Ön a(z) 577404. látogatónk,  és 63. a mai napon
   Rovataink: Zene >> Meszlényi László >>
  Kezdőlap   
  Kereső   
  Kapcsolat   
   Képzőművészet
   Zene
   Irodalom
   Film
   Tudomány
   Színház
   Opera
   Tánc
   Jó helyek...
   In memoriam...
   A kötetről
   Építészet
   Rév Lívia
   Schiff András
   Starker János
   Somfai László
   Meszlényi László

www.idokep.hu




Baska


Dubrovnik


Rab
/ Instagram


Négy évtizede a szegedi zenei élet szolgálatában

A barokk muzsika szerelmese

Délmagyarország, 2002. január 27.

Negyedszázada is van már annak, hogy egy diákbérleti koncerten először hallottam Meszlényi László lebilincselő zenei kiselőadását. Azóta is mindig felkészülten és szellemesen vezeti be a muzsika rejtelmeibe közönségét. A gyerekek is élvezik, ugyanakkor a szakmabeliek sem unják humorral átszőtt ismertetéseit, amelyekhez előadói „aranyfedezete” is van, hiszen oboaművészként Vaszy Viktor irányításával huszonöt éven játszott a szegedi zenekarban mielőtt a konzervatóriumban tanítani kezdett. Annak is negyedszázada már, hogy megalapította a historikus szemléletű Musica Parlante Kamarazenekart, amelynek az intézet docensként ma is karnagya. Negyven évnyi muzsikusi és zenepedagógusi munkásságát ismerte el a szegedi önkormányzat, amikor nemrégiben a Szeged Kultúrájáért aranygyűrűvel kitüntette. 



– Hogyan fogadta az elismerést?
– Először kicsit ijedten, mert attól tartottam, meggyűrűznek, mint egy madarat és utána el is röpülhetek. Félre a tréfával – nagyon boldog voltam. Ha valaki kicsit már idősödik, és még mindig dolgozik, akkor Magyarországon általában enyhe sajnálattal beszélnek róla. Már három éve átléptem a magyar férfi népességre jellemző 66 éves várható életkoron, ami például Svédországban jó tíz évvel hosszabb, ezért ott nem is számít különlegesnek, ha valaki hetven-hetvenöt éves korában még aktív. A gerontológia egyik alaptétele, hogy az sorvad el legkésőbb, amit legjobban használnak. Igyekszem használni a fejemet, gondolkodom, hogy tréningben legyek.
– Hogyan látja a Musica Parlante Kamarazenekar mai helyét és szerepét a város zenei életében?
– Annak idején tanári megbízatásból alapítottam meg a zenekart, mert a vonósegyüttes kötelező tárgy volt a konzervatóriumban. Előttem a fiatal, mosolygós és nagyszerűen hegedülő Szecsődi Feri csinálta, akit imádtak a növendékek, de nem ért rá együttest vezetni, mert a főtárgyát, a hegedűt kellett tanítania. Akkor kértek meg engem, mert tudták, hogy szeretem a barokk zenét. Egy ilyen kis együttes olyan rezidenciális karakterű, mint amilyenek valaha az Esterházyak és a Festeticsek áltl fenntartott zenekarok voltak. A Musica Parlante megalapítása után lassan kezdtem ráérezni, hogyan is kell ezt csinálni. Pál Tamás – akinek olyan nagyszerű koncertjei voltak itt, hogy még ma is rezeg a gerincem, ha rájuk gondolok – sajnos távozott Szegedről, így a kitűnő Salieri Zenekar megszűnt. A Weiner Kamarazenekarral is akadnak gondok, több művésztanár is elment az együttesből, Weninger Richárd barátomnak egyre nehezebb a dolga. Ránk így egyre több feladat hárul. Túl sokat persze nem vállalhatunk, hiszen ebben a tanévben is elsősök jöttek az együttesbe, akik még nem tudnak igazán formálni, nem ismerik a zenekari játék ábécéjét. Őket előbb meg kell tanítani mindezekre. Az együttes az állandó munkának köszönhetően képvisel bizonyos színvonalat, de csak úgy tud megélni a szimfonikusok, a színházi zenekar, a Weiner Kamarazenekar és más hazai együttesek mellett, ha olyan speciális dolgot csinál, amit mások nem.
– Zenekarával régen elkötelezte magát a barokk zene historikus előadása mellett. Az eredményeik közül mire a legbüszkébb?
– Az elmúlt húsz évben tizenhárom nemzetközi régizenei kurzuson vettem részt, ahol igyekeztem mindent belegyömöszölni a fejembe és a szívembe is, mert a muzsikánál az is fontos. A historizmust kompromisszumokkal próbáljuk megvalósítani, hiszen csak modern hangszerek állnak rendelkezésünkre. Nevetséges és eleve halálra ítélt próbálkozás lenne, ha arra törekednénk, hogy utánozzuk a világhírű Giardino Armonicót, vagy a bécsi Concentus Musicust. Inkább az a törekvésem – amivel a hallgatóim, barátaim is egyetértenek –, hogy sajátos szelídített és átmentett historizmust csináljunk, amit a tánckaraktereknél, a tempóknál, a ritmizálásnál, a retorikus karakterek kiemelésénél lehet megvalósítani. Olyan darabokat igyekszünk kiválasztani, amiket itt nem szoktak játszani. Nem szabadna, de picit mégis büszke vagyok rá, hogy olyan Telemann műveket mutattunk be, amiket Szegeden sohasem szólaltattak meg korábban. Carissimi Jephte oratóriumát is műsorra tűztük Gyüdi Sándor kórusával. Nem tudom, Händel János passióját előadták-e előttünk valaha is itt.
– Mire készül most a zenekarral?
– Március első felében egy norvégiai turnéra, majd az április 11-i kamarabérleti koncertünkre, amelynek szólistája a karizmatikus személyiségű Márffy Gabriella hegedűművész lesz Bernből. A műsorban több ritkán hallható különlegesség is szerepel, például Telemann Don Quijote-szvitje és két kevéssé ismert Vivaldi hegedűverseny. Locatelli Esz-dúr concerto grossójának kottáját pedig csak Frankfurtból sikerült megszereznünk.

Hirdetés





Ajánló

Szegedi Nemzeti Színház
Tiszatáj
Szegedi Tudományegyetem
Szegedi Pinceszínház
Móra Ferenc Múzeum
Szegedi Szimfonikus Zenekar
Thealter International
Szeged város
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szegedi Kortárs Balett
Somogyi-könyvtár
Szegedi Kisszínház
:: Hollósi Zsolt 2006 - e-mail : hollosizs@gmail.com
www.hollosizsolt.hu