgy kellene hőzöngnötök!” Szusszanásnyi szünet. Közben kék tógában a Péter apostolt alakító Blaskó Péter érkezik mikroport-beállításra. Véletlenül feldönt egy hatalmas amforát, Trill rögtön zrikálja: „Ez a Szegedi Szabadtéri Nemzeti Színház, nem a budapesti!” Vidnyánszky csatlakozik: „És az athéni szín, nem a római!” „Szomjas voltam” – szabadkozik a Nemzeti friss Kossuth-díjasa.
Az amforákkal sok a baj. Jól mutatnak, de a háromlábú vasállványokon instabilak. Az egyik – mint egy burleszkfilmben – „rohamléptekkel” meg is indul a nézőtér felé, Trill Zsolt párducugrással ráveti magát, még épp időben elkapja. „Ez közlekedőedény lesz!”
Ezzel a csapattal szórakoztatóbb a Tragédia-próba, mint sok komédia.
